A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága régiónk egyik legpatinásabb, legsikeresebb alkotó közössége. Sorozatunkban a közösség egy-egy tagjának munkásságából villantunk fel részleteket. Legutóbb Gogola Zoltán festőművész mutatkozott be. Most Erfán festő- és iparművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeum igazgatója, a RIT alapító tagja mesél munkásságáról.
Erfán Ferenc elsősorban tájképeket, virágcsendéleteket, portrékat fest. Utóbbiak azért is nagyon érdekesek számára, mert mint mondja, „pszichológiai tükör is, az ember jellemét is át kell adni a festményeken, ki kell vetíteni a belső kisugárzását”.
Első tanítómestere nagyapja, Boksay József festőművész volt, aki többedmagával megalapozta a kárpátaljai festőiskolát is a múlt század 20-as, 30-as éveiben.
Erfán festői stílusára a naturalista ábrázolási elv, a konkrét témát visszaadó impresszionista és a posztimpresszionista alkotásmód a jellemző. Műveit a jól szerkesztett kompozíció határozza meg. Mint megjegyezte, az egyedüllét és a csend segít neki elmélyülni, ráérezni a hangulatra. Úgy fogalmazott: „A festészet nagyon intim dolog”. A kritikával kapcsolatban az alkotó úgy véli, mindenkinek joga van hozzá, ám nem mindegy, hogyan adják a másik értésére, és milyen hatást váltanak ki vele: építőt vagy kedvszegőt.
Boksayval és Erdélyivel együtt vallja, a természet a legnagyobb tanítómester. „A természet sosem hazudik, mindig önmagát adja” – jegyzi meg a művész. A festészet szerinte átérzés, és akinek sikerül átéreznie a természetet, az nagyon sokat tud tanulni belőle.
Az üvegablakok, vitrázsok, fali textilek és térkompozíciók tervezésében és kivitelezésében is jártas. 2009 óta igazgatja a szépművészeti múzeumot, amit legjobb tudása szerint igyekszik működtetni és fejleszteni. Szomorúan konstatálta, hogy a Covid és a háború miatt immár négy éve megrekedt az intézmény felújítása, de azon dolgozik, hogy a kitűzött célokat sikerüljön véghezvinni. Mint mondja, néha ahhoz, hogy egy lépést tegyünk előre, előbb kettőt hátra kell tenni.