A Pro Cultura Subcarpathica alkotóműhelyt szervezett a Nagyberegi Tájházban. A március 1-jei alkalomra a Guti Gimnáziumból érkeztek a tanulók, akik a csigatészta és a nádsíp elkészítésével ismerkedhettek meg.
Írta: Gál Adél | Forrás: Kárpátalja.ma | 2023. március 05.
A Pro Cultura Subcarpathica alkotóműhelyt szervezett a Nagyberegi Tájházban. A március 1-jei alkalomra a Guti Gimnáziumból érkeztek a tanulók, akik a csigatészta és a nádsíp elkészítésével ismerkedhettek meg.
A foglalkozás tájházi sétával indult, majd pedig a foglalkoztató termekben folyt a munka. A gyerekek szemmel láthatóan nagy érdeklődéssel és lelkesen láttak neki a feladatnak. A csoport egy része a csigatésztát készítette. Segítettek a nyújtásban, és csíkokra vágták a tésztát. A sodrás lassan indult, de pár perc elteltével ráéreztek az orsó használatára. A foglalkozás végére mindenkinek sikerült elkészítenie egy maréknyi tésztát, melyet vászontarisznyában vihettek magukkal.
Ez idő alatt a kamrában a fiúk a nádsíp elkészítésével foglalatoskodtak. Oktatójuk, Somi István volt. A munkához később a lányok is csatlakoztak. Szikével faragták a nádat, hasították a szárát, majd pedig lyukakat fúrtak rá. A foglalkozás végére mindenki meg tudta szólaltani a sípját.
Somi István rendszeresen vezeti a tájház famegmunkáló foglalkozásait. Noha csak hobbi szinten műveli a fafaragást, a gyermekek számára értékes tudást ad át alkalomról alkalomra.
Míg a gyerekek a csigatészta és a nádsíp elkészítésének fortélyaival ismerkedtek meg, Olasz Piroska néni, a tájház szakácsnője málépogácsát készített a konyhában.
A szervezők elmondása szerint olyan elfeledett technikákkal és elfoglaltságokkal szerették volna megismertetni fiatalokat, amelyek napjainkban kissé háttérbe szorultak, eltűntek a hétköznapokból. A csoportot kísérő tanárok maguk is fontosnak tartják, hogy az iskolások ne csak tantermi keretek között halljanak elődeink szokásairól, hanem azokat eredeti környezetben gyakorolva sajátíthassák el.
A nádsíp készítéséhesz szükséges alapanyagot a BeregNád biztosította. A vászontarisznyákat Kepics Andrea készítette.
A Nagyberegi Tájház foglalkozásai a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében, a Csoóri Sándor Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával, illetve a Hagyományok háza hálózat kárpátaljai kirendeltségének szakmai partnerségével valósulnak meg.
Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.
A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...
A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...
Berecz Vilmos festő- és grafikusművész, pedagógus és restaurátor alkotásaiból nyílt kiállítás a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban. A Szülőföldem című tárlat annak az alkotónak állít emléket, aki nemcsak művészként, hanem múzeumi szakemberként is fontos szerepet töltött be Kárp...