Akinek modellt áll a táj

Darabán János rahói képzőművészt nemes egyszerűséggel csak a Kárpátok festőjének szokták nevezni. A természet szépsége, a közeli hegycsúcsok látványa, a sebesen szaladó patakok zenéje már évtizedek óta ellátja témával.  Vidékünk tehetséges művészére Magyarország beregszászi konzulátusa is felfigyelt. A természet dallama – tavaszi ébredés című, Bilák Marinával közös kiállításának a Vérke-parti Európa–Magyar Ház adott otthont.

Zubánics László a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet és az Európa–Magyar Ház nevében mondott köszönetet a külképviseletnek, amiért lehetővé tették, hogy a  tárlat Tiszapéterfalva után Beregszászba is eljusson. 

A művészt irodalmi műsorral fogadták. Vári Fábián László Ítélet után című versét Lengyel Alexandra, Magányomat magamra című költeményét pedig Marcsák Gergely szavalta el. Mivel Bilák Marina egyéb elfoglaltságai miatt nem lehetett jelen a megnyitón, az ifjú alkotót Borbély Ida, a Tiszapéterfalvai Képtár igazgatója mutatta be.
– A festő inkább a csendet szereti – mondta mosolyogva Darabán János. – A minap is, amikor épp kiruccantam,  csak én voltam ott, meg a csobogó patak. Igyekeztem megörökíteni a telet a tavaszban, hiszen a hegyekben nemrég friss hó esett. Ám a kikelet sugallata már a hegycsúcsokon is észlelhető, ezért addig kellett a jelenséget vászonra vinni, amíg el nem olvad a hó.

Az egész életemet a hegyekben töltöttem. Csak a Hoverlán 101-szer fordultam meg. Fiatal korom óta nagyon szerettem sportolni, évekig az ukrán válogatott lesikló edzőjeként tevékenykedtem. Így aztán bejártam a fél világot. Eljutottam a Kaukázusba, az Urál-hegységbe, a Kamcsatkára, a Pamír-hegységbe. A vászon, a festékek és az ecset természetesen mindig a kísérőim voltak, és amint tehettem, azonnal nekiláttam megörökíteni a „modellt álló” lenyűgöző tájat.

– Mikor kezdett el festeni?

– Édesanyám kilencven évig élt. Mindig arra okított, hogy érezzem is, amit éppen csinálok. Nyolcéves voltam, amikor már komolyabban foglalkoztam a festészettel. Eleinte csak akvallereket és grafikákat készítettem. A katonaságnál is hódolhattam a hobbimnak. Munkáimat 1956-ban állítottam ki először. 1979-től viszont már tudatosan és rendszeresen festek. Azóta csak Magyarországon 54 tárlatom volt. Minden kiállítás nagy örömet jelent, főleg az, hogy a képeimen keresztül megmutathatom a csodálatos hegyeket azoknak is, akik még nem jártak ott.