Csontos kalabér, selymes lóding és a többiek – Rendhagyó történelemóra Nagy Csaba tárogatóművésszel

Írta: Kovács Erzsébet | Forrás: Kárpátinfo.net | 2022. október 12.

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával az elmúlt hetekben Kárpátalja magyar iskoláinak sorát látogatta meg Nagy Csaba Liszt Ferenc-díjas tárogatóművész, aki a „Hej Rákóczi, Bercsényi, magyar vitézek nemes vezéri” címmel igencsak érzelemdús élő történelemórát tartott.

Csontos kalabér, selymes lóding és a többiek – Rendhagyó történelemóra Nagy Csaba tárogatóművésszel

Október 6-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának diákjai lélekben is ünneplőbe öltöztek, s nagy érdeklődéssel kísérték végig az előadást. A vendéget s a résztvevőket Király Katalin igazgatóhelyettes üdvözölte, aki abbéli örömének adott hangot, hogy ismét az intézmény falai között köszönthetik a hungarikumnak nyilvánított tárogató mesterét, akinek előadása által a diákok jobban megismerhetik nem csupán a hangszert, de a tanintézmény névadójának korát is, hisz a tárogató a vidékünkön kezdődő Rákóczi-szabadságharc idején vált igazán népszerűvé. 

Az előadás során Nagy Csaba a magyar történelem olyan időszakát idézte meg, amely a költészetben és a zenében is különös, egységes fejezetet alkot. Az elhangzó történelmi, irodalmi és zenei részletek, a képi illusztrációk úgy épülnek egymásra, hogy azok nem csupán információt adnak, de élményt is nyújtanak, s mindenképpen magyarságunk, identitásunk erősítését szolgálják. A tárogatóművész vallja: ahhoz, hogy a diákok, tanárok fontosnak érezzék a Rákóczi-hagyomány megőrzését, tovább éltetését a mai modern, internetes világban, különösen szükség van arra, hogy kapjanak olyan élményeket és információkat, amelyek ráirányítják a figyelmüket erre a történelmi időszakra. És ez különös identitáserősítéssel bír éppen a kárpátaljai fiatalok számára, hisz a Rákóczi-szabadságharc bölcsője ez a vidék.

Nagy Csaba előadása során nem csupán a tárogatóról, annak a szabadságharcban játszott szerepéről hallottak a fiatalok, de a legismertebb kuruc nótákkal is megismerkedhettek, sőt az előadóművész hangszeres kíséretével együtt énekelhették azok egynémelyikét. És megtudták, milyen fegyvereket használtak a kurucok, mi az a „csontos kalabér”, a „szép selyem lóding”, vagy hogy nézett ki Csínom Palkó „dali pár pisztolya”.

Az előadás keretében bemutatásra került az a kuruc dalgyűjteményt tartalmazó kottafüzet is, amelyet az előadóművész a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség felkérésére a pandémia idején állított össze, s amelyet eljuttattak/eljuttatnak minden kárpátaljai magyar oktatási intézménybe. A dalok megtanulását egy DVD is segíti, amelyen minden dal elhangzik tárogatón, de énekelt változatban is meghallgathatók a Kecskés együttes közreműködésével. Nagy Csaba arra biztat, hogy ennek segítségével minden diák tanuljon meg legalább 2-3 kuruc dalt, s jövőre, a Rákóczi-szabadságharc kitörésének 320. évfordulója kapcsán az iskolák, járási és megyei oktatási intézmények akár vetélkedőket is hirdethetnek, ahol felhangozhat a kuruc kor megannyi gyöngyszeme.

A művész pedig a tárogató misszionáriusaként a jövőben is településről településre, iskoláról iskolára viszi tovább II. Rákóczi Ferenc fejedelem üzenetét: „Isten az igaz ügyet nem hagyja el”. Az üzenet átadásáért, a nagyszerű előadásért Soós Katalin, a szakgimnázium igazgatója mondott köszönetet.

Hírek

  • Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor – Örömzenélés Sárosorosziban

    Volt idő, amikor a citera hangja természetes része volt a kárpátaljai falvak mindennapjainak. Megszólalt a fonóban, a kukoricafosztáskor, disznótorban, keresztelőn, s gyakran még a lakodalmakban is: egyszerűsége, tiszta csengése és közösségteremtő ereje miatt a népélet egyik legkedvesebb hangszere v...

  • Tartalmas könyvcsomaggal gazdagodott néhány kárpátaljai könyvtár

    A Széchényi Ferenc Könyvprogram keretében három fordulóban új, a kereskedelmi forgalomból kikerült könyveket ajánlanak fel a Kárpát-medencei magyar könyvtárak számára. Az első szakasz, melynek során mintegy 13 ezer kötetet igényeltek a magyarországi és a határon túli könyvtárak, nemrég zárult le. A ...

  • Amikor a múlt tanítani kezd – különleges szeminárium pedagógusoknak

    2025.április 24-én a Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézet Beregszászi Tagozata módszertani és gyakorlati szemináriumot szervezett a magyar tannyelvű intézmények nép- és honismeretet oktató pedagógusai számára. A rendezvény az „Erő a múltból, jövő a közösségben” című interdiszciplinári...

  • Fókuszban a pásztorélet – tájházak napja a Nagyberegi Tájházban

    Életre keltek a hagyományok: népzene, kézművesség, táncház, népi játékok Szent György napjához közeledve, április 22-én ismét gyermekzsivaj töltötte be a Nagyberegi Tájház udvarát, ahol a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a Tájházak és Szabadtéri Mú...

Események

Copyright © 2026 KMMI