Írta: | Forrás: TV21 Ungvár | 2022. augusztus 31.
A népi mesterségek, a népművészet és a népszokások nemzedékről nemzedékre öröklődnek és gyarapodnak. Ezekből kaphattak ízelítőt az ungvári skanzenbe látogatók, akik vidékünk utánozhatatlan szellemi és kulturális életébe kaptak betekintést. A múzeumfaluban szólt az ének, finom illatok és ízek csábították oda az érdeklődőket, akik azért mentek, hogy közelebbről megismerjék Kárpátalja tájegységeinek kultúráját.
Vaszil Kocan, a Kárpátaljai Néprajzi Múzeum igazgatója a TV21 Ungvár stábjának kifejtette: „Megtekinthetők a hagyományos népi mesterségek, mint például az izai vesszőfonás, valamint a szövés különféle fajtái, kézi szövés, gyapjúszövés, amelyet a Nagyszőlősi kistérség mutat be. Természetesen ma mindenkinek lehetősége nyílik megkóstolni a hagyományos népi ételeket, különösen a felsőkalocsai krumplit, a hucul bánost, vagyis mindenki a saját ízlésének megfelelően belefeledkezhet őseink hagyományos, népi kultúrájának hangulatába, amely nemzedékről nemzedékre öröklődik.”
A kiállításon összesen 12 helyi közösség mutatta be szellemi kultúrájának olyan elemeit, amelyek szerepelnek a szellemi kulturális örökség regionális listáján. Az Élő örökség projekt célja a kulturális örökség tárgyainak népszerűsítése.
A Bereg-vidéki Mezőgecse a szilvalekvárfőzésről híres, melynek titkait szívesen megosztották másokkal is.
Mester András, a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT) elnöke elmondta, a skanzenbe érkezett csapattal a turisztikai tanácsot, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget, valamint Beregszász városát képviselik. „Feladatunk az volt, hogy bemutassuk, hogyan készül a kárpátaljai szilvalekvár. Tesszük ezt abból az alkalomból, hogy Ukrajnában nemrégiben nemzeti értékké minősítették a kárpátaljai szilvalekvárt” – hangsúlyozta a KMTT elnöke, majd a lekvárfőzés menetéről szólva aláhúzta: „Maga a szilvalekvár készítése egy hosszú folyamat, melyet bemutatunk itt is. Nemtudom szilvából főzzük a lekvárt, attól függően, hogy hány kilogramm szilvából fő, egy-egy adag lekvárt akár 12–24 óráig is főzni kell. A kárpátaljai szilvalekvár különlegessége, hogy nincs benne cukor, ezért nagyon egészséges, különböző ételeket is készítünk belőle, de magában is lehet fogyasztani.”
A lekvár régmúlt idők óta a parasztság életének fontos része. A szilva azért is népszerű alapanyag, mert szinte mindenütt megterem. A belőle készült lekvárral pedig nemcsak desszertek, hanem főételek is készülnek. A lekvárfőzés a közös munka révén a családot és a közösséget is összefogja. Erről mesélt Tarpay József, a KMTT alelnöke: „Fontos, hogy nehogy odakozmáljon, ezért kell állandóan keverni. Így készítették a nagyszüleink, dédszüleink. Minimum 6-7 óra, de van, hogy egész nap keverni kell. Ez ugyanolyan esemény, mint egy disznóvágás, amikor a család összejön.”
Kárpátalján szinte minden falunak megvan a maga sajátossága. A lekvárfőzés mellett az érdeklődők a Beregszászi Városi Művelődési és Szabadidő Központ vándorkiállításával, pokrócokkal, párnahuzatokkal, szőttesekkel is megismerkedhettek.
„A lányok mindig is különbözni akartak a barátnőiktől és a falubeli lányoktól, ezért a legjobb tudásuk szerint díszítették a ruháikat. Miután találkoztak a bécsi csipkével, ezt elkezdték otthon is használni. Ami érdekes, korábban a szövés hagyományos színe leginkább a fehér, a kék és a fekete volt, nyilvánvalóan ezek a színezékek könnyebben hozzáférhetőek voltak, mert mindent otthon, kézműves módon készítettek. De idővel, amikor már fellendült a kereskedelem és a vidéki lakosság módosabb lett, már lehetett legalább cérnát vásárolni a hímzéshez és szövéshez. Azután gazdagabb lett a színskála, mert szövésben nagyon elterjedt a piros, sőt, a kéket is használják a pirossal és a feketével. A fehér pedig a bécsi időszakra jellemző szerintem, mert az elegánsabb szín” – magyarázta Olha Szakalos, a vándorkiállítás vezetője.
Tovább sétálva egyedi, fekete tésztából készített mézeskalácsokra figyelhettek fel az arra járók. Marija Csorij mézeskalácssütő mester elmesélte az érdeklődőknek annak a mézeskalácsnak a titkát, amelyet kizárólag Nagybocskón sütnek, s melynek elkészítésére a mester szerint három nap szükséges. „A mézeskalács első írásos említése az I. világháború idejéből, 1914-ből származik. Addig nemzedékről nemzedékre öröklődött szóbeli formában. Ez talizmán a fiatal család számára, mert régen a kalács csak esküvőkre készült. A fekete színe a földet, a termőföldet szimbolizálja. A piros szín a szerelemé, a sárga a napsütésé, hogy szárba szökkenjen a búza. A kék az eget jelképezi a fiatal család felett, s a fehér, hogy az élet útja mindig fényes legyen” – szemléltette a mézeskalácssütő mester.
A nagybocskói mézeskalács hamarosan felkerül a szellemi kulturális örökség tárgyainak országos listájára. Ezen dolgozik a kárpátaljai megyei szervezeti és módszertani kulturális központ szakbizottsága.
A gecsei néptáncosok üveges táncot mutattak be, s mint itt is kiderült, a hagyományos népi kultúrát nemcsak a tősgyökeres helyi magyarok élik át. Bohdan Manyko akkor ismerkedett meg a magyar kultúrával, amikor Volinyból a kárpátaljai Mezőgecsébe költözött. „Itt magyar óvodába jártam, így tanultam meg a magyar nyelvet” – mondta a fiú, aki a táncról is szót ejtett: „A tánc elején botokkal táncolunk. Tetszik, mert mobil, sokat kell mozogni.”
Huszt közelében, Iza községben járva mindenkinek feltűnik a település utcáin végigsorakoztatott vesszőből font tárgyak sokasága. Iza vesszőfonása a közelmúltban felkerült Ukrajna szellemi kulturális örökségének nemzeti jegyzékére.
„A vesszőfonás nemzeti mesterségünk. Ez az örökség felkerült az UNESCO szellemi-kulturális örökségének listájára. Kézműveseink alkotásai a népművészet mestereinek változatos termékeit képviselik. Izára hagyományosan jellemző ez a halásznak nevezett kosár” – jegyezte meg Marionella Halasz, hozzátéve: „Információkat gyűjtünk, rögzítjük azokat, tanulmányozzuk a vesszőfonás történetét, igyekszünk megőrizni a jövőnk számára, átadni a gyermekeinknek, mert ezt a népi mesterséget szüleinktől kaptuk és kötelességünk továbbadni azt.”
Az Élő örökség kulturális és művészeti projekt egyértelműsítette a multikulturális Kárpátalja etnikai ismertetőjeleit, s egyszerre kellemes szórakozást nyújtott skanzenbe látogatóknak.
Életének 97. évében, 2026. augusztus 8-án hajnalban elhunyt dr. Lizanec Péter nyelvészprofesszor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének meghatározó oktatója, a Hungarológiai Központ volt igazgatója, a filológiai tudományok doktora, Ukrajna Érdemes Tudósa, valamint a Kárpátaljai Ma...
Vidékünk egyetlen más középkori erődítménye sem járt be olyan kacskaringós történelmi utat, mint az ungvári vár. Háromszor, három különböző helyen építették fel, teljesen más várépítési stílusokban, és legutolsó, mai helyén is számos átalakítást ért meg. Ismerkedjünk hát meg kalandos történetével!
A Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület számára kiemelten fontos, hogy a fiatal generációk megismerjék és továbbvigyék szűkebb pátriánk kulturális örökségét. Ennek jegyében jelent meg idén legújabb kiadványunk, Tóthné Espán Margaréta Asztélyból perecet, Beregről szőttest, Csongorról seprűt – ...
Tóth Péter Lóránt kunszentmiklósi versvándor-tanár több mint egy évtized alatt huszonhárom országba, közel nyolcszáz településre jutott el, hogy sok százezer diáknak és felnőttnek közvetítse a magyar irodalmat. Kárpátaljára már tizenhárom éve rendszeresen ellátogat, megyénkben közel nyolcvan települ...
