Az átváltozás sohasem egyszerű

A napokban Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című darabját adta elő immár sokadik alkalommal a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház. A debreceni Szász Zsolt rendezésében bemutatott előadáson Csongort Ferenczi Attila, Tündét Tarpai Viktória alakította. A két főszereplővel eddigi pályájukról beszélgettünk, félszemmel a kulisszák mögé is bekukkantva. A fiatal színésznőt kislány kora óta vonzza a színpad, a szereplés.

– Tízéves voltam, amikor Nagymuzsalyban Vid­nyánsz­­ky Éva néni elindította a Ficseri Gyermekstúdiót. Tizenhét éves koromig voltam a tagja – mondja Tarpai Viktória. – Közben szavalóversenyeken, színjátszó-találkozókon vettem részt, így kaptam kedvet ehhez a pályához. Tizenhárom évesen Vidnyánszky Attila gyerekszereplőnek kért fel a Gyilkosság a székesegyházban című darabba, két év múlva pedig a Dorottyában játszottam. Miután leérettségiztem, egy évig segédszínész voltam, majd 2002–2005 között a Budapesti Magyar Színi Akadémián tanultam. Bár még két évre visszamentem a magyar fővárosba, végül mégis visszahúzott a szívem. Immár három éve, hogy a beregszászi színház tagja vagyok.

Tarpai Viktóriának nem ez volt az első főszerepe. Oszt­rovszkij Vihar című darabjában Katyerinát alakította, később az Ahogy tetszik­ben, a Liliomfiban, illetve néhány előadás erejéig a Háztűznézőben is színre lépett. Ezt követte a Csongor és Tünde.

– Az eddigiek közül melyik tetszett a legjobban?

– Mindenképpen a Katye­rina, lelkileg ez a figura áll legközelebb hozzám. De mindig igyekszem éppen abba a szerepbe beleélni magam, amit játszom. Tünde megformálása nagyon nehéz, hiszen a meseszerű tündérvilágba nem könnyű beleélnie magát az embernek. Hősszerelmest játszani a szerepek egyik legnehezebbike, gonoszt mindig könnyebb alakítani, mint egy ilyen figurát. Figyelni kell arra, hogy a karakter ne legyen túl nyafogós, mégis érződjön a gyengédség, a szerelem. A nyelvezet is nehézkes, hiszen nem hétköznapi szövegről van szó.

Beszélgetőpartnerem szerint nem leányálom a színészélet. A laikus ember csak azt látja, hogy szépen játszanak s milyen jó az előadás. Talán senkinek nem jut eszébe az, mekkora munka fekszik benne. Viktória mégis színésznőként szeretné leélni az életét.

Ferenczi Attila színészi karrierjét is szavalóversenyek, színjátszó körök előzték meg. Az Ungvári Közművelődési Szakközépiskola befejezése után egy évig se­gédszínészként tevékenykedett a színháznál, ám már azelőtt is aktívan részt vett a társulat életében.

– Az első évfolyam vizsgaelőadásán a Vidnyánszky Attila által rendezett Boldog herceg című mesében én alakítottam a főszereplőt. Tudásomat én is a Budapesti Magyar Színi Akadémián fejlesztettem. Ugyanazok a tanárok tanítottak, mint Viktóriát, sőt, még az osztályfőnökünk is ugyanaz az ember volt. Ezért sokat szoktunk beszélgeti a régi szép diákévekről. Hazajöttem, és immár kilenc éve igyekszem erősíteni a társulatot.

– Nagyon sok darabban láthattuk már játszani.

– Megmondom őszintén, nekem Csongor alakítása jelentette az eddigi legnehezebb feladatot. Hozzászoktunk a Vidnyánszky-féle stílushoz, Szász Zsolt technikája pedig idegen volt a számunkra. Mint ahogy már Viki is mondta, egy egyszerű szerepet sokkal köny­nyebb „megfogni”. Ott van például a Liliomfiban a Gyuri pincér. Az azért tetszett, mert azt az instrukciót kaptam, hogy nem kell semmiféle figurát hoznom, csak a szituációt kell megélnem. Tehát én akkor Ferenczi Attilaként léptem a színpadra, s ennél nagyobb könnyebbség nincs. Énekelhettem, amit nagyon szeretek. Nemsokára előadjuk a Tekén­tetes úr című mesét, melyben istállómestert alakítok. Ezt is könnyű volt megtanulnom, hiszen az alany végig közmondásokban beszél, ami nekem nagyon bejön. Viszont Csongor a magas röptű mélyfilozofikus nyüglődéseivel, a szerelemkeresésével, a lét és a nemlét értelmének kutatásával igencsak nehéz házi feladatnak bizonyult.

– Most, a huszonvalahányadik előadás sem köny­nyebb?

– Nem bizony – válaszol Viktória. – Nem az a fajta színész vagyok, aki félvállról veszi a dolgokat. Ez a feladat nagy kihívást jelentett számomra. Ezért újra és újra arra törekszünk, hogy jobban csináljuk. Amikor Törőcsik Mari nálunk vendégszerepelt, kérdezte, milyen előadásra készülünk. Mikor mondtuk, hogy a Csongor és Tündére, mondta nekünk, hajdanában ő is alakította Tündét, és számára sem bizonyult könnyűnek.

– Sok produkcióban szoktak improvizálni. Ebben a darabban ez lehetséges?

– Nem igazán – mondja Ferenczi Attila. – Szövegvilága teljesen eltér például a Liliomfiétól. Talán az ördögöket alakítóknak fér bele a figurájukba egy kis változtatás. Az én szövegemben viszont még egy félremondott szó is nagyon hamisan hat. Most is végigpróbáltuk jóformán az egész darabot, legalábbis a fontosabb szövegeket. Ezt minden egyes fellépés előtt megtesszük, mégis ugyanolyan érzésekkel lépünk színpadra, mint a legelső alkalomkor.