Írta: | Forrás: TV21 Ungvár | 2022. augusztus 31.
A népi mesterségek, a népművészet és a népszokások nemzedékről nemzedékre öröklődnek és gyarapodnak. Ezekből kaphattak ízelítőt az ungvári skanzenbe látogatók, akik vidékünk utánozhatatlan szellemi és kulturális életébe kaptak betekintést. A múzeumfaluban szólt az ének, finom illatok és ízek csábították oda az érdeklődőket, akik azért mentek, hogy közelebbről megismerjék Kárpátalja tájegységeinek kultúráját.
Vaszil Kocan, a Kárpátaljai Néprajzi Múzeum igazgatója a TV21 Ungvár stábjának kifejtette: „Megtekinthetők a hagyományos népi mesterségek, mint például az izai vesszőfonás, valamint a szövés különféle fajtái, kézi szövés, gyapjúszövés, amelyet a Nagyszőlősi kistérség mutat be. Természetesen ma mindenkinek lehetősége nyílik megkóstolni a hagyományos népi ételeket, különösen a felsőkalocsai krumplit, a hucul bánost, vagyis mindenki a saját ízlésének megfelelően belefeledkezhet őseink hagyományos, népi kultúrájának hangulatába, amely nemzedékről nemzedékre öröklődik.”
A kiállításon összesen 12 helyi közösség mutatta be szellemi kultúrájának olyan elemeit, amelyek szerepelnek a szellemi kulturális örökség regionális listáján. Az Élő örökség projekt célja a kulturális örökség tárgyainak népszerűsítése.
A Bereg-vidéki Mezőgecse a szilvalekvárfőzésről híres, melynek titkait szívesen megosztották másokkal is.
Mester András, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) elnöke elmondta, a skanzenbe érkezett csapattal a turisztikai tanácsot, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget, valamint Beregszász városát képviselik. „Feladatunk az volt, hogy bemutassuk, hogyan készül a kárpátaljai szilvalekvár. Tesszük ezt abból az alkalomból, hogy Ukrajnában nemrégiben nemzeti értékké minősítették a kárpátaljai szilvalekvárt” – hangsúlyozta a KMTT elnöke, majd a lekvárfőzés menetéről szólva aláhúzta: „Maga a szilvalekvár készítése egy hosszú folyamat, melyet bemutatunk itt is. Nemtudom szilvából főzzük a lekvárt, attól függően, hogy hány kilogramm szilvából fő, egy-egy adag lekvárt akár 12–24 óráig is főzni kell. A kárpátaljai szilvalekvár különlegessége, hogy nincs benne cukor, ezért nagyon egészséges, különböző ételeket is készítünk belőle, de magában is lehet fogyasztani.”
A lekvár régmúlt idők óta a parasztság életének fontos része. A szilva azért is népszerű alapanyag, mert szinte mindenütt megterem. A belőle készült lekvárral pedig nemcsak desszertek, hanem főételek is készülnek. A lekvárfőzés a közös munka révén a családot és a közösséget is összefogja. Erről mesélt Tarpay József, a KMTT alelnöke: „Fontos, hogy nehogy odakozmáljon, ezért kell állandóan keverni. Így készítették a nagyszüleink, dédszüleink. Minimum 6-7 óra, de van, hogy egész nap keverni kell. Ez ugyanolyan esemény, mint egy disznóvágás, amikor a család összejön.”
Kárpátalján szinte minden falunak megvan a maga sajátossága. A lekvárfőzés mellett az érdeklődők a Beregszászi Városi Művelődési és Szabadidő Központ vándorkiállításával, pokrócokkal, párnahuzatokkal, szőttesekkel is megismerkedhettek.
„A lányok mindig is különbözni akartak a barátnőiktől és a falubeli lányoktól, ezért a legjobb tudásuk szerint díszítették a ruháikat. Miután találkoztak a bécsi csipkével, ezt elkezdték otthon is használni. Ami érdekes, korábban a szövés hagyományos színe leginkább a fehér, a kék és a fekete volt, nyilvánvalóan ezek a színezékek könnyebben hozzáférhetőek voltak, mert mindent otthon, kézműves módon készítettek. De idővel, amikor már fellendült a kereskedelem és a vidéki lakosság módosabb lett, már lehetett legalább cérnát vásárolni a hímzéshez és szövéshez. Azután gazdagabb lett a színskála, mert szövésben nagyon elterjedt a piros, sőt, a kéket is használják a pirossal és a feketével. A fehér pedig a bécsi időszakra jellemző szerintem, mert az elegánsabb szín” – magyarázta Olha Szakalos, a vándorkiállítás vezetője.
Tovább sétálva egyedi, fekete tésztából készített mézeskalácsokra figyelhettek fel az arra járók. Marija Csorij mézeskalácssütő mester elmesélte az érdeklődőknek annak a mézeskalácsnak a titkát, amelyet kizárólag Nagybocskón sütnek, s melynek elkészítésére a mester szerint három nap szükséges. „A mézeskalács első írásos említése az I. világháború idejéből, 1914-ből származik. Addig nemzedékről nemzedékre öröklődött szóbeli formában. Ez talizmán a fiatal család számára, mert régen a kalács csak esküvőkre készült. A fekete színe a földet, a termőföldet szimbolizálja. A piros szín a szerelemé, a sárga a napsütésé, hogy szárba szökkenjen a búza. A kék az eget jelképezi a fiatal család felett, s a fehér, hogy az élet útja mindig fényes legyen” – szemléltette a mézeskalácssütő mester.
A nagybocskói mézeskalács hamarosan felkerül a szellemi kulturális örökség tárgyainak országos listájára. Ezen dolgozik a kárpátaljai megyei szervezeti és módszertani kulturális központ szakbizottsága.
A gecsei néptáncosok üveges táncot mutattak be, s mint itt is kiderült, a hagyományos népi kultúrát nemcsak a tősgyökeres helyi magyarok élik át. Bohdan Manyko akkor ismerkedett meg a magyar kultúrával, amikor Volinyból a kárpátaljai Mezőgecsébe költözött. „Itt magyar óvodába jártam, így tanultam meg a magyar nyelvet” – mondta a fiú, aki a táncról is szót ejtett: „A tánc elején botokkal táncolunk. Tetszik, mert mobil, sokat kell mozogni.”
Huszt közelében, Iza községben járva mindenkinek feltűnik a település utcáin végigsorakoztatott vesszőből font tárgyak sokasága. Iza vesszőfonása a közelmúltban felkerült Ukrajna szellemi kulturális örökségének nemzeti jegyzékére.
„A vesszőfonás nemzeti mesterségünk. Ez az örökség felkerült az UNESCO szellemi-kulturális örökségének listájára. Kézműveseink alkotásai a népművészet mestereinek változatos termékeit képviselik. Izára hagyományosan jellemző ez a halásznak nevezett kosár” – jegyezte meg Marionella Halasz, hozzátéve: „Információkat gyűjtünk, rögzítjük azokat, tanulmányozzuk a vesszőfonás történetét, igyekszünk megőrizni a jövőnk számára, átadni a gyermekeinknek, mert ezt a népi mesterséget szüleinktől kaptuk és kötelességünk továbbadni azt.”
Az Élő örökség kulturális és művészeti projekt egyértelműsítette a multikulturális Kárpátalja etnikai ismertetőjeleit, s egyszerre kellemes szórakozást nyújtott skanzenbe látogatóknak.
A Kárpátalja anno rovatban korábban már írtunk J. Lányi András erdészről (itt), aki hosszú éveken át volt Bereg vármegyében a Schönborn uradalom főerdésze és vadászmestere. Ekkor szerzett tapasztalatait 1926-ban könyvben is megírta Kárpáti vadászélmények címmel. Emellett rendszeres...
Az emberek többsége büszke azokra a földijeire, akik híressé váltak. Nem véletlen, hogy az egykoron a világ legerősebb emberének tartott legendás bilkei erőember, Ivan Fircak (Kroton) születésének 125. évfordulóján a világhálón visszaemlékezések sora jelenik meg. A Kárpátalja régi és mostani képeken...
Bay Gábor beregsurányi születésű földbirtokos, huszárszázados, nyugalmazott munkácsi polgármester visszaemlékezése Amikor Munkácsy Mihály Munkácson járt… címmel a Kárpáti Hiradó 1943. január 3-i számában jelent meg. A személyes hangvételű írás 1882 márciusába repíti vissza az olv...
A múlt század első évtizedeiben a kárpátaljai festőiskola létrehozásával nagyszerű kezdeményezés élére állt Boksay József és Erdélyi Béla. Az azóta eltelt bő száz esztendő bebizonyította, hogy a festőiskola újabb és újabb nemzedékeinek képviselői saját formanyelvüket megalkotva tudnak maradandót fel...
