Együtt az Összetartozás Napján

Írta: Tudósítónk | Forrás: Ferencváros Online | 2014. június 30.

A Nemzeti Összetartozás Napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójának állít emléket. Ferenc¬város idén is a testvérvárosokkal emlékezett június 4-ére: a Beregszászról (Kárpátalja), Királyhelmecről (Felvidék), Magyarkanizsáról (Délvidék) és Sepsiszentgyörgyről (Erdély) érkezett küldöttségek és Ferencváros Önkormányzatá¬nak képviselői közös emlékezést tartottak a Bakáts téren.

Együtt az Összetartozás Napján

A június 6-i megemlékezés fővédnöke, Bácskai János polgármester köszöntőjé¬ben Illyés Gyula szavait idézve hangsúlyozta, hogy „az igazi nemzet nem ismeri a halált, magát örök életűnek érzi”, vagyis a magyarságnak a trauma után is bizonyítania kell, hogy mindig képes a megújulásra.

A megnyitó után a határon túli települé¬sek és a ferencvárosi diákok közel 250 fős kórusa tíz magyar népdalt adott elő Csík, Baranya, Pest, Bácska, Zala, Veszprém, Csongrád és Tolna vidékéről. A rendezvényen adták át a Magyar Nyelvért Díjat (ennek részleteiről a 3. oldalon olvashatnak). A díjkiosztó után sor került a megemlékezés mottójának, az „elválaszthattak, de szét nem választhatnak” jelképének, az Összetartozás Fájának elültetésére.

A testvérvárosokból hozott termőföldbe az Assisi Szent Ferenc-plébániatemplom kertjében elhelyezett fehér akácot Tasó László országgyűlési képviselő, Nyíradony polgármestere ajándékozta Ferencvárosnak. A dél-nyírségi Erdőspuszták kincsét, az Alföld legnagyobb összefüggő erdejéből, a Gúti erdőből származó hungarikumot Szabón Gábor plébános ál¬dotta meg. Amikor az akác már magabiztosan állt a templomkertben, az emlékező közönség Benedekffy Katalin operaénekes vezetésével elénekelte a Székely Himnuszt és a Szózatot. Ezt követően elkezdődtek az esti színpadi programok.

A Nemzeti Összetartozás Napján a Magyar Nyelvért Díj kitüntetettjeivel is lehetőség volt együtt ünnepelni. Ferencváros 2013-ban alapított elismerése olyan testvérvárosokban élő végzős diákoknak adományozható, akik általános iskolai tanulmányaik során kimagasló eredményt értek el a magyar nyelv tanulásában és művelésében, és tanulmányaikat magyar tannyelvű gimnáziumban vagy középiskolában kívánják folytatni.

Beregszászról a Magyar Nyelvért Karádi László-díjat Kacsur Annamária, Királyhelmecről a Magyar Nyelvért Haj dók Gáza-díjat Bók Viktória, Magyarkanizsá- ról a Magyar Nyelvért dr. Papp György-díjat Somogyi Anett és Sepsiszentgyörgyről a Magyar Nyelvért Barabás Samu-díjat Fazakas Réka vihette haza.

A ceremónia végén, a kora esti órákban a családok vehették birtokukba a Bakáts teret. A színpadon a Kiss Kata Együttes műsora alapozta meg a hangulatot, amely Benedekffy Katalin, Pitti Katalin és Pándy Piroska operaénekesnek adta át helyét. Az énekesnők határon inneni és túli magyar dallamokkal szórakoztatták a közönséget. A nóták alatt Hegedűs Valér kísért zongorán. A nap zárásaként a százhalombattai Forrás és a vajda¬sági Gubanc Néptáncegyüttes lépett színpadra. (KM)



Karádi László-díj: Kacsur Annamária

Kacsur Annamária a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola 10. osztályos tanulója. Kiváló tanulmányi eredményei mellett évek óta a kárpátaljai megyei ma¬gyar nyelv és irodalom versenyek győz¬tese, illetve helyezettje. A 2013/2014-es évben 1. helyezést ért el a Megyei Magyar Tantárgyi Olimpián, és 1. helyezett lett a Megyei Karádi Helyesírási Versenyen.

Hajdók Géza-díj: Bók Viktória

Bók Viktória a Királyhelmeci Magyar Ta¬nítási Nyelvű Alapiskola diákja. Negye¬dikes tanulóként a Szép magyar beszéd versenyén egészen az országos döntőig jutott. A Szép magyar beszéd versenyén a 2012/2013-as tanévben kerületi 2. helye¬zettként a kassai országos forduló részt¬vevője lehetett. Idén kerületi másodikként újra eljutott az országos döntőbe.

Dr. Papp György-díj: Somogyi Anett

Somogyi Anett a horgosi Október 10. Álta¬lános Iskola tanulója. Ötödik osztályban a köztársasági nyelvtanverseny 3. helyét sze¬rezte meg. A Petőfi Sándor Irodalmi Ver¬seny budapesti döntőjéről 2. helyezéssel és a közönségdíjjal tért haza. Az Általános Iskolások Művészeti vetélkedőjének 3. he¬lyezettje lett prózaíró kategóriában.

Barabás Samu-díj: Fazakas Réka Fazakas Réka a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumba jár. Minden évben első helyezést ért el a megyei tan¬tárgyversenyeken. Az országoson ötödik osztályban dicséretet kapott, az olimpia keretén belül szervezett szavalóversenyen pedig 3. helyezést ért el. Hatodik osztály¬ban országos 1. helyet sikerült kiérdemel¬nie, sőt, egy különdíjban is részesült.

Hírek

  • „A könyvtár olyan találkozási pont, ahol helye van az életnek” – kisfilm készült a kárpátaljai könyvtárosokról

    A kárpátaljai magyar könyvtárosok mindennapjait, elhivatottságát és közösségépítő munkáját mutatja be az Országos Széchényi Könyvtár legújabb kisfilmje. Az alkotás a Széchényi Ferenc Könyvprogram keretében tett kárpátaljai látogatások tapasztalataiból született, és bepillantást enged abba, miként őr...

  • A zene valóban varázsolt a II. ZeneVarázslat Klasszikuszenei Táborban – Megtelt a szeretetbatyu

    A zene varázsol. Határokat, távolságokat és korlátokat bont le ember és ember között. Nincsenek benne nyelvi akadályok, mert ugyanazt az üzenetet képes eljuttatni a szívhez akkor is, ha különböző nyelveken beszélünk. A zene összeköt, felemel, vigasztal, s ebben a sok bizonytalansággal terhelt világb...

  • Elhunyt Lizanec Péter nyelvészprofesszor

    Életének 97. évében, 2026. augusztus 8-án hajnalban elhunyt dr. Lizanec Péter nyelvészprofesszor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének meghatározó oktatója, a Hungarológiai Központ volt igazgatója, a filológiai tudományok doktora, Ukrajna Érdemes Tudósa, valamint a Kárpátaljai Ma...

  • A háromszor felépült, kétszer lerombolt erősség

    Vidékünk egyetlen más középkori erődítménye sem járt be olyan kacskaringós történelmi utat, mint az ungvári vár. Háromszor, három különböző helyen építették fel, teljesen más várépítési stílusokban, és legutolsó, mai helyén is számos átalakítást ért meg. Ismerkedjünk hát meg kalandos történetével!

Események

Copyright © 2026 KMMI