Ecsettel a békéért – Művészeti Tábor Tiszapéterfalván

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2023. július 22.

A Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület (KMKE) szervezésében július 16-án kezdődött az Ecsettel a békéért elnevezésű egyhetes alkotótábor Tiszapéterfalván. A táborban nyolc kárpátaljai fiatal művész (Ruszin Noémi, Alina Sztaszjuk, Dobos Diána, Szerhij Lakatos, Natalia Moskaljova, Vladiszlav Belaninec, Vince Viktória, Kutasi Csaba) alkotott, a szakmai vezető Kutasi Csaba képzőművész volt.

Ecsettel a békéért – Művészeti Tábor Tiszapéterfalván

– A tavaly nyáron, az orosz-ukrán háború kitörése után szerveztük meg első ízben az Ecsettel a békéért tábort, akkor tizennégy művész fogadta el meghívásunkat. Most az egyesület vezetése úgy döntött, hogy ezúttal fiatal művészeknek szervezünk alkotótábort – hangsúlyozta Őry László, a KMKE elnöke. Hozzátette, abban mindenki egyetért, hogy a fiatalok támogatása nagyon fontos, s Kopriva Attila munkácsi festőművész közreműködésével számos tehetséges kárpátaljai fiatalt sikerült felfedezni, a mostani táborban is zömmel az ő egykori, vagy jelenlegi tanítványai vannak.

– Mi lesz a sorsuk ezeknek a valóban szép, szemet gyönyörködtető alkotásoknak?

– Augusztus végén szintén itt, Tiszapéterfalván ismert festőművészek töltenek el egy hetet. Ezután az ő és a fiatalok által felajánlott képeket Magyarországra szeretném vinni. A tervek szerint szeptemberben Budapesten szervezünk e munkákból tárlatot, októberben pedig, ha minden jól megy, Németországban, Münchenben kerülnének kiállításra. Azt szeretnénk, hogy Nyugat-Európában is lássák, hogy a magyar kormány, nagyon helyesen, a béke híve

A tábor szakmai vezetője Kutasi Csaba képzőművész volt. Mint mondta, arra törekedett, hogy művésztársai minél több helyszínen alkothassanak, ezért minden nap más és más helyet kerestek fel.

– Nagyon kreatív társaság jött össze, legalább 50 festmény született a pár nap alatt. A munka mellett hagytunk egy kis időt a feltöltődésre is, túráztunk a Tisza-parton, utazgattunk. A környező települések látványosságait kerestük fel, így a Tiszapéterfalvai Képtárat, a Tiszabökényi Skanzent, a csetfalvai református fatemplomot. Persze ezeken a helyszíneken is készültek festmények.

Homoki Gábor festőművész aktívan ugyan nem vett részt az alkotótáborban, de figyelemmel kísérte a fiatalok tevékenységét.

– Elismerésem, mert a hét folyamán nagyon sok értékes kép született, ami azt jelenti, hogy hála Istennek van utánpótlás, például Kutasi Csaba egykori tanítványom már ifjú, tehetséges kolléga. Abban bízunk, hogy Őry László a későbbiekben is szívügyének tartja, hogy megszervezze és támogassa ezt a nagyszerű tábort, mert a fiatal művészek részéről a lelkesedés adott, a tenni akarás szintén – hangsúlyozta a tiszapéterfalvai festőművész.

A beregszászi Ruszin Noémi most fejezte be a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán a festőművészet szakot, egye hete vehette kézbe a diplomáját. Noémi a csetfalvai református templom kazettás mennyezetéből választott ki egy szakrális motívumot, azt vitte vászonra.

– Azt hiszem, ezt a kis „részletet” majd fel fogom használni akár egy másik festményemben is a saját ízlésem szerint.

Nagyon örülök, hogy én is itt tölthettem egy hetet, fantasztikus volt, s nemcsak az alkotás miatt, hanem a barátságkötések miatt is. Jó, hogy magyarok és ukránok együtt alkothattunk, ez is bizonyíték volt arra, hogy milyen jól megfér egymás mellett a két nemzet.

Hírek

  • Népzeneoktató módszertani képzés Beregszászban

    A Hagyományok Háza Hálózat szervezésében ismét megrendezésre került a kárpátaljai népzenetanárok módszertani képzése, melyet Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen tartottak meg. A kétnapos képzés résztvevőit Orosz Enikő, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai koordinátora ...

  • Közös éneklés, a béke misztériuma – Técsőn ismét megrendezték az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót

    Hat esztendő kihagyás után Técsőn ismét megtartották az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót, a szórványmagyarság egyik kiemelt rendezvényét. Amelyik egyedülálló módon abban az évben indult útjára, amikor megalakult a kárpátaljai magyarság legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a KMKSZ. Fontos, ho...

  • 200 éve a tudás és a társadalom szolgálatában

    Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Rákóczi Egyetemen a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját  A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel együttműködve minden év őszén, a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi meg a Fiatal Kárpáta...

  • Ungváron megnyílt Ihor Lucenko A munkácsi vár című tárlata

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...

Események

Copyright © 2025 KMMI