Augusztus 20-a Beregszászon

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KMMI-sajtószolgálat | 2013. augusztus 22.

Két évvel ezelőtt sütötték meg először a Szolnok Televízió szervezésében a Nemzet kenyerét, amely először 57 kilósra, a következő évben már 120 kilósra sikeredett. A hatalmas cipókat a nemzeti összetartozásunk szimbólumaként alföldi lisztből, székelyföldi kemencében készítette el Diószegi László sepsiszentgyörgyi pékmester. Az idei esztendőben a „szerzői” kör tovább bővült, hiszen a Kárpát-medence kenyere programhoz a vajdasági Zenta, a felvidéki Révkomárom, a kárpátaljai Beregszász és az anyaországi Lipót is csatlakozott, amelyek egy-egy pékmestert is delegáltak Szolnokra.

Augusztus 20-a Beregszászon

Beregszász városát …. képviselte. A program keretében valamennyi településen egy időben tartottak Szent István-napi ünnepséget, illetve áldották meg az új kenyeret, ezzel is hirdetve a nemzeti összetartozás magasztos érzését.

Az ünnepség a Szent Kereszt Felmagasztalása római katolikus plébániatemplomban szentmisével kezdődött, amelyet Michels Antal atya celebrált. A szentmisét követően a római katolikus kórus előadásában részletet hallhattunk az István a király című rockoperából. Az ünneplés a templomudvaron lévő Szent István mellszobornál folytatódott.

Az ünneplőket elsőként dr. Nagy Ignác, Magyarország Beregszászi Konzulátusának vezető konzulja köszöntötte. A diplomata kihangsúlyozta: augusztus 20-án azt az embert ünnepeljük, aki államot alapított. Aki felismerte azt, hogy az állam egyik alapja a hit, felvette a kereszténységet, lehorgonyozta Magyarországot Európában. Magyarország azóta is kitart az európai értékek mellett. – Úgy vélem, augusztus 20-a minden magyar embernek alkalom a múlt felidézésére, hogy abból később reménységre okot adó jövő szülessen – fogalmazott a diplomata. A kihelyezett nemzet kenyerével kapcsolatban elmondta: – Ez a kenyér tulajdonképpen a nemzeti összefogás kenyere, mivel a Kárpát-medence különböző területeiről összeadott gabona lisztjéből készült. És a kovász, ami összetartja? A magyar nemzet minden polgára egy gabonaszem, és a kovász, ami összetart bennünket, az a nyelvünk, a magyar nyelv. Azt kívánom, hogy az itteniek még nagyon sokáig őrizzék meg magyarságukat, hagyományaikat, kultúrájukat – tette hozzá.

Gajdos István elmondta, jó dolognak tartja, hogy Ukrajna jelenlegi vezetői a nagy királyunkéhoz hasonló nézeteket vallanak. Aki anno azt hirdette, hogy gyönge és törékeny az egynyelvű és egyszokású ország. – A mostani ukrán vezetés hála Istennek nem nemzetállamban gondolkodik, hanem egy olyan országban, amelyet együtt, közösen, vállvetve építenek az ukránok, oroszok, magyarok, románok, és még sok más nemzet képviselői. Fontos dolognak tartom azt is, hogy e vezetés hitet tett az ország Európa Uniós irányvonala mellett. Konkrét lépéseket foganatosított annak érdekében, hogy Ukrajna az egyesült Európa részévé váljon. E tekintetben pedig mérföldkő lehet ez az esztendő, hisz minden esély megvan arra, hogy a keleti partnerség november végén esedékes vilynuszi csúcstalálkozóján aláírják az előtársulási megállapodást országunk és az Európai Unió között. Én bízom benne, hogy ez megtörténik, mert ez fontos magyar közösségünknek, fontos mindazon nemzeti kisebbségeknek, amelyek Ukrajnában élnek, és amelyeknek anyaországaik már tagjai az Európai Uniónak – mondta parlamenti képviselőnk. Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke elmondta: a mai nap szorosan összefügg az új kenyérrel. Azzal az eledelünkkel, amely még a legfontosabb imádságunkban, a Mi atyánkban is kiemelt helyen szerepel. – Nagyon örülök annak, hogy 2011-ben elindult a Nemzet kenyere nevet viselő akció, és amely mára kiterjedt az egész Kárpát-medencére, így Kárpátaljára, azon belül is Beregszászra. Meggyőződésem, hogy ezzel mi jelzést adunk, hogy voltunk, vagyunk és leszünk. És jelezzük azt is, hogy összetartozunk – mondta Gajdos István.

A fennállásának 950. évfordulóját méltató Beregszász város önkormányzata nevében Veres Péter városi képviselő üdvözölte a jelenlévőket. Mint mondta, mi, magyarok itt, Kárpátalján, Beregszászban – értékelve azt, ahogyan ügyeink az utóbbi időben alakulnak – ma nemcsak önfeledten, hanem bátran is ünnepelhetünk. – Bátran és önfeledten ünnepelhetünk, hiszen visszaszereztük és megerősítettük a majdnem elveszítettet: a magyarságunkat. Magyarságunk tagadhatatlanul itt van, és egyre erősebben él a szívünkben. A mai ünnep pedig a legjobb alkalom arra, hogy lelkünket, életünket egy pillanatra kiemelje a hétköznapi küzdelmek világából – fogalmazott Veres Péter.

Végül, de nem utolsó sorban Csobolya József történész, a Rákóczi Szövetség Beregszászi Szervezetének alelnöke emlékezett meg Szent István királyról.

Az államalapító király mellszobrának megkoszorúzását követően került sor az új kenyér megáldására, amelyre ökumenikus szertartás keretében került sor. Miután Michels Antal római katolikus plébános, Dancs Róbert református lelkész, és Volodimir Margitics görög katolikus parókus megáldotta és megszentelte a Nemzet kenyerét, az első cipó megszegésére dr. Nagy Ignác vezető konzult kérték fel. A kenyeret emlékszalvétán kínálták a jelenlévőknek. A kenyereket a több mint egy évszázados múltra visszatekintő helyi Szerb pékség biztosította, amelyhez hagyományaiknak megfelelően elhozták az alföldi lisztet is. Barta István tulajdonos elmondta, az eredeti 100 éves kemencékben először sültek majd egy kilósnál nagyobb cipók.

Hírek

  • Kárpátalja anno: Méhes Samu, Beregszász építésze

    Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.

  • Karády Katalin dalai csendültek fel a beregszászi színház évadnyitóján

    A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...

  • Minőségi előadások, maradandó élmények – Folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján

    A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...

  • Berecz Vilmos műveiből nyílt tárlat Ungváron

    Berecz Vilmos festő- és grafikusművész, pedagógus és restaurátor alkotásaiból nyílt kiállítás a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban. A Szülőföldem című tárlat annak az alkotónak állít emléket, aki nemcsak művészként, hanem múzeumi szakemberként is fontos szerepet töltött be Kárp...

Események

Copyright © 2026 KMMI