Az idő örök körforgására, az ember és a természet kapcsolatára reflektáló alkotások születtek a XIV. Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztáborban

A Pro Arte – Munkács civil szervezet június 1–15. között szervezte meg a XIV. Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztábort, melynek ezúttal is a hegyekkel körülölelt Királyfiszálláson található Kvitka Polonini Szanatórium adott otthont. A művésztelep záróünnepségére szombaton került sor a festői környezetben elhelyezkedő komplexum kertjében.

A Matl Péter munkácsi szobrászművész irányítása alatt működő szervezet által életre hívott nemzetközi szobrásztáborokban az elmúlt évtizedben a világ számos országából érkeztek művészek, akikben egy közös biztosan volt: mindannyian úgy gondolták, hogy a csodás természeti adottságokkal rendelkező vidékünkön alkotnak olyan szobrokat, amelyek azóta városok és falvak köztereinek ékes díszeivé váltak. Az elmúlt három, háborúban telt évben az is nyilvánvalóvá vált, hogy a múzsák akkor sem alszanak, amikor szólnak a légiriadót jelző szirénák, s az ország megannyi részén ágyúk dörögnek, és rakéták robbannak. S bár az országban dúló háború eleinte árnyékot vetett az alkotótáborra is, hiszen jelentkezők híján bizonytalanná vált volna annak megszervezése, végül rekordszámú pályázat érkezett be. Idén a támogatás volt kérdéses, Matl Péter azonban a bizonytalanság ellenére elküldte a felhívást az International Sculpture Symposium Alliance-nek (ISSA), majd a világ szobrásztáborait tömörítő szervezet egyszerre 80 országba továbbította azt. A kéthetes alkotótáborba harmincan jelentkeztek a bolygó több országából, akik közül végül a Magyarországról, Ukrajnából, Romániából, Lengyelországból, Portugáliából és Mexikóból érkezett hat kiválasztott szobrász készíthette el munkáját.

A június 14-én megtartott záróünnepségen Matl Péter szobrászművész köszönetet mondott művésztársainak a bizalomért, a kitartó munkáért és az együtt megélt közös élményekért, életre szóló emlékekért. „Ez már a tizennegyedik nemzetközi szobrásztáborunk. Ebben az évben rendkívül sokat köszönhetünk a Kvitka Polonini Szanatóriumnak, ahol nemcsak a szállást és az étkezést biztosították számunkra, hanem a kőtömbökhöz is a vezetőség segítségével jutottunk hozzá. Mivel a szanatórium eddig csupán egy szobrot kapott ajándékba, hálánk jeléül ezúttal hármat ajándékozunk nekik, a másik három a Pro Arte – Munkács civil szervezet beregszentmiklósi szoborparkjába kerül” – mondta Matl Péter, hozzátéve, hogy a korábban Székelyföldön megtartott kápolnásfalui szimpóziumon idén már nyolc új szobor született.

Az eseményen tiszteletét tette mások mellett Vida László, a szervezet programjait rendszeresen támogató Magyarország Ungvári Főkonzulátusának első beosztott konzulja, Jevhen Tiscsuk, a megyei művelődési, nemzetiségi és vallásügyi főosztály vezetője, Ukrajna érdemes művésze, valamint a környék művészei és művészetkedvelői. Borisz Kuzma, az Ukrán Nemzeti Képzőművészeti Szövetség Kárpátaljai Megyei Szervezetének elnöke saját festményeivel, Matl Péter az alkalomra készített grafikáival lepte meg a szobrásztábor résztvevőit, Kulin Ágnes, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának elnöke pedig névre szóló ajándékokat adott át nekik, melyek mind az itt töltött időszakra emlékeztetik majd őket.

A házigazdát követően maguk a művészek mutatták be saját alkotásaikat. Közülük többen a múlt és a jelen, az idő, az ember és a természet kapcsolatának és összefonódásának sajátos ábrázolását hozták létre a térben.

Czibor Éva (Magyarország) az ókori mezopotámiai határkövet, a kudurrut alkotta meg, mely rusztikus felületű, s a két oldala egymásba ívelődik. Egyik oldalán 40-50 cm-es sávokban sárgásvörös, a másik oldalán átlátszó olvasztott üvegdarabok vannak besüllyesztve, melyeken meg-megvillan a fény, így vibráló hatást kelt az alkotás.

Natalia Lejkina (Ukrajna) gránitművének címe: Szembenállás, melyben a csiszolt piramisforma és az alaktalan „vad” tömeg kombinációja az ellenállást és a győzelemre való törekvést szimbolizálja.

Sabrina Coco (Mexikó) A Spirál Suttogása nevű munkájával a most készült legnagyobb szobrot hozta létre, melyhez elmondása szerint egy rendkívül magával ragadó történet is kapcsolódik: „Nálunk az időt az évszakok lassú váltakozása határozta meg. Volt ott egy különös szikla, nem akármilyen, hanem egy szobor, amelyet évezredek alatt formált a szél és a víz. Alakja egy tökéletlen spirál volt, egy kőörvény, amely mintha a világegyetem titkát rejtené. A Spirál Suttogásának neveztük, mert ha a fülünket a kőhöz tettük, hallani lehetett a föld moraját, a szél suttogását, a víz áramlását. A spirál a világunk középpontjává, a természet, az élet, a halál és az újjászületés örök körforgásának szimbólumává vált. Egy napon nagy aszály sújtott minket. A folyók kiszáradtak, a föld megrepedezett, az állatok pusztulni kezdtek. Nagyapám odament a sziklához, amely már nem mozgott, és kezét a spirálra tette. Lehunyta a szemét és hallgatott. De a megszokott moraj helyett egy jajszót hallott, tompa nyögést, amely a föld mélyéből jött – ezt mondta nekünk. Soha nem felejtjük el azt a pillanatot. Kinyitotta szemét és azt mondta: »A Spirál szomorú, a természet szenved. Elfelejtettük a helyünket a világban, többet vettünk el, mint amennyire szükségünk volt. Meg kell változtatnunk szokásainkat, meg kell tanulnunk harmóniában élni a természettel, különben a Spirál örökre leáll, és vele együtt maga az élet is.« Az emberek – fiatalok és idősek egyaránt – figyelmesen hallgatták szavait. A spirál még nem nyerte vissza forgását, de ha figyelmesen hallgatunk, még érezhetjük moraját – ez azok ereje, akik hisznek a törődés, az örök körforgás tiszteletben tartása, a vele való harmóniában élés és az alkotás fontosságában.”

Eugen Petri (Románia) Selyemfüggönyök című műve egy olyan oszlopokat és íveket ötvöző hullámos kompozíció, amely elrepíti a nézőt az idő hullámain az ókortól egészen a jelenig.

Piotr Bies (Lengyelország) alkotása A forrást jeleníti meg: szobrának legmagasabb része egy fémkeretbe van foglalva, innen folyik a „víz”, mellyel azt hangsúlyozza, hogy mindig a forrás a legfontosabb.

Thierry Ferreira (Portugália) szobra az Archaikus Rezonancia elnevezésű sorozatából merít, és a követ mint anyagot és mint az állandóság, az emlékezet és az átalakulás szimbólumát vizsgálja. A mű végső soron az emberiség és a természet kölcsönös függőségére reflektál, arra ösztönözve a nézőket, hogy gondolkodjanak el az időbeliség és az anyagiság összefonódásán.

„Nagy örömmel tölt el, hogy a szobrászok szeretnek itt lenni az alkotótáborainkban, ahol rendszerint jól érzik magukat, családias a légkör, s ezt a jó érzést továbbadják a művésztársaiknak. Nagyon jó társaság jött össze idén is. Az esték különösen jó hangulatban teltek, van egy gitáros is köztünk, én pedig szájharmonikázok, úgyhogy esténként koncerteket rögtönöztünk saját magunknak, valamint minden este meghívtuk a szálloda vendégeit, akiknek a művészek fényképeken és videófelvételeken bemutatták és elmesélték, milyen műveket készítettek eddig a világban. Érdekes volt ez nekünk, művészeknek is, és a turistáknak is óriási élmény volt” – mondta Matl Péter, aki figyelmet fordít arra is, hogy a tábor résztvevői betekintsenek a helyi képzőművészek munkásságába is. Ezúttal ellátogattak Bokotej Lóránt beregszentmiklósi műhelyébe, megtekintettek egy előadást a munkácsi drámai színházban, majd Jurij Krilivec, a színház rendezője a kárpátaljai fatemplomokról tartott számukra egy általa készített fényképekkel illusztrált előadást. Találkoztak továbbá a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának tagjaival, valamint részt vettek Volodimir Pavlisin egyéni tárlatának megnyitóján a Munkácsy Mihály Magyar Házban. „Egy missziója a mi táborainknak, hogy az alkotói folyamat mellett a művészek megismerkedjenek a helybéli képzőművészekkel, betekintést kapjanak a kárpátaljai művészetbe, kiállításokon vegyenek részt. A visszajelzéseik szerint összességében nagyon meg voltak elégedve és viszik a hírét a szobrásztáborunknak szerte a világba” – tette hozzá a Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész.

Az itt készült szobrok hozzájárulnak a Kárpátok Szoborút gazdagításához. Az elmúlt évek leforgása alatt az eddigi alkotótáborokban több mint 130 szobor készült el, melyek egy részét a Kárpátok Szoborút program keretében elajándékozták elsősorban Kárpátalja, Lemberg megye és Kelet-Magyarország falvainak, ahol kőbe, márványba, gránitba vagy acélba vésve, valamint fába faragva hirdetik a művészet élet megszépítő erejét. A Lemberg megyei Szkolétól a magyarországi Geszterédig légvonalban ez mintegy 250 kilométert tesz ki, a tényleges szoborút azonban ennél sokkal hosszabb, ugyanis több összefüggő útvonalból áll, melyek külön programot ajánlanak a nálunk még újdonságnak számító kulturális turizmusnak.

Különleges, ahogyan évről évre tanúi lehetünk annak, miképpen válnak a térben kész alkotásokká a képzelet káprázatos szüleményei. Az idei szobrásztábor művei kőbe vésve hagynak jelet a művészet életigenlő és reményt sugárzó erejéről.