A sokszínű festő – Veres Péter-emlékkiállítás Beregszászon

Írta: Sz. J. | Forrás: | 2025. február 26.

Veres Péter festőművész, grafikus munkáiból nyílt kiállítás a beregszászi Na’Conxypan Galériában. A megjelent vendégeket, művésztársakat, művészetkedvelőket, Veres Péter családtagjait Kulin Ágnes, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT) elnöke, a kiállítás kurátora köszöntötte.

A sokszínű festő – Veres Péter-emlékkiállítás Beregszászon

– Veres Pétert, bár Csonkapapiban született, mindenki beregszászi művészként ismeri. A RIT egyik alapító tagja volt. Munkáin legendás lények, történelmi és szakrális jelenetek, személyes intim hangvitelű emlékképek, álomszerű kompozíciók jelennek meg – mondta el Kulin Ágnes. Megtudhattuk, hogy az emlékkiállítás ötlete tavaly, a művész halálának 20. évfordulója kapcsán született meg lányában, Veres Ágotában.

A továbbiakban a RIT elnöke ismertette a tárlat anyagát. 2017-ben Veres Péter családja 34 alkotásból álló gyűjteményt adományozott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolának, ami azóta két darabbal bővült. Ez a kiállítási anyag az Esztergom és a Győr termekben tekinthetők meg. A jelenlegi kiállításon 7 munka látható ezek közül, továbbá 29 olyan alkotás kerül bemutatásra, amelyeket eddig nem láthatott a nagyközönség, azok ugyanis baráti családok otthonainak falait díszítik. Kulin Ágnes név szerint is megköszönte nekik, hogy személyes gyűjteményük ideiglenes átadásával segítették a tárlat létrejöttét.

A kiállítótérben a munkákat úgy helyezték el, hogy Veres Péter jellemző témaköreit kis csokrokba fogva mutathassák be. A bejárati boltíveken minden stílusból találunk egy-egy alkotást, majd beljebb haladva a korai geometrikus munkák, a népi motívumok jelennek meg. A másik oldalon az otthoni kert, a hétköznapok életképei láthatók, a terem vége pedig a legendás lények világába, az álmok földjére vezet. Itt kaptak helyet azok a gyors sz         íntanulmányok is, amelyeknek nagyobb „átfogalmazását” a szemfüles nézők megtalálhatják a teremben. A falakon látható idézetek Veres Péter szóképei, amelyeket úgy helyeztek el, hogy valamilyen formában kapcsolódnak a tematikus képcsoportokhoz. Természetesen megtalálhatjuk a művész részletes életrajzát, illetve egy személyes hangvételű interjút is olvashatunk, amit Nagy Zoltán Mihály író készített Veres Péterrel (Sárkányok márpedig vannak címmel a Műhely folyóiratban jelent meg).

Végezetül Kulin Ágnes felhívta a figyelmet arra, hogy a Na’Conxypan Galériában folytatódnak a művészetpedagógiai foglalkozások. Már a héten csütörtöktől várják a csoportokat tárlatvezetésre és „sárkányleső” műhelymunkára. A program zárásaként pedig szeretnének emléktáblát állítani Veres Péter tiszteletére.

Ezt követően Veres Ágota képzőművész emlékezett édesapjára. Elmondta, hogy a kiállítás tervezésekor valami olyat szeretett volna megmutatni, ami Veres Péter munkamódszerével kapcsolatos. Megtudhattuk, hogy nagyon szeretett a szabadban, a tájban festeni, megörökíteni a kertjük virágait, a házuk belsejét. És ha képzeletből dolgozott, akkor is mindig visszatért a természeti dolgokhoz, mert úgy tartotta, hogy ezzel felfrissíti a belső színeit.

– Szokásává vált, hogy a festőállványa elé papírlapokat szórt, és az ecsetet nem rongyba törölte vagy oldószerben öblítette ki, hanem ezekbe a papírokba dörzsölte. Ezáltal kis színpalettákat hozott létre, amiket aztán nem dobott ki, hanem gondosan szétválogatta, a jobbakat mappákba gyűjtve eltette. Aztán, amikor ötleteket keresett, akkor ezeket az absztrakt színfoltokat tartalmazó papírfecniket lapozgatta, és szürreális tájakat, mitikus lényeket, furcsa kosztümös emberfigurákat álmodott bele, majd nagyban, olajjal vászonra megfestette – árulta el édesapja egyik műhelytitkát Veres Ágota. Ezekből a színvázlatokból egy csokorra valót el is hozott, azok a kiállítóteremben megtekinthetők.

Beszéde végén Veres Ágota a család nevében köszönetét fejezte ki a Révész Imre Társaságnak, valamint elnökének, Kulin Ágnesnek, a Na’Conxypan Galéria munkatársainak a kiállítás létrejöttéért, továbbá a Rákóczi-főiskola vezetőségének, amiért gondozzák Veres Péter hagyatékának egy részét, ezáltal benne tartva őt a köztudatban.

A kiállítás március 20-ig tekinthető meg.

Galéria

Hírek

  • 200 éve a tudás és a társadalom szolgálatában

    Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Rákóczi Egyetemen a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját  A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel együttműködve minden év őszén, a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi meg a Fiatal Kárpáta...

  • Ungváron megnyílt Ihor Lucenko A munkácsi vár című tárlata

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...

  • Magyar tiszteletbeli konzulátus nyílt Csernyivciben

    November 7-én ünnepélyesen megnyitották Magyarország tiszteletbeli konzulátusát a délnyugat-ukrajnai Csernyivci városában. A tiszteletbeli konzuli feladatokat Ljubomir Makovijcsuk látja el.

  • Emléknap Lehoczky Tivadar tiszteletére Munkácson

    November 5-én Munkácson emléknapot tartottak Bereg vármegye történetének egyik legjelentősebb kutatója, Lehoczky Tivadar halálának 110. évfordulója alkalmából a Munkácsy Mihály Magyar Ház (MMMH) szervezésében. A Lehoczky Tivadar-nap három helyszínen zajlott, ahol a helyi II. Rákóczi Ferenc Középisko...

Események

Copyright © 2025 KMMI