Európa-nap Nagyszőlősön

Írta: Kovács Elemér | Forrás: Kárpátinfó hetilap online | 2011. május 14.

Természetesen együtt. E jelmondat fejezte ki leginkább a Nagyszőlősön megtartott Európa-nap jellegét, célját és törekvéseit. Az egész napos, több ezer embert megmozgató népünnepély ismét bebizonyította, hogy az e tájon évszázadok óta békésen egymás mellett élő népek kultúrája kölcsönösen gazdagította egymást. Nincs ez másként ma sem. Az ünnepség szónokai arra hívták fel a figyelmet, hogy az őseink által ránk hagyott örökséget meg kell becsülni. S hogy e vidék felemelkedésére, közös szülőföldünk felvirágoztatására csak akkor van esély, ha azon mindnyájan együtt munkálkodunk.

Európa-nap Nagyszőlősön

Az egykori ugocsai megyeszékhely központjában felállított hatalmas színpadon már a kora délelőtti órákban megkezdődött a műsor. A Nagydobronyból érkezett Hímes néptáncegyüttes bemutatkozását követően a beregszászi Street Dance tánccsoport tagjainak tapsolhattak a nézők. A nagyszőlősi közönség hamar a szívébe zárta az utánuk fellépő Beregszászi Dixieland Band zenészeit.

Megnyitó beszédében Bocskai István, Nagyszőlős polgármestere arról szólt, hogy bár Ukrajna nem tagja az Európai Uniónak, a függetlenség kivívása óta az ország tudatosan választotta az európai intézményrendszer felé történő integrálódást, s ez a fajta politika a biztosítéka annak, hogy a fejlődés demokratikus útját választottuk. Az Európa-nap szemléletesen bizonyítja az emberek készségét a párbeszédre. Reménykedjünk benne, hogy az országainkat elválasztó határok egyre inkább átjárhatóbbá válnak.

A vidékünkön honos népek és nemzetiségek együttélése természetes tradíció, mint ahogy természetes és magától értetődő az is, hogy népeink kultúrája termékenyen hatott egymásra, hangsúlyozta ünnepi köszöntőjében Tóth István, beregszászi magyar főkonzul. Jelzésértékű, hogy a mostani Európa-nap egy ukrajnai kisvárosban kerül megrendezésre. Mindez arra a reményre jogosít fel bennünket, hogy egyszer majd Ukrajna is az európai közösség teljes jogú tagja lesz.

Rezes Károly, a Nagyszőlősi Járási Állami Közigazgatás elnöke ünnepi beszédében reménykeltőnek nevezte a mostani ünnepséget. Az önfeledt szórakozás sem feledtetheti velünk azt a tényt, hogy az európai integrációs folyamatok felgyorsításáért valamennyiünknek tenni kell. Nemcsak a törvényalkotóknak kell meghozniuk a megfelelő jogszabályokat, talán még ennél is fontosabb, hogy az európai normák mindennapjaink részévé váljanak.

A népünnepély az immár nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő nagyszőlősi borfesztivál programjaihoz kapcsolódva a Perényi-park árnyas fái alatt folytatódott. Derekasan kitettek magukért az ugocsai falvak irányítói, a helyi népművelők és művelődésszervezők: a parkban hagyományos falusi portákat rendeztek be, ahol a paraszti élet ünnep- és hétköznapjai kerültek bemutatásra. Pokrócszövés, varrottasok hímzése, csigakészítés, kukoricamorzsolás, patkókészítés stb., itt minden látható és kipróbálható volt. Nagyon sokan éltek is ezzel a lehetőséggel. Mindenütt szólt a zene, ropták a táncot a népviseletbe öltözött fiatalok. Ismét bizonyítást nyert, hogy népi gasztronómia tekintetében nagyon jók vagyunk. Nagy kondérokban főtt az ízletes egytálétel, a falusi porták háziasszonyai mindenféle hagyományos süteményt kínáltak. Emellett különösen sokan tolongtak a biotermékeket forgalmazó Tüzes-farmergazdaság pavilonjánál. Mindenki meg akarta kóstolni a nyárson sült mangalicát. Közben a szabadtéri színpadon egymást követte a városban és a járásban működő tánc- és folklórcsoportok fellépése. Aki megszomjazott, az a boros gazdák sátra felé vette az irányt. A helyi termelők mellett tájjellegű boraikat kínálták a dávidházai, a boboviscsei, a munkácsi, a szerednyei, a kígyósi és a benei gazdák.

A délután folyamán nagyszabású hangversenyre került sor abban a teremben, ahol a gyermek Bartók Béla az első nyilvános hangversenyét adta. Este a beregszászi színészek előadásával zárult a Nagyszőlősön megtartott Európa-nap színvonalas rendezvénysorozata.

Hírek

  • A Kárpát-haza gazdagsága – jubileumi kiállítással ünnepelt az ASzakkör program

    Ünnepélyes keretek között tartották meg Lakiteleken az ASzakkör program 5 éves jubileumához kapcsolódó szakköri zárókiállítást, melyen a külhoni szervezetek, egyesületek képviselői vettek részt. A Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett esemény a Kárpát-medence magyar közösségeinek alkotóerejét,...

  • Az ungvári miniszobrok nyomában

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 15 év alatt több mint 70 miniszobor kész...

  • Elérhetővé váltak online Liszt Ferenc levelei és naplói az OSZK Copia felületén

    Liszt Ferenc életét bemutató több mint 800 levél és 3 napló vált szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeuma és Kutatóközpontja közös projektjének eredményeként a nemzeti könyvtár Copia tartalomszolgáltatási felületén. A közzétett anyagna...

  • „Az, hogy mindannyian zenészek vagyunk, egy közös pont az életünkben…”

    Közvetlen, jóindulatú, segítőkész. A zene kislány kora óta meghatározó szerepet játszik az életében, amit mindmáig szívvel-lélekkel végez. A református egyház is közel áll hozzá, s családjához. Közel húsz esztendeje orgonál a beregszászi templomban. Szabad idejét a családjával tölti, mivel két fiúgy...

Események

Copyright © 2026 KMMI