Beszámoló a 2020. évi Nemzeti Összetartozás Éve program megvalósulásáról

Írta: KMMI | Forrás: | 2023. augusztus 11.

A Beregszász székhelyű Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet létrehozása azoknak az új igényeknek a jelentkezését jelezte, amelyek a kárpátaljai magyar szellemi élet teljessé tételét szorgalmazták, s új értéket jelentettek a szellemiség alakulásában és autonómmá válásában.

Intézetünk igen széles palettán van jelen a kárpátaljai magyar közéletben, kiegyensúlyozott és független kultúrpolitikája révén sikerült egy olyan alkotói műhelyt létrehozni, amely a régió közéletének legjobbjait tömöríti.

Beszámoló a 2020. évi Nemzeti Összetartozás Éve program megvalósulásáról

Tevékenységünket az alapító okiratban megfogalmazott célok megvalósítására irányítjuk, ezek:

1.) közgyűjteményi részleg – a KMMI 2008 első felében létrehozott könyvtárának könyvállománya meghaladja a 10.000 példányt, amely folyamatosan gyarapszik részben adományok, részben pedig vásárlás útján.

2.) Közművelődési részleg – a kárpátaljai művelődési portál létrehozása, gondozása, információs adatbank működtetése, szakmai információk gyűjtése, közérdekű felhasználásának elősegítése; közművelődési szakemberek képzése és továbbképzése; kulturális közösségfejlesztő rendezvények, településfejlesztő tevékenységek elősegítése; kapcsolattartás, együttműködés az ukrajnai kisebbségek intézményeivel; kiadványok gondozása: Kárpátaljai Magyar Krónika, Évkönyv, KMMI-füzetek, Együtt c. irodalmi, művészeti, kulturális kéthavi folyóirat, könyvkiadás.

3.) Tudományos kisebbségkutatási részleg – társadalomtudományi kutatómunka, a kulturális értékek társadalmi hatásának, a művelődési intézmények változásának vizsgálata, a művelődő közösségek tevékenységének elemzése, ezek fejlődését szolgáló kísérletek végzése. Néprajzkutatások, történelem-, helytörténelem-kutatások, művelődéstörténet-kutatások, szociológia-kutatások, stb. Közös kutatási programok, szakmai tanácskozások megszervezése a kárpát-medencei intézmények között.

A 2020-ban a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) által meghirdetett Nemzeti Összetartozás Esztendeje keretében a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet a COVID-járvány ellenére számos olyan programot valósított meg sikeresen, amely a kárpátaljai magyar kultúra értékeinek továbbadását szolgálta.

Csatolmányok

Hírek

  • Népzeneoktató módszertani képzés Beregszászban

    A Hagyományok Háza Hálózat szervezésében ismét megrendezésre került a kárpátaljai népzenetanárok módszertani képzése, melyet Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen tartottak meg. A kétnapos képzés résztvevőit Orosz Enikő, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai koordinátora ...

  • Közös éneklés, a béke misztériuma – Técsőn ismét megrendezték az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót

    Hat esztendő kihagyás után Técsőn ismét megtartották az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót, a szórványmagyarság egyik kiemelt rendezvényét. Amelyik egyedülálló módon abban az évben indult útjára, amikor megalakult a kárpátaljai magyarság legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a KMKSZ. Fontos, ho...

  • 200 éve a tudás és a társadalom szolgálatában

    Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Rákóczi Egyetemen a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját  A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel együttműködve minden év őszén, a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi meg a Fiatal Kárpáta...

  • Ungváron megnyílt Ihor Lucenko A munkácsi vár című tárlata

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...

Események

Copyright © 2025 KMMI