Augusztus huszadika az egység ünnepe

Írta: Molnár Bertalan | Forrás: Kárpáti Igaz Szó | 2010. augusztus 24.

Kárpátalja-szerte, így Beregszászban is ünnepi viseletbe öltöztek a lelkek. Szent István királyra, a keresztény magyar állam megalapítójára emlékezett a sokadalom. A Vérke-parti városban a szentmisét követően István király mellszobránál gyülekeztek a hitükben megerősített tisztelgők. Pirigyi Béla, a Beregvidéki Magyar Kulturális Szövetség elnökének üdvözlő szavai után Bakos Kiss Károly Faludi Ferenc Szent István királyhoz című versét mondta el.

Augusztus huszadika az egység ünnepe

 Az államalapító történelmi jelentőségét, a kort Zubánics László történész, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet igazgatója ismertette.

Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke, Beregszász polgármestere az összefogás és a közös felelősségvállalás fontosságára, valamint a magyar nemzet határok feletti egyesítésének szükségességére hívta fel a figyelmet.

Gyurin Miklós, a beregszászi külképviselet konzulja emlékeztetett a keresztény állam megalapításának történelmi jelentőségére. Hangsúlyozta: augusztus 20-a az egység ünnepe. E napon lépett hatályba a határon túl élő magyarok kettős állampolgárságát lehetővé tévő törvény, ami új távlatokat nyit meg az elszakított létben élők előtt. A tisztelettevőket Bohán Béla római katolikus plébános látta el lelki útravalóval.

A nemzeti ünnepen a beregszászi Petőfi Sándor Nyugdíjas Egyesület kórusa, valamint Holozsi Imre az alkalomhoz illő énekeket, Kernik Elza, a nyugdíjasklub tagja pedig verset adott elő.

* * *

Ungváron a hagyományokhoz híven a Szent István-napi megemlékezésre ökumenikus istentisztelet keretében a várkertben lapzártánk után került sor.

Hírek

  • Szakács Marianna: „Nagyon boldog embernek vallom magam…”

    Tanít, mesterkurzusokat tart, növendékei számos nemzetközi és ukrán verseny díjazottjai. Tanári tevékenységének hosszú évtizedei alatt sok diákját készítette fel zenei pályára, a főiskolai, egyetemi felvételire. Ungvár és Kárpátalja kulturális életének meghatározó személyisége, aki komoly szerepet v...

  • III. Weinrauch Katalin Szavalóverseny Haranglábon

    Dicséretes kezdeményezés községi könyvtáraink részéről, hogy a kárpátaljai irodalmat népszerűsítve, egy-egy jelentős gyermekírónk nevét zászlóra tűzve gazdagítják a kistérségek kulturális életét, és nehéz helyzetünkben a békésnek óhajtott jövő zálogát, a gyerekeket szólítják meg. Legutóbb a Csetfalv...

  • Fenyőillat és alkotómunka – adventi foglalkozás a Nagyberegi Tájházban

    A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet ünnepváró adventi foglalkozást szervezett november 26-án a Nagyberegi Tájházban. A kézműves-foglalkozással egybekötött, a népszokások felelevenítését szolgáló programon ezúttal egy Jánosiból érkezett iskolás gyerekekből álló csoport vett részt.

  • Újabb bronzlibát állítottak Munkácson

    Újabb bronzliba jelent meg Munkácson az Andrej Septickij utca 21. szám alatt. Kihelyezéséről korábban a város Építészeti és Városrendezési Tanácsa döntött.

Események

Copyright © 2025 KMMI