Az olvasó gyermekből lesz gondolkodó felnőtt – Új közösségi teret hoztak létre a cserkészek Beregdédában

Írta: Kovács Erzsébet | Forrás: Kárpátinfo.net | 2021. október 30.

A mindinkább rohanóvá váló világunkban – az internet térhódítása és az okoskütyük elterjedése miatt is – igencsak kevés idő jut az olvasásra, könyvek olvasására. Ezért is ért kellemes meglepetésként, hogy a beregdédai cserkészek olyan kuckó létrehozását tervezik, ahol az örsi foglalkozások mellett lehetőség nyílik könyvek cseréjére, az olvasottak megbeszélésére, közösségi életre. Nos, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCsSz) és a Kezünkben a Jövő Alapítvány támogatásával ez az álmuk valóra is válik. Az elmúlt szombaton került sor a felújított terem, s benne az olvasósarok átadására.

Az olvasó gyermekből lesz gondolkodó felnőtt – Új közösségi teret hoztak létre a cserkészek Beregdédában

Szász Marianna programfelelős, a Dédai 15. sz. Perényi Zsigmond Cserkészcsapat vezetője az október 16-án megtartott átadó ünnepségen elmondta, hogy őt is meglepte, amikor tavaly a pandémia miatti távoktatásra, on-line foglalkozásra „ítélt” cserkészei azzal az ötlettel hozakodtak elő, hogy álljanak fel végre a monitorok elől, és vegyenek a kezükbe könyveket. Olvassanak. Akkor könyveket cseréltek, az olvasottakat a neten keresztül beszélték meg, de megfogalmazták azt a vágyukat is, hogy jó lenne egy kuckó, ahol kisebb csoportokban megoszthatnák olvasási élményeiket, illetve ahonnan azok is kölcsönözhetnének könyvet, akiknek nincs saját könyvtáruk. Szász Mariannának igencsak tetszett az ötlet, a fiatalok ilyen komoly hozzáállása. És nagy örömmel fogadta, amikor ezt az ötletfelvetést követően hamarosan Marosi István görögkatolikus pap, az Ortutay Szakkollégium igazgatója jelentős mennyiségű könyvet ajánlott fel a cserkészcsapatnak. Már csak egy helyiségre volt szükség. A kistérség és a település vezetése pedig felajánlott a kultúrházban egy termet, ami akkor eléggé lehangoló látványt nyújtott. Ám a cserkészcsapat lelkes ifjai nem ijedtek meg a munkától, és a támogatóknak köszönhető felajánlásokból kétkezi munkájukkal felújították azt. Magyarország nemzeti kormányának az újrakezdés évében kiírt pályázatának köszönhetően pedig bútor is került a kuckóba, ahová a meglévő könyveket helyezték el, igencsak gondosan. Szász Marianna abbéli reményének adott hangot, hogy ez a hely az olvasáson kívül találkozási pont is lesz a fiatalok számára, ahol különféle rendezvények, beszélgetések által „ablak nyílik a világra”. Mottójuk: „Az olvasó gyermekből lesz gondolkodó felnőtt”.

Példaértékűnek nevezte a dédai cserkészek kezdeményezését Béres Attila, a Kezünkben a Jövő Alapítvány munkatársa, aki abbéli örömének adott hangot, hogy élő közösségbe érkezett ide, hisz ezek a fiatalok bizonyították: álmaik megvalósításáért képesek cselekedni. A további munkához töretlen hitet és segítőket kívánt.

Nagy Anna elismeréssel szólt a dédaiak összefogásáról, közösségteremtő munkájáról, és a Nagybégányi kistérség vezetőjeként további támogatásáról biztosította a közösséget. Nagyra értékelte a cserkészek kezdeményezését Kemény Katalin, a kistérség oktatási osztályának vezetője, aki fontosnak tartja, hogy visszacsalogassák a gyerekeket a könyvekhez, megszerettessék velük az olvasást, hogy a fiatalok emberi kapcsolatokat ápoljanak.

Az életünk olyan lesz, amilyenné alakítjuk, fogalmazott Levcsenko Róbert helyi görögkatolikus parochus, aki az igaz értékek őrzésének fontosságára hívta fel a figyelmet, majd Isten áldását kérte a most átadott „kuckóban” folyó munkára, a helyi cserkészek életére. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Kenéz Éva, a KCsSz kárpátaljai képviselője is.

A továbbiakban a dédai iskola és kultúrház növendékei zenés, táncos, mesés műsorral köszönték meg az újabb közösségi teret. Ahol reményeink szerint értékőrző és értékteremtő ifjúság nő majd fel.

Hírek

  • Gyertyakészítés és hagyományos ízek a Nagyberegi Tájházban

    A gyertyakészítés hagyományos technikáival ismerkedtek meg a Guti Gimnázium alsó tagozatos tanulói a Nagyberegi Tájházban október 30-án. A 23 fős csoport számára szervezett foglalkozás során a gyerekek nemcsak új kézműves ismereteket szerezhettek, hanem a tájház mindennapjaiba, egykori használati tá...

  • Irodalmi Kilátó: versek, zene, könyvbemutató és kárpátaljai alkotók Beregszászban

    A háború árnyékában megélt mindennapok, a szülőföldhöz való ragaszkodás és az újrakezdés kérdései is középpontba kerültek az Irodalmi Kilátó legutóbbi rendezvényén október 29-én. Az eseménynek Magyarország Beregszászi Konzulátusa adott otthont. A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Köz...

  • Csütörtöktől látható az Élő Népművészet – XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban

    Megnyílt a magyar népi kézművesség egyik legjelentősebb seregszemléje, az Élő Népművészet - XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az ötévente megrendezett tárlat a Kárpát-medence legkiemelkedőbb kézműves alkotásait vonultatja fel, bemutatva a hagyományos mesterségek ...

  • Ma van a reformáció emléknapja

    Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára – ezt tekintjük a reformáció kezdetének.

Események

Copyright © 2026 KMMI