A farsangi időszak vízkereszttől (január 6.) a húsvétot megelőző negyvennapos nagyböjt kezdetéig, hamvazószerdáig tart. A tavaszvárás ősi örömünnepe.
Az ókori népek tavaszünnepének, főleg a római szaturnáliáknak hagyományaiban gyökerező, de a germán Hold és a szláv Perchta ünnepével is megtetézett szokás- és hagyománykör az európai népeknél továbbélt. A téli napforduló után tartott téltemető-tavaszkezdő ünnepségek az egyházi évben a karácsonyi és a húsvéti ünnepkör közé szorult. Mivel azonban a húsvét a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtöltétől függ, az azt megelőző, előkészítő negyvennapos böjt kezdő napja, a hamvazószerda is ennek megfelelően – jó egy hónapnyi eltéréssel – változik. Az előtte levő időszak, a farsang húshagyókeddel végződik. E napnak német neve Fastnacht (böjtelőéj) volt. E szó bajor-osztrák szájon annak idején Vaschanc, ebből pedig nálunk fassang, majd farsang lett. És ez lett a neve a vízkereszttől, vagyis január 6-tól hamvazószerdáig terjedő, rövidebb-hosszabb időszaknak is.
A magyar farsangi szokások a középkorban honosodtak meg, a királyi udvarban az olasz és francia, míg falun a német hatás érvényesült.
Jellemzői a farsangi jelmezes felvonulások, táncmulatságok. A nagy evésekkel, ivásokkal a természetet is hasonló bőségre kívánták késztetni.
A farsang jellegzetes étele a fánk, amelynek mágikus erőt tulajdonítottak.
A legtöbb népszokás farsang utolsó három napjához (farsangvasárnap, farsanghétfő és húshagyókedd) fűződik. Ezt a három napot farsang farkának is nevezik.
A farsangi báloknak elsősorban a párválasztásban volt szerepük, a lányok bokrétát adtak az általuk választott fiúknak, amit azok a kalapjuk mellé tűztek és úgy mentek a bálba. Szokás volt a lányok, asszonyok, sőt a gyermekek külön farsangolása is.
A legtöbb házasságkötés és lakodalom farsang idejére esett, amelyik lány farsangig nem ment férjhez azt tréfás versikékkel kicsúfolták. Ilyen csúfolódó szokás a tuskóhúzás, az álesküvő, a kongózás, szűzgulyahajtás.
A farsangi időszak nem múlhat el jelmezes, álarcos alakoskodás nélkül. A legkedveltebb maszkos alakok: a koldus, a cigány, a betyár, a menyasszony, a vőlegény és a különféle állatfigurák: medve, ló, kecske, gólya stb. A kifestett, jelmezbe öltözött és fejére maszkot húzó, éneklő, táncoló és tréfálkozó menetet zenészek kísérik. A sokaság végül elégeti a telet jelképező koporsót vagy a rongyból, szalmából készült kiszebábot.
Magyarországon a leglátványosabb és legismertebb farsangi esemény a mohácsi busójárás. A legenda szerint a Mohács-szigeti mocsárvilágba menekült őslakos sokácok megelégelve a rabigát, ijesztő álarcokba öltözve, maguk készítette zajkeltő eszközökkel, az éj leple alatt csónakokkal átkelve a Dunán, kizavarták a törököket Mohácsról.
A busó öltözet ma is olyan, mint régen: szőrével kifordított rövid bunda, szalmával kitömött gatya, színes, gyapjúból kötött cifra harisnya, a lábakon bocskor. A bundát az övvel vagy marhakötéllel fogják össze a derekukon, erre akasztják a marhakolompot. Kezükben az elmaradhatatlan kereplőt vagy a soktollú, fából összeállított buzogányt tartják. A leglényegesebb azonban, ami a busót busóvá teszi: a fűzfából faragott, hagyományosan állatvérrel festett birkabőrcsuklyás álarc.
A legtöbb országban vannak hagyományai a farsangi mulatságoknak. Az egyik leghíresebb a Velencei karnevál, ahol misztikus maszkokat öltenek az emberek. A riói karnevál egy hatalmas díszes felvonulás feldíszített kocsikkal, melyeken a szambaiskolák képviselői ropják a táncot.
