Egy magyar trikolór kálváriája

Írta: Simon Rita | Forrás: KISZó | 2020. augusztus 01.

Több mint százéves zászlót találtak Nevetlenfaluban. Ez a hosszú éveken át őrzött és elrejtett magyar zászló nemcsak a múltról tesz tanúbizonyságot, hanem az Istenbe vetett hitről, a család összetartásáról és a magyarság szeretetéről is.

Egy magyar trikolór kálváriája

Nem mindennapi esemény mozgatta meg az ugocsai község lakosait. A Kosztya család ősi portáján megtaláltak egy magyar trikolórt, ami több mint egy évszázada lehet a család birtokában. Voltak idők, amikor jobbnak látták elrejteni, ám most, épp a nemzeti összetartozás évében, csodával határos módon előkerült.

– Minden családi összejövetelkor felhozódott a zászló-téma, de már senki sem hitte, hogy megtaláljuk – kezdi beszélgetésünket Kosztya János. – Féltve, kincsként őrizték ezt a jelképet. Korábban a magyar ünnepekkor kifüggesztették a falra is. A szovjet időben mindent elvettek a családtól, és a férfiakat, köztük nagyapánkat is, elvitték a lágerbe. Az itthonmaradtak jobbnak látták, ha nem kérkednek a magyarságukkal. Ezt a jelképet viszont meg tudták őrizni, ezt nem hagyták, hogy elvegyék tőlük…

– Ki őrizte meg?

– Az ősi portát – amit Józsi testvérem örökölt – úgy döntöttek, lebontják, átépítik. Ebben a házban két hajadon lány élt, az egyik 85, a másik 78 évesen halt meg. Erzsébet és Mária nevelte az én, illetve az unokatestvérem, Szilvia édesapját is.

Laci bátya az utolsó szemtanú, aki még azelőtt is látta a nemzeti lobogót, hogy elrejtették volna.

Csak emlegetni kell, épp jön az úton Szilvia édesapja, Kosztya László, és csatlakozik hármunkhoz.

– A nagyapámnál laktunk, akinek a két lánya hozta át azt a zászlót ide a régi portáról. Nagyjából négy évtizede, hogy elrejtették. Tisztán emlékszem, milyen nagy becsben tartották már akkor is – mondta el Kosztya úr.

A házhoz érve János megmutatta, hol volt régen a lobogó rejtekhelye, majd azt is, ő miként találta meg.

– Eredetileg a falon volt leengedve és a nagyszobában tartották – veszi vissza a szót János. – Ám sok embernek megmutatták, a faluban többen mondják, hogy fél évszázaddal ezelőtt ők is látták.

S mivel már annyi ember tudott a „rejtekhelyéről”, a nénik úgy döntöttek, átteszik, nehogy bajba kerüljenek miatta.

A lobogó új menedékét megmutatták nekem. Úgy ötéves lehettem. Talán én voltam az utolsó, akinek elárulták, hová dugják. Miután meghaltak, egyre gyakrabban került szóba a zászló, de már senki sem emlékezett rá, hol is volt pontosan. Különösebben nem is kerestük. A portarendezés során szóba jött, hogy az egyik ismerősöm fémdetektorával fésüljük át a terepet. Eközben beszéltem neki a zászlóról is, és mutattam, hogy hol volt a régi helye, illetve hová tették át utána. Benyúltam a szekrénybe, és láss csodát, rögtön megfogtam a zászlórudat. A felső részbe volt beszorítva.

A zászló több mint százéves lehet – a családban öröklődött nemzedékről nemzedékre.

Az, hogy eredetileg mikor és hogy került hozzájuk, nem tudják, annyi bizonyos, hogy a két hajadon nő édesapja, Kosztya Endre (1871-1947) már birtokolta, és ő hagyta hátra a féltve őrzött szimbólumot.

A zászlót nem szeretnék eladni, családi ereklye, minden Kosztya rokon tulajdona, szögezték le beszélgetőpartnereim. Szilvia elmondta, az idén szerettek volna összehozni egy nagy találkozót, ám a járványhelyzet útját állta a családegyesítésnek.

– Sokan élünk még ma is Nevetlenben, de többen a környező országokban, illetve messzebb telepedtek le – jegyzi meg Szilvia. – Szétszóródtunk, ám idén úgy terveztük, összehívjuk a famíliát. Most viszont még egy okot találtunk arra, hogy találkozzunk. Hisszük, ez sem véletlen.

Amikor megtalálták a trikolórt, néhányan kételkedtek a környéken, ám sok falubeli megerősítette, hogy ők is hallottak erről a legendáról, és emlékeztek erre a Kosztya-ereklyére. A zászlót nagy becsben tartották, jó állapotban maradt fenn az utókornak.

Múltidézésünk során János megmutatta a családfát is, mesélt a szerteágazó rokoni szálakról. Visszaemlékezett a két nagynéni mindennapjaira, akik rendkívül vallásosak voltak, és nagyon szerették a gyerekeket.

– Mindent megőriztek, és gondosan eltettek. A ház bontásakor megtaláltuk annak az eredeti Szűz Mária kegyképnek az első másolatát is, amely Máriapócson könnyezni kezdett. Most vittük el bekereteztetni. A szekrényben ott állt a bögre is, amiből a sósborszeszes kockacukrot kínálták nekünk. Ezzel csalogatták be a gyerekeket, akiknek aztán történeteket meséltek a régi időkről. A tizenöt unokatestvérünk közül kivétel nélkül valamennyi ismerte a zászlós sztorit. Most, hogy előkerült, együtt örül az egész család.

Hírek

  • Olvasólámpa: Kárpátaljai magyar értéktár (2.) – Gazdag kulturális örökséggel büszkélkedhetünk

    Olvasólámpa című rovatunkban legutóbb az épített örökség vidékünkön található kiemelkedő alkotásait mutattuk be a „Kárpátaljai nemzeti identitás-jelek” című kiadvány alapján. A kötet a Kárpátaljai Értéktár sorozatban a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület gondozásában látott napvilágot. Ezút...

  • Több mint könyvklub: közösséggé vált az Ungvári Magyar Olvasóklub

    Egy könyv köré ülni le beszélgetni ma Ungváron jóval több, mint kulturális program: közösségteremtés, identitásőrzés és lelki kapaszkodó is. Az Ungvári Magyar Olvasóklub egy éve indult útjára egy személyes ötletből, mára pedig befogadó, élő közösséggé vált. A klub alapítójával, Balogh Renátával az i...

  • Megnyílt a XV. Hollósy Simon Alkotótábor kiállítása Beregszászban

    A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) február 4-én nyitotta meg idei kiállítási évadát Beregszászban. A Na’Conxypan Galéria falain a XV. Hollósy Simon Alkotótáborban született munkákból válogatott tárlat fogadja az érdeklődőket.

  • Lucsok Péter Miklós OP könyvének bemutatója Beregszászban

    Ismerjük a mondást: a szó elszáll, az írás megmarad. Ha valaki könyvet ír, akkor a mondanivalója fontos. Ha papírra veti, akkor fontosabb, mint egy elmondott szó, mint egy beszélgetés. Hatványozottan igaz ez egy püspök esetében, akinek minden szava tekintély, leírt szavai pedig átelmélkedett, áti...

Események

Copyright © 2026 KMMI