Erzsébet-napi szavalóversenyt tartottak Beregszászban

Írta: Marosi Anita | Forrás: Kárpátalja.ma | 2023. november 22.

Petőfi Sándor és Krüzselyi Erzsébet emlékére Erzsébet-napi szavalóversenyt szervezett a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület és az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ november 18-án Beregszászban. A két szervezet elképzelése szerint a versek szeretete és a szavalóverseny iránti lelkesedés időtálló, s a mai digitális korban is helye van. nnek jegyében született meg az a terv, hogy legyen egy olyan nap, amelyet a lírának szánnak, s amelyen általános iskolások mutathatják meg tehetségüket.

Erzsébet-napi szavalóversenyt tartottak Beregszászban

A szervezők választása két költőre esett: a 200 éve született Petőfi Sándorra (1823–1849), akinek emlékéve még tart, továbbá a 70 éve elhunyt kárpátaljai költőre, Krüzselyi Erzsébetre.

Kárpátalján az Erzsébet-nap az örömteli névnapozás mellett szinte minden családban szomorú emlékeket is idéz, hiszen 1944-ben ezen a napon gyűjtötték össze, majd szállították málenykij robotra a magyar férfiakat. Sokan közülük sohasem térhettek haza.

Ezúttal azonban a közös együttlété és verselésé volt a főszerep. Kárpátalja számos településéről érkeztek diákok: Visk, Tiszaújlak, Tiszakeresztúr, Tiszabökény, Karácsfalva, Nagymuzsaly, Beregszász, Salánk, Verbőc, Harangláb, Beregdéda és Mezőkaszony egy-egy iskolája képviseltette magát.

A 34 indulót két csoportba sorolták (1–5. osztályosok és 6–9. osztályosok).

A 3-3 főből álló zsűri előtt először a kötelezően megadott verset, Petőfi Sándor A négyökrös szekér című költeményét kellett elmondaniuk a gyerekeknek, majd egy szabadon választott Krüzselyi Erzsébet művet szavaltak el.

A kisebbik korosztálynál Bárány Erzsébet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola docense, Szűcs Erzsébet, a Kaszonyi Arany János Líceum tanára és Virág Szabolcs beregszászi görögkatolikus áldozópap értékelte a szavalatokat.

A nagyobbaknál Kovács Marton Erzsébet, a Kárpátinfó hetilap újságírója, Virág-Tóth Emese, a Halábori Gimnázium tanára és Őcsák Michael, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum pedagógusa alkotta a zsűrit.

A kétfordulós verseny végén az alábbi eredmények születtek:

Az 1–5. osztályos korosztályban első helyezést ért el Vascsák Jázmin (Beregdédai Gimnázium, felkészítő tanár: Simon Mónika), második Baranyi Maximilián (Haranglábi Gimnázium, felkészítő tanár: Halász Éva), harmadik Tóth Márk (Beregszászi Kossuth Lajos Líceum, felkészítő tanár: Knobloch Beáta) lett. Különdíjban részesült Székely Anna (Verbőci Gimnázium, felkészítő tanár: Palkó Valéria) és Géczi Andor (Kaszonyi Arany János Líceum, felkészítő tanár: Nagy Mónika).

A 6–9. osztályosoknál Holozsai Bálinté (Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus líceum, felkészítő tanár: Zeke Zsuzsa) lett az első hely, míg Bidzilja Ramóna (Beregszászi Kossuth Lajos Líceum, felkészítő tanár: Orbán Erika) második, Tarpai Mária (Bethlen Gábor Magyar Líceum, felkészítő tanár: Hnatik-Riskó Márta) pedig harmadik helyezést ért el. Különdíjat kapott Tóth Hajnalka (Beregdédai Gimnázium, felkészítő tanár: Simon Mónika) és Dencs Dorina (Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum, felkészítő tanár: Bihari Hajnalka).

Emellett öten lehetőséget kaptak arra, hogy szerepeljenek a TV21 Ungvár Versek két percben című műsorában.

A szervezők valamennyi diákot és felkészítő tanárt ajándékban és oklevélben részesítették. A nyertesek pedig könyvutalványokat és egyéb értékes nyereményeket vihettek haza. Emellett a három Erzsébet nevű zsűritagot is felköszöntötték egy-egy szál virággal.

Az ajándékokat az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület, a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete és a Szent Panteleimon Karitász Kárpátaljai Görögkatolikus Jótékonysági Szervezet biztosította.

Hírek

  • Kárpátalja anno: Méhes Samu, Beregszász építésze

    Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.

  • Elvesztett Ungvár: Laudon István háza

    Amikor Ungváron az orosz vagy szovjet vonatkozású utcák átnevezéséről beszéltek 2022 tavaszán, az egyik javaslat az volt, hogy a belvárosban található Krilov utcát nevezzék át Laudon István utcára. Ezután a közösségi médiában kritikák özöne támadt: „Nevezzük el az összes utcát Istvánokról”, „Kitörik...

  • Karády Katalin dalai csendültek fel a beregszászi színház évadnyitóján

    A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...

  • Minőségi előadások, maradandó élmények – Folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján

    A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...

Események

Copyright © 2026 KMMI