A sztálinizmus kárpátaljai magyar áldozataira emlékeztek Szolyván

Gyászünnepséggel és koszorúzással emlékeztek Kárpátalja magyar férfilakosságának 1944 novemberében kezdődött elhurcolására szombaton Szolyván, az egykori gyűjtőtábor helyén létesített emlékparkban. Kegyes időjárás fogadta mindazokat, akik ez évben is elzarándokoltak Szolyvára, Közép-Európa egyik legszebb emlékparkjába.

Mint ahogyan kegyes lehetett az idő akkor is, amikor 68 esztendővel ezelőtt férfijaink színe-java könnyű ruhában, kevés elemózsiával nekivágott a hosszú menetelésnek. Csakhogy az a napfény, amelyik most a kegyeletteljes megemlékezést segítette elő és a reményt vetítette előre, közel 7 évtizeddel ezelőtt a halált, testi és lelki betegséget okozó földi poklot jelentette…

Az utókor megbocsát, de nem felejt, gyászol, de közben figyelmeztet is. És 1990-ben mementóként lerakja azt az alapkövet, amelyik köré később kiépül a sírkert, megépül a fal az ezer és ezer magyar mártírnevet tartalmazó márványtáblákkal, hogy mára az emlékpark az összmagyarság egyik zarándokhelyévé váljon.

Kiemelkedő esemény volt, húzta alá a megemlékezőkhöz szólva Tóth Mihály, hogy Budapest is felismerte jelentőségét, és a Bethlen Gábor Alap beemelte a nemzeti jelentőségű intézmények közé, hiszen ezáltal biztonságosabbá és kiszámíthatóbbá vált az emlékpark állagfenntartása. A Szolyvai Emlékparkbizottság elnöke részletesen szólt azokról a feladatokról is, amelyek a testület előtt állnak: a megépült kápolna jogállásának rendezése, a park védett történelmi emlékhellyé nyilvánítása, a régió lakossága ellen elkövetett bűncselekmény hivatalos elismertetése.

Az emlékünnepségen elmondott beszédében Szili Katalin országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke hangsúlyozta: 68 évvel ezelőtt az ártatlan kárpátaljai magyar férfiakat háromnapos közmunka címén gyűjtötték össze, majd deportálták. "Milyen az a hatalom, amely emberi szenvedések, emberáldozatok által tartja fenn magát? El tud-e a lelkiismeretével számolni az, aki egy eszme nevében emberségét veszíti el?" – tette fel a kérdést. Hozzáfűzte, hogy "ha bocsánattal is a szívünkben, de nem szabad felednünk", a 68 évvel ezelőtti események soha többé nem ismétlődhetnek meg. "A 20. század valamennyi embertelenségét nekünk, a 21. században emlékezetünkbe kell vésnünk, megmutatva azokat gyermekeinknek, unokáinknak is, hogy soha többé ne fordulhassanak elő" – emlékeztetett. Beszéde zárásaként Szili Katalin – utalva arra, hogy az ukrán állam még nem rehabilitálta az 1944. novemberi deportálások magyar áldozatait.

A sztálinizmus kárpátaljai magyar áldozataira emlékező beszédében Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke azt ígérte, hogy az újonnan felálló ukrán parlament képviselőjeként mindent meg fog tenni az 1944-ben ártatlanul elhurcolt kárpátaljai magyarok rehabilitálása és az erkölcsi jóvátétel érdekében. Egyúttal köszönetet mondott a kárpátaljai magyarságnak, amely – mint fogalmazott – jól vizsgázott a 2012. október 28-i parlamenti választásokon, mert a jövőre voksolva elősegítette a magyar érdekképviselet visszaállítását Ukrajna törvényhozásában.

Dupka György, a Szolyvai Emlékparkbizottság titkára beszámolt arról a tudományos expedícióról, amelynek keretében a Pécsi Német Kör jóvoltából kárpátaljai kutatók is eljuthattak azokra az Ural-vidéki területekre, ahol honfitársaink tízezrei nyugszanak az egykori sztálini lágerek temetőiben.

– A halott katona már nem ellenség – mondta a kultúrpolitikus – s ahányszor Magyarországon megpróbálják felszámolni, áthelyezni a szovjet katonai emlékműveket, annyiszor érik atrocitások az oroszországi német és magyar emlékműveket, sírokat. Meg kellene végre már békülni a történelemmel és együtt „eltemetni halottainkat”.

A sztálini táborokban elpusztult ártatlan áldozatokra emlékezett dr. Gyüre Csaba, a Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnöke, dr. Balogh András történész, az MSZP volt elnökhelyettese is. A felszólalók valamennyien hangsúlyozták az akkori eljárás gyalázatos voltát, aláhúzták, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ne fordulhasson elő még egy Szolyva a kárpátaljai és általában a magyarság életében.

A megemlékezést egy Lőrincz P. Gabriella által elmondott lágerballada és a szolyvai magyar iskola növendékeinek előadása tette emlékezetessé, felemelővé pedig Molnár Sándor ungvári esperes-plébános, püspöki helynök és Pocsai Vince református lelkész gyászszertartása.

A gyászünnepség az áldozatok emlékművének koszorúzásával zárult.