Az élőzene bűvöletében

Írta: Varga Adrienn, Csákvári Zsigmond | Forrás: kultúra.hu | 2016. március 04.

Látogatói rekordot döntött a tizedik Kultúrházak éjjel-nappal országos eseménysorozat, amely az élőzene bűvöletében zajlott. Több mint 220 ezren voltak kíváncsiak a programsorozatra február 5. és 7. között, mindemellett tovább növekedett a helyszínek, a rendezvények és a közreműködők száma is. Sikeresen zárult a tizedik Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat március 1-jén ünnepélyes keretek között a Hagyományok Házában. Idén a fő tematikának köszönhetően a közművelődési szakemberek eszköztára is számos innovációval gazdagodhatott. 

Az élőzene bűvöletében

A rendezvénysorozat eredményeiről sajtótájékoztató keretében Doncsev András, az MTVA kulturális főszerkesztője, az NKA alelnöke, a rendezvény fő partnerének és médiatámogatójának képviselője számolt be.

„Idén a legfontosabb tervünk az volt, hogy megszerettessük és népszerűsítsük az élőzenét szerte az országban. Szeretném kiemelni a Cseh Tamás Programot, melynek idén is az volt a célja, hogy a könnyűzenét játszó zenekarokat segítse, valamint a jelen és a jövő élőzenéje iránt fogékony hallgatóságot megerősítse” – mondta Doncsev András. Az NKA alelnöke kitért a Cseh Tamás Programmal közösen meghirdetett „Ha az erősítő mesélni tudna” című könnyűzenei helytörténeti pályázatra is, melynek eredményhirdetésére a sajtótájékoztató végén került sor. „Olyan szinopszisokkal lehetett nevezni, amelyek a települések könnyűzenei múltjának feltárást és dokumentálását segítik elő. Rengeteg kitűnő pályamunka érkezett” – emelte ki Doncsev András.

Szedlacsek Emília, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága Művelődési és Művészeti Főosztályának főosztályvezetője hangsúlyozta, hogy idén több mint 600 helyszín csatlakozott a február 5. és 7. között megrendezett rendezvénysorozathoz, és a programokon a fiatal és az idősebb korosztály képviselői hasonló arányban vettek részt.

„A zene minden korosztály számára közösségteremtő és közösségszervező erővel hat. Ez a 2000 rendezvény találkozási alkalmat jelentett a 600 helyszínen. Újdonságnak számít idén az is, hogy jelentősen növekedett a felnőtt lakosság érdeklődése a művelődési házak iránt” – foglalta össze Szedlacsek Emília.

A rendezvénysorozat partnerszervezete volt a Hagyományok Háza is, melynek képviseletében Kelemen László igazgató fejtette ki, hogyan kapcsolódnak évek óta a Kultúrházak éjjel-nappal programsorozathoz.

A Nemzeti Művelődési Intézet főigazgatója, Polyák Albert elmondta, hogy idén fontos szerep jutott a kulturális közfoglalkoztatottaknak, valamint az intézményhálózatnak.

Sajó Attila, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke, aki egyben az esemény főszervezője is, ismertette, hogy a rendezvényhez kapcsolódóan három témában hirdettek pályázatot. Megjegyezte: nem kell messzire mennünk azért, hogy kulturális értékekre leljünk.

A sajtótájékoztató végén Doncsev András, Szedlacsek Emília és Sajó Attila adta át az idei pályázatok nyerteseinek díjait.

A három legjobb szinopszis benyújtójának meghívásos pályázatot írtak ki 300-300 ezer forint értékben azzal a céllal, hogy az írások alapján az anyagokat július végéig kidolgozzák, és azokat a Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzéséért Alprogramja publikálhassa. A lehetőséget Tóthné Unghy Ilona Fúvósoktól a rockig – Simontornya könnyűzenei élete az elmúlt nyolcvan évben című szinopszisával, a battonyai Városi Művelődési Központ és Könyvtár aKönnyűzenei bandák a Viharsarok szegletében 1960-tól napjainkig című munkájával, valamint Törköly József Az Orosházi Beatfesztiválok története című írásával érdemelte ki.

A szakmai innovációs pályázat nyertese Csóka Eszter, a kispesti KMO Művelődési Ház munkatársa lett a BabaArt Művészeti Napok és Szakmai Konferencia című pályázatával, a fotók közül pedig Szalai Sándor Fehér & Matisse című képét találta a legjobbnak a zsűri.

A díjazottak elismerő okleveleket és pénzjutalmat vehettek át.

Hírek

  • „A könyvtár olyan találkozási pont, ahol helye van az életnek” – kisfilm készült a kárpátaljai könyvtárosokról

    A kárpátaljai magyar könyvtárosok mindennapjait, elhivatottságát és közösségépítő munkáját mutatja be az Országos Széchényi Könyvtár legújabb kisfilmje. Az alkotás a Széchényi Ferenc Könyvprogram keretében tett kárpátaljai látogatások tapasztalataiból született, és bepillantást enged abba, miként őr...

  • A zene valóban varázsolt a II. ZeneVarázslat Klasszikuszenei Táborban – Megtelt a szeretetbatyu

    A zene varázsol. Határokat, távolságokat és korlátokat bont le ember és ember között. Nincsenek benne nyelvi akadályok, mert ugyanazt az üzenetet képes eljuttatni a szívhez akkor is, ha különböző nyelveken beszélünk. A zene összeköt, felemel, vigasztal, s ebben a sok bizonytalansággal terhelt világb...

  • Elhunyt Lizanec Péter nyelvészprofesszor

    Életének 97. évében, 2026. augusztus 8-án hajnalban elhunyt dr. Lizanec Péter nyelvészprofesszor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének meghatározó oktatója, a Hungarológiai Központ volt igazgatója, a filológiai tudományok doktora, Ukrajna Érdemes Tudósa, valamint a Kárpátaljai Ma...

  • A háromszor felépült, kétszer lerombolt erősség

    Vidékünk egyetlen más középkori erődítménye sem járt be olyan kacskaringós történelmi utat, mint az ungvári vár. Háromszor, három különböző helyen építették fel, teljesen más várépítési stílusokban, és legutolsó, mai helyén is számos átalakítást ért meg. Ismerkedjünk hát meg kalandos történetével!

Események

Copyright © 2026 KMMI