Átadták a 2024-es Linner-díjakat Beregszászban

Írta: D. A. | Forrás: karpataljalap.net | 2024. október 21.

Idén immáron nyolcadik alkalommal rendezték meg a Linner-díjak átadását Beregszászban október 19-én. A díjátadó ünnepség helyszíne a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház volt, ahol a Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (BKÉSZ) által 2017-ben alapított elismerést adták át. A díj névadója Linner Bertalan, a 20. században európai hírnévre szert tett sebészorvos, aki évtizedeken át Beregszászban tevékenykedett. Az elismerést évente egy orvosnak ítélik oda és 2020 óta egy ápolónak is.

Átadták a 2024-es Linner-díjakat Beregszászban

Linner Bertalan doktor életútja példamutató volt: az I. világháború idején harctéri sebészként dolgozott, és soha nem tett különbséget saját és ellenséges katonák között, számára minden élet egyformán értékes volt. A világháború után visszatért szülőföldjére, Kárpátaljára, és ott folytatta hivatását. A BKÉSZ az ő emlékére alapította meg a Linner-díjat, amelyet azoknak az orvosoknak és ápolóknak adományoznak, akik nemcsak szakmai munkájukban, de emberi hozzáállásukban is követendő példák.

Az idei ünnepségen Buczkó István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának vezető konzulja is részt vett, és beszédében méltatta Linner Bertalan kiemelkedő orvosi és emberi nagyságát. Buczkó István hangsúlyozta, hogy Linner doktor példamutatóan gyakorolta hivatását, a betegek iránti elkötelezettsége mindig elsődleges volt. A konzul kiemelte, hogy Linner emlékének ápolása nemcsak a múlt, hanem a jövő generációi számára is fontos feladat, hiszen életútja iránymutatás lehet számukra. Beszéde végén köszönetet mondott azoknak, akik segítenek fenntartani a hagyományokat és a közösség értékeit, s megerősítette, hogy a magyar közösség továbbra is számíthat Magyarország támogatására.

„A Linner-díjak átadása minden évben fontos esemény a BKÉSZ számára. Szeretnénk kiemelni és értékelni a test és lélek gyógyítóit, valamint azoknak az értelmiségieknek a munkáját elismerni, akik nem csupán hivatásuknak élnek, hanem keresztény életükkel is példát mutatnak a közösség számára” – hangsúlyozta Jakab Eleonóra, a BKÉSZ elnöke.

Az orvosi kategóriában az idei díjat dr. Gelebán Jolán gyermekgyógyász kapta, aki több mint öt évtizeden át dolgozott Beregszászban. A doktornő elmondta: számára nem csupán munka, hanem hivatás volt az orvoslás, és Linner doktortól tanulta meg, hogy mindig a beteg az első.

Az ápolói elismerést Kovács Katalin beregdédai szakápoló és a csongori Bethesda Szenvedélybetegeket Mentő Misszió munkatársa vehette át, aki mindig alapos és elhivatott szakemberként szolgálta és szolgálja a közösséget. Kovács Katalin elmondása szerint a díj további felelősséget jelent számára, és még odaadóbbá teszi a munkájában.

A díjazottak mind szakmai, mind emberi mivoltukban méltó követői Linner doktor hagyatékának, és ezt az elismerésük is tükrözi. Lovas András, dr. Linner Bertalan leszármazottja is jelen volt az ünnepségen, és háláját fejezte ki azért, hogy minden évben olyan személyek kapják a díjat, akik valóban érdemesek rá. A rendezvény során részleteket vetítettek az Egy nem mindennapi orvos című dokumentumfilmből, amely Linner doktor történetét mutatja be.

Molnár János beregszászi esperes-plébános, püspöki helynök és a Beregszászi KÉSZ lelki vezetője szintén köszöntötte a díjazottakat, kiemelve, hogy Linner Bertalan nemcsak az orvosok számára példakép, hanem mindazoknak, akik hivatásukat elkötelezetten és Isten iránti hálával végzik a mindennapi életük során.

Az ünnepség kulturális programmal is gazdagodott: Gogola Mária előadásában elhangzott Reményik Sándor Az orvos című verse, majd a Szent Kereszt Kórus előadása – Krajnik Irén harmonikakíséretével – tette emlékezetessé az eseményt.          

Hírek

  • Szelmenc – a kettézárt falu története

    Lassan két évtizede annak, hogy megnyílt a határátkelő a két Szelmenc között, melynek kisebbik része ma Ukrajnában, a nagyobbik pedig Szlovákiában található. A valaha egy faluban ma is az a közös, hogy hiába van a főutcája közepén meghúzva a határ, mindkét oldalon magyarok laknak. A népnyelvben csak...

  • Hagyományőrző szüreti nap a Rezeda Folkműhelyben

    A Beregszászi Rezeda Folkműhelyben idén is megszervezték a már hagyományosnak mondható szüreti napot. Az esemény keretében a folkműhely diákjai kézműves-foglalkozásokon, táncházon, valamint a szüreti hagyományokat felelevenítő kulturális programon vehettek részt.

  • A Nemzeti Színház és a beregszászi színház közösen lép fel Egerben

    Egerbe érkezik az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban kulturális programsorozat: október 24. és 27. között művészeti produkciók, kiállítások és családi programok is várják az érdeklődőket.

  • Hagyományőrző csoportok műsora a Rákóczi Főiskolán – A népi kultúra közöségteremtő műfajainak támogatása

    2024-ben a Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő nyílt és meghívásos pályázatot hirdetett a Csoóri Sándor Alapból a népi kultúra közösségteremtő műfajainak támogatására, melynek keretében hatszáz határon túli csoportot díjaztak. Örvendetes, hogy közt...

Események

Copyright © 2024 KMMI