Több mint százéves zászlót találtak Nevetlenfaluban. Ez a hosszú éveken át őrzött és elrejtett magyar zászló nemcsak a múltról tesz tanúbizonyságot, hanem az Istenbe vetett hitről, a család összetartásáról és a magyarság szeretetéről is.

Írta: Simon Rita | Forrás: KISZó | 2020. augusztus 01.
Több mint százéves zászlót találtak Nevetlenfaluban. Ez a hosszú éveken át őrzött és elrejtett magyar zászló nemcsak a múltról tesz tanúbizonyságot, hanem az Istenbe vetett hitről, a család összetartásáról és a magyarság szeretetéről is.
Nem mindennapi esemény mozgatta meg az ugocsai község lakosait. A Kosztya család ősi portáján megtaláltak egy magyar trikolórt, ami több mint egy évszázada lehet a család birtokában. Voltak idők, amikor jobbnak látták elrejteni, ám most, épp a nemzeti összetartozás évében, csodával határos módon előkerült.
– Minden családi összejövetelkor felhozódott a zászló-téma, de már senki sem hitte, hogy megtaláljuk – kezdi beszélgetésünket Kosztya János. – Féltve, kincsként őrizték ezt a jelképet. Korábban a magyar ünnepekkor kifüggesztették a falra is. A szovjet időben mindent elvettek a családtól, és a férfiakat, köztük nagyapánkat is, elvitték a lágerbe. Az itthonmaradtak jobbnak látták, ha nem kérkednek a magyarságukkal. Ezt a jelképet viszont meg tudták őrizni, ezt nem hagyták, hogy elvegyék tőlük…
– Ki őrizte meg?
– Az ősi portát – amit Józsi testvérem örökölt – úgy döntöttek, lebontják, átépítik. Ebben a házban két hajadon lány élt, az egyik 85, a másik 78 évesen halt meg. Erzsébet és Mária nevelte az én, illetve az unokatestvérem, Szilvia édesapját is.
Laci bátya az utolsó szemtanú, aki még azelőtt is látta a nemzeti lobogót, hogy elrejtették volna.
Csak emlegetni kell, épp jön az úton Szilvia édesapja, Kosztya László, és csatlakozik hármunkhoz.
– A nagyapámnál laktunk, akinek a két lánya hozta át azt a zászlót ide a régi portáról. Nagyjából négy évtizede, hogy elrejtették. Tisztán emlékszem, milyen nagy becsben tartották már akkor is – mondta el Kosztya úr.
A házhoz érve János megmutatta, hol volt régen a lobogó rejtekhelye, majd azt is, ő miként találta meg.
– Eredetileg a falon volt leengedve és a nagyszobában tartották – veszi vissza a szót János. – Ám sok embernek megmutatták, a faluban többen mondják, hogy fél évszázaddal ezelőtt ők is látták.
S mivel már annyi ember tudott a „rejtekhelyéről”, a nénik úgy döntöttek, átteszik, nehogy bajba kerüljenek miatta.
A lobogó új menedékét megmutatták nekem. Úgy ötéves lehettem. Talán én voltam az utolsó, akinek elárulták, hová dugják. Miután meghaltak, egyre gyakrabban került szóba a zászló, de már senki sem emlékezett rá, hol is volt pontosan. Különösebben nem is kerestük. A portarendezés során szóba jött, hogy az egyik ismerősöm fémdetektorával fésüljük át a terepet. Eközben beszéltem neki a zászlóról is, és mutattam, hogy hol volt a régi helye, illetve hová tették át utána. Benyúltam a szekrénybe, és láss csodát, rögtön megfogtam a zászlórudat. A felső részbe volt beszorítva.
A zászló több mint százéves lehet – a családban öröklődött nemzedékről nemzedékre.
Az, hogy eredetileg mikor és hogy került hozzájuk, nem tudják, annyi bizonyos, hogy a két hajadon nő édesapja, Kosztya Endre (1871-1947) már birtokolta, és ő hagyta hátra a féltve őrzött szimbólumot.
A zászlót nem szeretnék eladni, családi ereklye, minden Kosztya rokon tulajdona, szögezték le beszélgetőpartnereim. Szilvia elmondta, az idén szerettek volna összehozni egy nagy találkozót, ám a járványhelyzet útját állta a családegyesítésnek.
– Sokan élünk még ma is Nevetlenben, de többen a környező országokban, illetve messzebb telepedtek le – jegyzi meg Szilvia. – Szétszóródtunk, ám idén úgy terveztük, összehívjuk a famíliát. Most viszont még egy okot találtunk arra, hogy találkozzunk. Hisszük, ez sem véletlen.
Amikor megtalálták a trikolórt, néhányan kételkedtek a környéken, ám sok falubeli megerősítette, hogy ők is hallottak erről a legendáról, és emlékeztek erre a Kosztya-ereklyére. A zászlót nagy becsben tartották, jó állapotban maradt fenn az utókornak.
Múltidézésünk során János megmutatta a családfát is, mesélt a szerteágazó rokoni szálakról. Visszaemlékezett a két nagynéni mindennapjaira, akik rendkívül vallásosak voltak, és nagyon szerették a gyerekeket.
– Mindent megőriztek, és gondosan eltettek. A ház bontásakor megtaláltuk annak az eredeti Szűz Mária kegyképnek az első másolatát is, amely Máriapócson könnyezni kezdett. Most vittük el bekereteztetni. A szekrényben ott állt a bögre is, amiből a sósborszeszes kockacukrot kínálták nekünk. Ezzel csalogatták be a gyerekeket, akiknek aztán történeteket meséltek a régi időkről. A tizenöt unokatestvérünk közül kivétel nélkül valamennyi ismerte a zászlós sztorit. Most, hogy előkerült, együtt örül az egész család.
„Hinni valamiben még nem megoldás, de a megoldás kezdete” (Csoóri Sándor) Beregszászban, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) beregszászi képzési központjában tartották a Csoóri Sándor Programban részt vevő egyesületek, civil szervezetek oklevélátadóját.
Beregszászon idén kilencedik alkalommal került sor a Linner Bertalan legendás hírű sebészprofesszorról elnevezett díj átadására, amelyet 2017 óta minden esztendőben egy-egy, a szakmájában és életútjában elismerésre méltó személynek adnak át, aki mindennapi gyógyító munkáját olyan elhivatottsággal, h...
Az ENSZ Világturisztikai Szervezete (UNWTO) felvette a kárpátaljai Alsókalocsát és Felsőszinevért a 2025-ös év legjobb turisztikai falvainak listájára. Ezt a szervezet hivatalos honlapja közölte.
Október 17-én kettős évfordulót ünnepelt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Apáczai Csere János Könyvtára: a tudós-pedagógus születésének 400., valamint a róla elnevezett könyvtár fennállásának 30. évfordulóját. A jeles alkalomból rendezett ünnepségnek az egyetem központi olvasóterme ad...