Az EGYÜTT-nek...

Írta: Tar Károly alapítószerkesztő | Forrás: KMMI, MÉKK | 2012. április 21.

Kedves Barátaink!
Az Ághegy című skandináviai magyar irodalmi és művészeti folyóirat baráti szeretettel üdvözli a tíz esztendős EGYÜTT folyóiratot. Együttérzésünk abból a sors adta hasonlóságból adódik, hogy mi is az anyaország határain kívül, immár tizenharmadik esztendeje, támogatás nélkül jelen vagyunk a skandináviai országokban élő magyarok kultúráját, hagyományait és anyanyelvét őrizni nem rest magyarok szolgálatában.

Az EGYÜTT-nek...

Rokonszenvvel figyeljük, hogy az EGYÜTT hasonló elszántsággal és kitartással, ha fél lábon állva is, de híven teljesíti nemes kötelességét a kárpátaljai irodalmi és művészeti alkotók népszolgálatra való buzdításában.

Az indulásunk óta eltelt esztendőkben műhelyépítéssel foglalkoztunk. Gyarapodó közösségünkben születésünkkel kapott tehetségünket, otthonról hozott, iskolákban ránk ragadt értékeinket és hitünket összeszedve irodalmi és művészeti alkotásainkat becsülő olvasótábort és anyagi támogatókat kerestünk. Előbbit - szép számmal, utóbbit - alig találtunk. Beruháztunk javainkból majd minden szellemit, reméljük, hogy anyagi, és erkölcsi támogatókra lelünk, hiszen munkánk közösségszolgáló indítékú: ahhoz, hogy az anyaországunkon kívül élő magyarok nyelvükben, hagyományainkban megmaradjanak, szükséges az irodalom és a művészet helyi alkotóinak a szolgálata, a példamutatása is. „Magyarnak lenni ma nem állami hovatartozást jelent, hanem az érzésnek és gondolatnak egy specifikus módját, ami ezer év értékeiből szűrődött le: kultúrát…” A többször elismételendő idézet egyik a jövőt világosan látó nagyságunktól, Szerb Antaltól való. Az idén az európai közösségbe gyakorlatilag beilleszkedő Magyarországon is tudják ezt, és vallják tiszteletreméltó, művelt fők szép számmal.

Az északra vándorolt magyarok számához viszonyítva, az itteni magyar vagy magyar származású értelmiségiek száma jelentős, de csak kivételes összefogással lesznek képesek szellemi műhelyt képező saját folyóiratot eltartani. De mivel ez az összefogás egyaránt szolgál minket és szülőhazánkat, reménykedtünk némi elismerésben és támogatásban. És szüntelenül keresgélünk az értők érvei között, és hirdetjük a Mészöly Miklós által hangoztatott „osztatlan magyar érdekek” szellemében, hogy „az európai kultúra nem más, mint soha meg nem szűnő folyamatos cseréje a kulturális értékeknek.” Az északon fogant magyar alkotás előszámlálásával csereképességünket óhajtjuk növelni. Tisztában vagyunk azzal is: „Cserére a kultúrában csak az képes, aki értéket teremt, akinek van mit felkínálnia, és aki nyitott a Másik szavának befogadására.”

Jóérzéssel tölt el, hogy az EGYÜTT közössége is ilyen cél követ. A Kárpátalján élő magyarok hídszerepe hangsúlyozottan fontos. Felemelő, hogy Mikes Kelemen fogalmazta módon, úgy szolgálhatunk hazánknak, hogy befogadóinknak is hasznára vagyunk. És ahhoz, hogy ezt az utánunk jövők is így cselekedjék: meg kell tanulniuk magyarnak maradni. Ez a mi munkánk, és sohasem kevés. De sok és nagy dolgaink elvégzésében segít a kaláka, az együttlét. Folyóiratotok neve mindezt egyértelműen mutatja, s mi is itt északon együttlétünkből, együttakarásunkból, az összmagyarság összetartásának példáiból merítünk erőt.

Kívánjuk, hogy az EGYÜTT sikerekben gazdagon, tartalmában és olvasóinak számát tekintve is gyarapodjon az elkövetkezőkben, s folyóirataink között tartósan mélyüljön a mindnyájunk számára hasznos, egymásra figyelő baráti kapcsolat.

Hajrá EGYÜTT!

Az Ághegy félezer skandináviai alkotója nevében
Tar Károly alapítószerkesztő

Hírek

  • Ma is él Egry Ferenc és az egykori harangöntöde emléke Kisgejőcön

    Kisgejőcön ma is találkozni lehet Egry Ferenc emlékével: az iskola, a templomok harangjai és az egykori öntöde nyomai mind az egykori harangöntő mester örökségét és mesterségét őrzik.

  • „Nagyon szép gyermekkorom volt” – interjú Petrusevics Vivien Nikolett festőművésszel

    A Munkácsy Mihály Magyar Ház évek óta rendszeresen ad otthont kárpátaljai művészek kiállításainak. Számos ismert és kezdő festőművész is bemutathatta már itt alkotásait az érdeklődő közönségnek. Szeptember 10-én Petrusevics Vivien Nikolett, az Irka gyermeklap illusztrátorának műveiből nyílt kiállítá...

  • Helyi hagyományok napja a Szinevéri kistérségben

    Első alkalommal rendezték meg a helyi hagyományok napját a Szinevéri kistérségben. A szeptember 12-i rendezvénynek egy tanya adott otthont, ahol helyi mesterek, termelők, lakosok és turisták találkoztak.

  • Hetedik éve töretlenül zajlik a néptáncoktatás

    Most, amikor ilyen nehéz helyzet uralkodik az országban, még fontosabbá válik az itthon maradt gyerekek figyelmét a kultúrára, örökségünk felé fordítani, és a programok talán egy picit hozzásegítik őket a szülőföldön való maradáshoz. Az is fontos, hogy a kulturális programok ne csak a nagyobb telepü...

Események

Copyright © 2026 KMMI