A XX. század beregszászi festészete

Írta: M.B | Forrás: BH | 2010. május 25.

Az elmúlt héten Kovács László műgyűjtő, kiállításszervező által válogatott képekből nyílt tárlat a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Gross Arnold termében. A kiállítás a XX. század beregszászi festészetét hivatott bemutatni. A megnyitón a jelenlévőket Orosz Ildikó, a főiskola elnöke köszöntötte. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Nagy Petronella, a Beregszászi Magyar Konzulátus képviselője, valamint Nyina Petenyko, Gogola István, Helj László és Benkő György festők.

A XX. század beregszászi festészete

Kovács László néhány szóban ismertette a kiállított képek alkotóinak életútját, munkásságát. Mint mondta, annak ellenére, hogy Beregszász nem nagy város, sok tehetséges művész élt és él benne. Elsőként Izai Károlyról emlékezett meg, aki Virág Gyulával az 1920-as években Munkácson tette meg az első lépéseket a kárpátaljai festőiskola megalakulásáért. Festményei megtalálhatók Ungváron a Boksay Szépművészeti Múzeumban és több magyarországi képtárban. Felidézte Garanyi József emlékét is, akinek művészi pályáját Erdélyi Béla és Boksay József segítették. Az első kiállítására 1947-ben került sor. Az 1986-ban rendezett kiállításának anyagát Beregszásznak ajánlotta fel, ami most is megtekinthető a Beregvidéki Múzeumban. Képei szerte a világon megtalálhatók. A kiállításon Horváth Anna munkái is láthatók, aki 1924-ben született Beregszászban. 1963-tól tagja a Szovjetunió Képzőművészeti Szövetségének, 1996-ban megkapta az Ukrajna érdemes művésze címet. Számos kiállítása volt itthon és külföldön.
Kovács László az említettek mellett röviden ismertette Zicherman Sándor, Helj László, Veres Péter, Benkő György, Kádas Katalin, Gogola István, Csernyiga Gyula, valamint Nyina Petenyko pályafutását is.
Ezt követően Kozák Marina, a Beregszászi Művészeti Iskola növendéke hegedűn egy csárdást, majd Pirigyi Gergely klarinéton egy románcot adott elő. Ezután Benkő György szakmai szempontból mutatta be a kiállító művészeket és alkotásaikat.
Kovács László köszönetét fejezte ki a főiskolának, hogy lehetőséget biztosított a tárlat megrendezésére, ennek jeléül egy Csernyiga Gyula-képet, valamint két művészeti könyvet ajánlott fel a főiskola gyűjteményének bővítésére.
A kiállítás állófogadással zárult, ahol Csernicskó István rektorhelyettes mondott pohárköszöntőt.

Hírek

  • Ma is él Egry Ferenc és az egykori harangöntöde emléke Kisgejőcön

    Kisgejőcön ma is találkozni lehet Egry Ferenc emlékével: az iskola, a templomok harangjai és az egykori öntöde nyomai mind az egykori harangöntő mester örökségét és mesterségét őrzik.

  • „Nagyon szép gyermekkorom volt” – interjú Petrusevics Vivien Nikolett festőművésszel

    A Munkácsy Mihály Magyar Ház évek óta rendszeresen ad otthont kárpátaljai művészek kiállításainak. Számos ismert és kezdő festőművész is bemutathatta már itt alkotásait az érdeklődő közönségnek. Szeptember 10-én Petrusevics Vivien Nikolett, az Irka gyermeklap illusztrátorának műveiből nyílt kiállítá...

  • Helyi hagyományok napja a Szinevéri kistérségben

    Első alkalommal rendezték meg a helyi hagyományok napját a Szinevéri kistérségben. A szeptember 12-i rendezvénynek egy tanya adott otthont, ahol helyi mesterek, termelők, lakosok és turisták találkoztak.

  • Hetedik éve töretlenül zajlik a néptáncoktatás

    Most, amikor ilyen nehéz helyzet uralkodik az országban, még fontosabbá válik az itthon maradt gyerekek figyelmét a kultúrára, örökségünk felé fordítani, és a programok talán egy picit hozzásegítik őket a szülőföldön való maradáshoz. Az is fontos, hogy a kulturális programok ne csak a nagyobb telepü...

Események

Copyright © 2026 KMMI