Bizonytalanságban bizonytalanul – filmpremier Munkácson

Írta: ev | Forrás: karpataljalap.net | 2024. november 24.

A Kárpátaljai Magyar Filmgyártásért Alapítvány a Munkácsy Mihály Magyar Házban vetítette le legújabb dokumentumfilmjét, mely a kárpátaljaiak mindennapjait mutatja be az orosz–ukrán háború kitörését követően. A Bizonytalanságban bizonytalanul címet viselő dokumentumfilm igyekszik bemutatni a kárpátaljai magyarok reakcióit a háború okozta kényszerhelyzetekre, hogyan lehet élni a bizonytalanságban bizonytalanul.

Bizonytalanságban bizonytalanul – filmpremier Munkácson

A bemutató alkalmával Fehér Rita, a film rendezője elmondta: „Még a háború előtti időszakban aktívan készítettük a filmeket, volt, hogy évente többet is. Amikor kirobbant a háború, rögtön az jutott eszünkbe mint filmeseknek, hogy ezt valahogy meg kellene örökíteni. Egyrészt történelmi szempontból, hogy az utókor lássa azt, ebben a nehéz helyzetben miként éltek a kárpátaljai magyarok, másrészt pedig azért, hogy a jelenben is mindazoknak, akik nem érintettek a háborúban, bemutassuk, hogy milyen a mindennapja a helyi közösségeknek. A film mindig egy olyan dokumentált anyag, amit ha megnéz majd a mai és az utánunk következő generáció, talán mindig tanulhat belőle valamit. Úgy gondolom, hogy mindegyik interjúalany érdekes dolgokat mondott és hozzájárult ahhoz, hogy a film színes legyen” – fogalmazott a rendező.

Tarpai József, a Munkácsy Mihály Magyar Ház vezetője a film kapcsán elmondta: „Nagyon szép alkalomra jöttünk össze. Ezer napja tört ki a háború, de minden nehézség ellenére az élet nem állt meg, az első hónapok nagyon nehezek voltak mindannyiunk számára. Örömteli, hogy elkészült ez a film, hiszen jó visszatekinteni arra, hogyan alkalmazkodtunk a háború kitöréséhez. Láthatjuk a filmben, hogy a menekülteket minden közösség igyekezett segíteni. Ezeket az embereket, akik elmondták, hogy mit éreztek, milyen jó lenne most is meghallgatni, hogyan gondolják ők ezt tovább abban, hogy újra tudjuk-e teremteni a közösségeinket. Azt gondolom, hogy igen, mert nem ment el mindenki, és akik itthon maradtak, mind hősök” – fogalmazott Tarpai József.

A film nyolc olyan egyén szemével mutatja be a háború kitörésének kezdeti kihívásait, akik közül többen közéleti és egyházi szereplők. Ezen interjúk által közelebb juthatunk a háború első napjainak és hónapjainak kihívásaihoz, az emberi segítségnyújtáshoz, a menekültkérdéshez, mely a kárpátaljai magyar közösségeket is érintette, a helyi közösségek, családok szétszakítottságához, a bizonytalan léthelyzetben való előrehaladáshoz.

A filmet a tervek szerint több kárpátaljai településen is szeretnék majd bemutatni, többek között Beregszászban és Nagyszőlősön is.      

Hírek

  • Együtt szeretetben – karácsonyi ünnepség a munkácsi magyar közösségben

    Az advent csendes várakozása és a karácsony közeledtének örömteli izgalma meghitt és igazán lélekemelő hangulattal töltötte meg a Munkácsy Mihály Magyar Ház rendezvénytermét december 21-én, amikor a Latorca-parti város magyarsága újra összegyűlt, hogy az összetartozás jegyében együtt élje át a szere...

  • Miért ünnepeljük Jézus születését december 25-én?

    A karácsonyt minden évben december 25-én tartjuk, miközben a történészek és teológusok szerint Jézus születése aligha esett a téli hónapokra. A kereszténység második legnagyobb ünnepe az év legsötétebb időszakára került, amelynek szimbolikája egészen a pogány hagyományokig nyúlik vissza.

  • Karácsonyi ritmusok: ünnepi kiállítás az ungvári főkonzulátuson

    Ünnepi hangulatú kiállításmegnyitóra került sor advent időszakában Magyarország Ungvári Főkonzulátusa épületében. A „Karácsonyi ritmusok” című tárlaton Kopriva Attilafestőművész, művészettörténész, egyetemi tanszékvezető, valamint tanítványai – Janco Mária, Ruscsák Natália és Verbovszka Zsófia – mut...

  • Vidám ünnepi műsorral búcsúztatták az évet a Rezeda tehetségei

    Félévzáró ünnepi műsorra várták a Rezeda Folkműhely növendékei a szülőket, hozzátartozókat, vendégeket. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban megtartott műsor résztvevőit Orosz Enikő köszöntötte.

Események

Copyright © 2025 KMMI