Erdélyi és kárpátaljai színművész kapta a Fedák Sári-díjat

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2021. október 27.

A Kárpátaljai Megyei Tanács „Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színháza” Kommunális (Önkormányzati) Intézményének Jótékonysági Alapítványa Szűcs Nelli beregszászi színművésznő kezdeményezésére 2021-ben színházművészeti díjat hozott létre. A Fedák Sári-díj első alkalommal kedden került átadásra a beregszászi színházban, a II. Fedák Sári-nap keretében. 

Erdélyi és kárpátaljai színművész kapta a Fedák Sári-díjat

Fedák Sári szobrának megkoszorúzása után az ünnepség a színház nagytermében folytatódott. A díjátadón ott volt Petneházi Szabolcs Attila, magyar–magyar kapcsolatokért felelős miniszteri biztos, Bacskai József, az ungvári főkonzulátus főkonzulja, Szalipszki Endre korábbi beregszászi főkonzul.

Szilágyi Mátyás köszöntőjében kiemelte, örömteli, hogy az elismerés névadója Beregszászból indulva vált primadonnává.

– Fedák Sári sohasem feledkezett meg szülővárosáról, és a mai nap is azt igazolja, hogy Beregszász sem feledte híres művésznőjét. Köszönet illeti Szűcs Nelli színművészt, aki az utóbbi években saját alkotásaiban Fedák Sári alakját, hazaszeretetét és életútját versben, prózában, muzsikaszóval, olykor szomorú hangulatban, olykor pedig vidám nótával elénk hozza – mondta a beregszászi konzulátus főkonzulja azt kívánva, hogy a Fedák Sári-díjban részesülő színművészeknek pályájukon legyen részük olyan hatalmas sikerben, mint ami Fedák Sárinak adatott. Hozzá hasonlóan haladjanak céljaik felé, szerepeik megformálásában és előadásaikban pedig vigyék tovább örökségként a Fedák Sári számára olyan nagyon fontos értékeket, mint a haza és a színház iránti tisztelet és szeretet.

Sin József szintén méltatta a primadonna munkásságát, akit a fél világ ismert, bátran mondhatjuk tehát, hogy a Vérke-partjáról eljutott a világot jelentő deszkákra.

– „Tapsolj csak népem…”. Sokszor énekelte ezt a sanzont Fedák Sári szerte a nagyvilágban. A taps ma is kijár neki, a róla elnevezett kulturális központnak, s mindazoknak, akik hisznek a magyar színház jövőjében itt, Beregszászban – zárta szavait a KMKSZ beregszászi középszintű szervezetének elnöke.

– Amikor három évvel ezelőtt, 2018. október 26-án Szűcs Nelli művésznő kezdeményezésére felavattuk Fedák Sári beregszászi szobrát, már akkor is megható volt látni és tapasztalni, milyen sokan fogtak össze, hogy segítsék az elgondolást – kezdte ünnepi beszédét Sin Edina. – Nekünk, ma élő színházszerető embereknek, leginkább kárpátaljai, beregszászi magyaroknak ismernünk kell a valódi Fedák Sárit, s az a feladtunk, hogy nevét és alakját visszahelyezzük az őt megillető helyre – hangsúlyozta a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Jótékonysági Alapítványának igazgatója, majd hozzátette, hamarosan turisztikai színházi útvonalat hoznak létre, amelyben kiemelt kap Zsazsa alakja.

Az est legünnepélyesebb pillanati következtek: átadták a primadonnáról elnevezett díjat. Az egyik díjazott Bogdán Zsolt kolozsvári színművész lett. A másik díjazott kilétét utolsó percig nagy titok fedte…

– Fedák Sárin keresztül szerettem volna a múltat, a jelent és a jövőt összekötni, és a díjátadó napján kicsit a világ figyelmét ide összpontosítani – mondta Szűcs Nelli, és örömmel tette hozzá, hogy a támogatóknak, kiemelten dr. Grezsa István miniszteri biztosnak köszönhetően nem egy, hanem két díjazott lehet. Tehát Fedák Sári-díjban részesült Vass Magdolna, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színművésze is.

– Tizenhét évesen csöppentem bele egy olyan világba, amiről akkor még semmit sem tudtam. Még a főiskola után is sok idő kellett ahhoz, hogy megtaláljam a saját helyemet. Nagyon sok támogatást kapok, és olyan feladatokat, amelyek által folyamatosan fejlődöm, és most kezdem azt érezni, hogy talán eljutottam addig, hogy vannak dolgok, amikkel néha már meg vagyok elégedve. Ugyanis soha nem vagyok megelégedve magammal. Mindig hiányzik valami, folyamatosan jár az agyam, nemcsak az előadások alkalmával, de otthon, akár még főzés közben is. Mindig tanulok, és ez mind hozzáad valamit ahhoz a Vass Magdolnához, aki most vagyok.

– A ’90-es évek elején hallottam először Beregszászról, majd megismerkedtem Vidnyánszky Attilával, Szűcs Nellivel, Trill Zsolttal, s most is nagy szeretettel a szívemben vagyok itt – mondta Bogdán Zsolt. A Jászai Mari-díjas erdélyi magyar színész hozzátette, azóta is baráti szálak kötik a beregszászi színészekhez. Utoljára két évvel ezelőtt járt a városban, s mint mondta, most ugyanaz a meleg fogadtatás várta, méghozzá meglepetéssel fűszerezve. A színművész meghatódva vette át a Fedák Sári-díjat.

A II. Fedák Sári-nap Szűcs Nelli, Tarpai Viktória és a Zsazsa bandája előadásában a Dobronyi rózsát Zsazsának, avagy Ki a Tisza vízét issza… című előadással zárult.

A Fedák Sári-díjról
A kitüntetéssel olyan anyaországi és/vagy külhoni magyar színészek tevékenységét kívánják elismerni, akik számára kiemelten fontosak a Fedák Sári által is szem előtt tartott értékek, így a haza és a szülőföld iránti szeretet, valamint hivatásuk a teátrum iránti odaadás és elkötelezettség. Az elismerést a Kárpát-medence magyar ajkú színészei kaphatják, olyan művészek, akik legalább 15 éve ugyanannál a színháznál tevékenykednek. A Fedák-díj egy Fedák Sárit ábrázoló szobor, melyet a kárpátaljai származású ismert szobrászművész, Kolodko Mihály készített. A szoborral együtt a díjazott egyszeri – százezer forintos – pénzjutalomban részesül, továbbá meghívást kap vendégelőadás bemutatására Kárpátalján.

Hírek

  • Magyar zeneszerzők ungvári miniszobrai

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 14 év alatt több mint 60 miniszobor kész...

  • Kárpátalja anno: vadászaton a Kárpátokban

    A Kárpátalja anno rovatban korábban már írtunk J. Lányi András erdészről (itt), aki hosszú éveken át volt Bereg vármegyében a Schönborn uradalom főerdésze és vadászmestere. Ekkor szerzett tapasztalatait 1926-ban könyvben is megírta Kárpáti vadászélmények címmel. Emellett rendszeres...

  • A kárpátaljai Herkules – 125 éve született Fircak Kroton, a „bilkei erőember”

    Az emberek többsége büszke azokra a földijeire, akik híressé váltak. Nem véletlen, hogy az egykoron a világ legerősebb emberének tartott legendás bilkei erőember, Ivan Fircak (Kroton) születésének 125. évfordulóján a világhálón visszaemlékezések sora jelenik meg. A Kárpátalja régi és mostani képeken...

  • Kárpátalja anno: Amikor Munkácsy Mihály Munkácson járt…

    Bay Gábor beregsurányi születésű földbirtokos, huszárszázados, nyugalmazott munkácsi polgármester visszaemlékezése Amikor Munkácsy Mihály Munkácson járt… címmel a Kárpáti Hiradó 1943. január 3-i számában jelent meg. A személyes hangvételű írás 1882 márciusába repíti vissza az olv...

Események

Copyright © 2024 KMMI