A XIV. Hollósy Simon Alkotótábor kiállítása Beregszászban

Írta: Szabó Kata | Forrás: Kárpátalja.ma | 2025. január 31.

A XIV. Hollósy Simon Alkotótábor résztvevőinek festményeiből debütált kiállítás január 30-án Beregszászban, a Na’Conxypan Galériában.

A kiállításon Berecz Margit, Boreckij Jároszláv, Hrabár Natália, Dikun György, Erfán Ferenc, Kalitics Erika, Kulin Ágnes, Klisza János és Réti János alkotásai láthatóak.

A XIV. Hollósy Simon Alkotótábor kiállítása Beregszászban

Kutasi Csaba festő, grafikus a kiállításmegnyitón elmondta, hogy a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) évtizedek óta szervez alkotótáborokat, ahol a „Ki a szabadba!” impresszionista eszmét követve – Hollósy Simon emléke előtt is tisztelegve – alkotnak.

Hollósy Simon a müncheni szabadiskola növendékeit a városi környezetből a Kárpátokba hívta alkotni. Előbb a nagybányai művésztelepen, majd Técső környékére.

A Hollósy Simon Alkotótáborban 8 napon át dolgoztak a művészek Hárpatakon (Lipovec), a Róna-havasok lábánál – ismertette Kutasi Csaba.

„A tábor ideje alatt ki-ki a kedve szerint alkothatott: voltak, akik akvarellel, voltak, akik pasztellel dolgoztak, de olajfestékkel és digitális technikákkal is készültek alkotások” – taglalta.

Kulin Ágnes, a RIT elnöke, a Na’Conxypan Galéria kurátora a táborról tartott beszámolót.

„Felmerülhet a kérdés: hányszor lehet még megfesteni a Kárpátokat? Nagyon sokszor, és úgy gondolom, hogy nincs is elégszer megfestve, mert minden egyes alkalom ad valami újat. A Kárpátok és a természet is változik, a művészek, a környezet, a korszellem is változik” – mondta.

Szavai szerint az arany ősz idején voltak Hárspatakon.

„Amíg mi fent voltunk, addig tökéletes sétára, vándorlásra, gondolkodásra, alkotásra ösztönző időt kaptunk. Ez az alkotói inspirációs időszak itt látható a falakon. Ezeknek a munkának a 70%-a fent készült” – magyarázta, hozzátéve: azért jó időzítés télen bemutatni az őszi tábor termését, mert a festményeket odahaza, a leülepedett élményeket átgondolva fejezték be az alkotók.

„Ez a kiállítás nagyon jól bemutatja azt, hogy mit adhat egy kiszakadás a hétköznapokból, a megszokott rutinokból egy alkotóközösségnek” – jelentette ki.

Kulin Ágnes kifejtette, hogy a 14 alkotótábor alatt a festők bejárták a Kárpátok különböző pontjait. Beszélt arról is, hogy a táboron két keramikus is részt vett. „Boreckij Jároszláv porcelánkeramikus, felesége, Hrabár Natália, a RIT tagja szintén. A Róna-havasoknál nincsen olyan kályha, kemence, ahol ki lehetne égetni kerámiát. Mit kezd magával egy alkotni vágyó művész? Talál megoldást! És mind a ketten elkezdtek kísérletezni” – mondta.

Kulin Ágnes a 2025-ös tervek kapcsán elmondta, hogy idén fogják megszervezni a XV. Hollósy Simon Alkotótábort Hárspatakon.

A tárlat február 20-ig látogatható Beregszászban a Na’Conxypan Galériában (Kossuth Lajos tér 2.).

Galéria

Hírek

  • Fotópályázatot hirdet a KMKSZ ISZ

    A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) fotópályázatot hirdet, amelynek célja, hogy a résztvevők saját szemszögükből mutassák meg Kárpátalját, annak szépségeit, értékeit, közösségeit és mindennapjait.

  • Szüreti hagyományok és népi játékok a Nagyberegi Tájház évadnyitóján

    Közel száz résztvevővel tartotta meg szüreti évadnyitó foglalkozását a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet október 14-én a Nagyberegi Tájházban. A rendezvény a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Pedagógia, Pszichológia, Tanító, Óvodapedagógia, Oktatási Intézményvezetés Tanszékével k...

  • Gálaesttel ünnepli fennállásának 75. évfordulóját a Magyar Állami Népi Együttes

    Gálaesttel ünnepli fennállásának 75. évfordulóját a Magyar Állami Népi Együttes: október 28-án a Földtől az égig című produkció várja a közönséget az Erkel Színházban.

  • Viriditas – fiatal alkotók közös tárlata Beregszászban

    Négy fiatal művész alkotásaiból nyílt csoportos kiállítás október 14-én a beregszászi Na’Conxypan Galériában. A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) által szervezett Viriditas című tárlat festményeken, grafikákon és plasztikákon keresztül mutatja be a fiatal művészge...

Események

Copyright © 2026 KMMI