– Mesélj magadról!
– Munkácson születtem, itt kezdtem meg tanulmányaimat is a II. Rákóczi Ferenc Középiskolában, ahol az első kilenc osztályt végeztem el. Ezt követően a Szent István Líceumban tanultam tovább a 10–11. osztályban, kollégistaként. Később a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán – amely ma már egyetemként működik – biológia szakon folytattam tanulmányaimat. Itt szereztem meg mind az alapképzéses, mind a mesterképzéses diplomámat, utóbbit 2023-ban. A művészet azonban már egészen korán része lett az életemnek. Kisgyermekként az Iskolások Házába jártam Munkácson, ahol először agyagozással, később rajzzal és festészettel foglalkoztam.
Ötödik osztálytól a rajziskolában tanultam tovább, amelyet kilencedik osztályban fejeztem be, majd még két év továbbképzésen is részt vettem, ahol a felvételire készítettek fel bennünket. 2018-ban kezdtem meg tanulmányaimat Ungváron, a Kárpátaljai Művészeti Akadémia festészeti szakán, amelyet szintén 2023-ban fejeztem be.
– Mikor érezted először azt, hogy az alkotás számodra nem csupán hobbi?
– Őszintén szólva soha nem tekintettem hobbinak. Nem is emlékszem arra, mikor kezdtem el rajzolni – mintha mindig is az életem része lett volna. A családi fotóalbum tele van olyan képekkel, amelyeken még alig tudok beszélni, de már rajzolok valamit. Ez számomra teljesen természetesen jött, soha nem éreztem úgy, hogy ez ne hozzám tartozna.
– Volt olyan első nagy élmény vagy alkotás, amely különösen meghatározó volt számodra?
– Talán az első igazán emlékezetes élményem egy festményhez kötődik, amelyet a Zászlók, ha lengenek rajz- és esszépályázatra készítettem. Tizedikes koromban ezért különdíjat kaptam. Addig még nem nagyon tapasztaltam meg, milyen érzés elismerést kapni a munkámért. Az ember fiatalon egyszerűen csak alkot, nem feltétlenül gondol arra, hogy ebből akár komolyabb út is lehet. Ez az élmény viszont sokat jelentett számomra.
– Inkább ösztönből alkotsz, vagy tudatos koncepció alapján dolgozol?
– Inkább ösztönösen. Sokszor mondom, hogy még mindig keresem a saját stílusomat. Volt időszak, amikor kizárólag vízfestékkel dolgoztam, máskor csak ceruzával szerettem rajzolni, később pedig hosszú ideig az olajfestészet állt hozzám a legközelebb. Az egyetem után kezdtem komolyabban érdeklődni a digitális művészet iránt. Mindig is szerettem volna kipróbálni a digitális rajzolást, és egyszer egy versenyen különdíjat nyertem, amelynek részeként egy rajztáblagépet kaptam ajándékba. Elkezdtem rajta kísérletezni, és annyira megtetszett, hogy később beszereztem egy komolyabb eszközt is. Azóta is azon dolgozom, főként a Procreate programban készítek illusztrációkat. Már megrendelésekre is dolgozom, emellett igyekszem különböző nemzetközi kihívásokon és pályázatokon részt venni. Ezeken sok művész mutatja be a munkáit világszerte, és nagyon jó érzés, hogy gyakran pozitív visszajelzéseket kapok. A jövőben leginkább a digitális és gyermekillusztráció területén szeretnék fejlődni. Ezekbe sokszor belecsempészem a szeretteimet, saját magamat vagy akár a gyerekkori barátaimat is. Nem mindig emberi formában jelennek meg: előfordul, hogy állatokként vagy mesebeli karakterekként kerülnek bele a rajzokba. Szeretem, hogy így egy kicsit személyesebb és közelebb áll hozzám minden illusztráció. Ezek apró, rejtett utalások, amelyeket talán csak én ismerek fel igazán, de számomra plusz értéket adnak az alkotásoknak.
– Tudnál említeni néhány munkát vagy együttműködést?
– Az Irka gyermeklapnál több illusztrátor dolgozik együtt, és a 2026/1-es, tavaszi kiadás illusztrációit én készíthettem. Ez hatalmas öröm volt számomra, mert nagyon szeretem az olyan munkákat, ahol a saját kreativitásomat és látásmódomat is belevihetem az alkotásba. Különösen jó érzés tudni, hogy ezek a rajzok gyerekeknek készülnek, ezért színesek, kedvesek és játékosak lehetnek. Ez már a második Irka-kiadás volt, amelyet illusztrálhattam. Az első a 2024/3-as, őszi szám volt. Nagyon remélem, hogy a jövőben is lehetőségem lesz hasonló munkákban részt venni, mert igazán közel áll hozzám ez a világ.
– Melyik alkotásod áll hozzád a legközelebb?
– Talán az a portré, amelyet a szüleimről festettem az évfordulójukra. Olajfestékkel készült, és bár mindössze két nap alatt alkottam meg, nagyon elégedett voltam vele. Sokszor az inspirál igazán, amikor valakit meg szeretnék ajándékozni egy személyes alkotással. Ilyenkor sokkal könnyebben és természetesebben megy a munka. A digitális munkáim közül is vannak kedvenceim. Az egyik első rajz, amelyet az új táblagépemen készítettem, a cicámat ábrázolja egy fán ülve. Akkor még csak ismerkedtem az eszközzel és az ecsetekkel, de már ott éreztem, hogy ez az irány igazán közel áll hozzám.
– A művészet iránti érdeklődésed a munkádban is visszaköszön, hiszen kulturális menedzserként dolgozol a Munkácsy Mihály Magyar Házban. Hogyan kapcsolódik össze nálad a művészet és a szervezői munka?
– Szeptembertől dolgozom kulturális menedzserként a Munkácsy Mihály Magyar Házban, ami számomra hatalmas megtiszteltetés. Nagyon szeretem a munkácsi közösséget, és különösen érdekes számomra, hogy ugyanazt a világot két különböző szemszögből is láthatom: szervezőként és alkotóként. A Magyar Házban rendszeresen szervezünk kiállításokat és kiállításmegnyitókat, gyakorlatilag minden hónapban igyekszünk új tárlatot nyitni. Számomra ezek a programok állnak a legközelebb a szívemhez. Nagyon inspiráló művészekkel találkozni, beszélgetni velük a munkáikról, hallgatni, hogyan gondolkodnak az alkotásról. Ugyanakkor művészként különösen érdekes számomra a háttérmunkába is betekinteni, hiszen sokan talán nem is látják, mennyi szervezés és apró részlet szükséges egy kiállítás létrejöttéhez.
– Könnyebb mások kiállításait menedzselni, mint a saját művészeteddel foglalkozni?
– Szerintem igen. Egy kiállítás megszervezése sokkal kiszámíthatóbb feladat számomra, mint maga az alkotás. A művészi folyamat ugyanis nagyon érzékeny dolog: rengeteg tényezőnek kell összeállnia ahhoz, hogy igazán jó munka szülessen. Én például csak akkor tudok igazán alkotni, ha nincs rajtam stressz, nem vagyok fáradt vagy éhes, és semmi sürgős teendőm nincs. Az ilyen pillanatok pedig ritkák.
– Mivel foglalkozol akkor, amikor éppen nem dolgozol vagy alkotsz?
– Nagyon szeretek időt tölteni a családommal és a barátaimmal. Társasági embernek tartom magam, és ez a munkámban is fontos szerepet játszik. Emellett szeretek olvasni is – nemcsak regényeket, hanem művészeti szakirodalmat, különösen a hagyományos és digitális művészettel kapcsolatos könyveket. A természet is sokat jelent számomra: szeretek sétálni, kirándulni, hegyet mászni. Ezek igazán feltöltenek.
– Hogyan látod magad néhány év múlva? Inkább alkotóként, vagy a kulturális szervezői munka felé húzol?
– Azt hiszem, mindkettő fontos része marad az életemnek. Nagyon megszerettem a kulturális szervezői munkát, mert kreativitást igényel, közösségben zajlik, és közel áll hozzám az emberekkel való kapcsolatteremtés is. Ugyanakkor mindig is úgy éltem, hogy bármit csináltam, mellette rajzoltam is. Most is így van: dolgozom, közben illusztrációkat készítek, rajzolok az Irkába, és szeretném ezt az egyensúlyt hosszú távon is megtartani. Úgy érzem, a folyamatos alkotás könnyen kiégéshez vezethet, ezért fontos számomra, hogy a két világ kiegészítse egymást. A szervezői munka teret ad a társasági oldalamnak, míg a művészet inkább a csendesebb, elmélyülő énemet tükrözi. Szeptemberre egy saját kiállítást is tervezek a Magyar Házban, amelyre szeretettel várok majd mindenkit.
– Mit láthat majd a közönség ezen a kiállításon?
– Szeretném, ha a kiállítás az eddigi utamat mutatná be. Lesznek benne munkák a rajziskolás éveimből, az egyetemi időszakból, valamint azokból az alkotásokból is, amelyeket Pécsen készítettem. A háború kezdetén fél évre lehetőségem nyílt a Pécsi Tudományegyetemen tanulni, ahol rengeteg inspiráló emberrel találkoztam és sok tapasztalatot szereztem. A kiállításon azonban külön hangsúlyt szeretnék fektetni a digitális illusztrációkra, mert úgy érzem, ezen a területen szeretnék tovább fejlődni. Emellett jelenleg édesapámmal egy gyerekkönyvön is dolgozunk. Gyerekkoromban sok mesét talált ki nekem egy kislányról és egy kiskutyáról, és később arra kértem, írja le ezeket a történeteket. Végül megszületett az ötlet, hogy könyvet készítsünk belőlük. Én készítem majd az illusztrációkat – a karakterek és a világ már nagyjából kialakultak –, most pedig azon vagyunk, hogy idővel valóban elkészüljön ez a közös projekt.
