Alkotó nap a Nagyberegi Tájházban

Írta: Gál Adél | Forrás: Kárpátalja.ma | 2024. március 16.

A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet gazdag programmal várta a látogatókat a március 13-i tájházi foglalkozáson. A program több elemből épült fel. Kokárdák készültek gyöngyből és filcből, az iskolások hagyományos húsvéti hímeseket festettek, a konyhában pedig szintén hagyományos édesség, labdacsöröge készült.

Alkotó nap a Nagyberegi Tájházban

Az alkalmon 75 iskolás vett részt, akik kiscsoportos váltásban érkeztek a tájházba.

Az első csoport, a Nagyberegi Dobrai Péter Középiskola tanulói voltak. Noha nem első ízben járták már be az épületet, de elmondásuk szerint a tájházban töltött idő mindig élmény számukra.

A szervezők a közelgő ünnepeket szem előtt tartva alakították a programot. Többes számban beszélünk, hiszen elsősorban az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére kell gondolnunk, mely a magyar nemzet történetének talán egyik legismertebb háborús konfliktusa. A magyar szívekben mindig magában hordozott egy sajátos, szimbolikus jelentéstartalmat, a szabadság, a fejlődés, a modernizáció és a nemzeti tudat érzését. A történelmi esemény a Nagyberegi Tájház programjai között is évről évre szerepet kap kézműves foglalkozás formájában. Idén gyöngyből és filcből készítettek kokárdákat a fiatalok a közelgő jeles nap alkalmából.

Amíg a foglalkoztató teremben nemzeti színű kitűzők készültek, addig a csoport másik része a konyhában tevékenykedett. Hagyományos édességet, salánki labdacsörögét sütöttek Olasz Piroska vezetésével. A fiatalok ügyesen vágták és sütötték a tésztát, majd pedig porcukrozták ízlésük szerint a kész „labdákat”.

A foglalkozás végén tájházi totóra is sor került. A tanulóknak egy tíz kérdésből álló tesztsort kellett megoldaniuk. A kérdések között a tájház indulására, működésére vonatkozó információk között kellett megtalálniuk a helyes megoldásokat.

A nap további részében a Nagyberegi Református Líceum diákjai látogattak el a tájházba. A foglalkozáson a húsvét mint témakör került előtérbe. A fiatalok hagyományos húsvéti hímeseket dekoráltak. Kipróbálhatták a viasszal való munkát salánki hagyományos minták alkalmazásával, majd pedig a Bereg-vidéken elterjedt, hagymahéjban főtt és karcolásos technikával díszített tojásokat készítettek.

A konyhában továbbra is a labdacsöröge sütésével foglalatoskodtak. Minden csoport maga készítette el azt a süteményadagot, amit a foglalkozás végén megkóstolhatott.

A tájház ünnepi foglalkozássorozata a jövő héten folytatódik. Tojásfestéssel, versmondással és hagyományos locsolkodással elevenítik fel a húsvét hangulatát.

A program a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében, a Csoóri Sándor Alap támogatásával, valamint a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátaljai Kirendeltségének szakmai partnerségével valósult meg.

Hírek

  • Kárpátalja anno: Méhes Samu, Beregszász építésze

    Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.

  • Karády Katalin dalai csendültek fel a beregszászi színház évadnyitóján

    A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...

  • Minőségi előadások, maradandó élmények – Folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján

    A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...

  • Berecz Vilmos műveiből nyílt tárlat Ungváron

    Berecz Vilmos festő- és grafikusművész, pedagógus és restaurátor alkotásaiból nyílt kiállítás a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban. A Szülőföldem című tárlat annak az alkotónak állít emléket, aki nemcsak művészként, hanem múzeumi szakemberként is fontos szerepet töltött be Kárp...

Események

Copyright © 2026 KMMI