A versvándor ismét Beregszászon: Petőfi és Arany barátsága - Tóth Péter Lóránt előadóestje az Ortutay Görögkatolikus Központban

Együtt a tűz és a víz. A XIX. század legnagyobb önbizalmával bíró férfiújának találkozása egy önbizalomhiánnyal küszködő szerény emberrel. Hogyan lesz ebből szép, igaz és mély barátság? Hogy párosul mindez feltétlen hittel és bizalommal? És vajon ki hozta össze a két költőt? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a hallgatósággal együtt Tóth Péter Lóránt Pro Cultura Hungarica-díjas versvándor Beregszászon az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központban megtartott előadóestjén.

Tóth Péter Lóránt neve ismerősen cseng a megye verskedvelőinek fülében, bő évtizeddel ezelőtt ugyanis a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület szervezésében látogatott el vidékünkre, s előadó körútja során hetven településen háromszáz különböző intézményben lépett fel, tájékoztatta köszöntőjében az egybegyűlteket Marosi István, az intézmény igazgatója. Aki annak a reményének adott hangot, hogy a vers, ez az örökké élő irodalmi műfaj megtalálja az utat a mai fiatalok szívéhez, lelkéhez is

Petőfi költészete bekerült testünk véráramába, szellemiségét mi, magyarok a génjeinkben hordozzuk, mutatott rá Tóth Péter Lóránt. Mindennapi beszédünkben még akkor is őt idézzük, ha ezt nem tudatosan tesszük. Gondoljunk csak olyan szófordulatokra, mint „az idő hogy lejár”, „az altatónóta”, „ne bolondozz, Jancsi, a tréfát nem értem”, vagy „az ördög bújjék az uradba!”, illetve a „kihörpintik boraikat”. Hasonlóképpen Arany is a lelkünkbe költözött: „ég a napmelegtől…”, „elhull a csatában a derék”, „este van, este van… zúg az éji bogár”, „a rókaszívű bátyja”… 

S ha már a Toldinál tartunk, akkor áruljuk el, hogy Aranynak az 1846-ban megírt költeménye hozta össze a két költőt. Petőfi levelében lelkendezve ír Aranynak a műről, s felajánlja barátságát. Az egymáshoz írott (sokszor versben megfogalmazott) levelekből kísérhetjük nyomon, hogy ez a kapcsolat miként mélyül el olyannyira, hogy amikor Petőfi honvédnek áll, családját Nagyszalontán, Aranyéknál helyezi el.

Két ennyire különböző habitusú ember között miként is tud ilyen szoros barátság szövődni? – tette fel a kérdést az előadó. Hát úgy, hogy a közös pontokat keresték egymásban. Ezek pedig a hazaszeretet, az embertársak iránti tisztelet és a költészet nagyszerűségébe vetett hit. Valamennyi, számunkra is igencsak fontos és megszívlelendő dolog. Amikor a magyarság közös gyökereiről, illetve arról a hatalmas fáról beszélünk, amely az elmúlt évszázadok során nőtt naggyá, akkor a lombkoronában ott találjuk a Petőfit és Aranyt jelképező erős, hatalmas ágat, amelyből azóta sok-sok hajtás eredt.

Az előadás után a hallgatósággal folytatott beszélgetés során számos téma került terítékre. Többek között az, hogy a mesterséges intelligencia mennyire tudja befolyásolni érzelmeinket, megváltoztatni személyiségi jegyeinket.

A versvándor a találkozó végén beszámolt arról, hogy az utóbbi években az itteni előadóestjeit továbbra is a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület szervezi, s ő mindig szívesen jön akár ezzel az előadással, akár a Radnóti, illetve József Attila költeményeiből összeállított válogatással, akár a Szent Lászlóról, illetve a Mátyás királyról szóló történetekkel, vagy akár azzal az összeállítással, amellyel az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek emlékét idézi meg.