Az emberek többsége igyekszik megszabadulni a régi poros és pókhálós tárgyaktól, az elmúlt korokból származó csecsebecséktől. Ám vannak, akik számára egy-egy ilyen darab valóságos kincset jelent. A beregszászi Lóga István is közéjük tartozik. A régiséggyűjtés a hobbija.
– Tizenhét évvel ezelőtt kezdődött.
Miután kiderült, hogy a magyarországi pezsgős, likőrös, pálinkás, boros stb. üvegeket nálunk nem lehet visszaváltani, elhatároztam, hogy összegyűjtöm és visszajuttatom azokat Magyarországra. Hamarosan többen is tudomást szereztek a fura hóbortomról. Egyre többen kerestek fel, hogy menjek el hozzájuk, és nézzek szét a padláson, hiszen szinte biztos, hogy ott is találok hasonló dolgokat. Így is tettem, s keresgélés közben számtalan egyedi darabra bukkantam. Ekkor született az ötlet: gyűjteményt készítek belőlük – meséli a fiatalember.
Jelenleg közel 400 üvegből áll a kollekciója. Zömük zsidó szikvizárusoktól származik, olyanoktól, mint Ackermann Adolf, Friedmann Salamon, Webermann Márton, özv. Klein Farkas Izraelné, Guttmann Dávid. A gyűjteményemben Igmándi keserűvizes üvegek is vannak. Ezek egyike 1863-ból való.
– Sok embernek semmit sem jelent, hogy az üvegeken ott díszeleg a Beregszász felirat, én viszont éppen erre vagyok a legbüszkébb – magyarázza. – De megtalálhatók nálam Schönborg gróf munkácsi sörgyárából származó flaskák is. A helyi és magyarországi gyűjtőkkel csereberélni is szoktam.
István nem ragadt le a palackok mellett. Érdeklődése a kávédarálók felé fordult.
– A legtöbb közel száz, de három 150–160 éves kávédarálóm is van – mutatja szerzeményeit. – Később elkezdtem gyűjteni a fateknőket, régi szekrényeket, képkereteket, magyar címerrel díszített vadászkulacsokat. Van legalább húszféle vasalóm és mozsaram. Akár egy kisebb kiállítást is tudnék rendezni belőlük.
Az említett képkeretek azonban nem üresen ásítoznak, híres festmények reprodukcióit veszik körbe.
– Bihari Sándor, Révész Imre, Benczur Gyula, Munkácsy Mihály munkái – mutat végig a gyűjteményen vendéglátóm. – Ha hiszi, ha nem, néhány reprodukcióra Lembergben bukkantam rá. Az ottaniaknak ugyanis fogalmuk sem volt róla, mit ábrázol a kép. Én viszont nagyon megörültem nekik, azonnal cserét ajánlottam, és megszereztem azokat. Mindegyiket restaurálni kellett.
– Ezt a műveletet már nem én, hanem az egyik aranykezű restaurátor barátom végezte – válaszolja arra a kérdésemre, hogy ehhez a mesterséghez is ért-e. Neki elég 10–15 centi a mintából, és az egész képet szinte újjávarázsolja.
Az utóbbi időben egyre több érdeklődő keresi fel Istvánt. Nemcsak üvegeket, rézmozsarat kérnek tőle, de a fateknőkben, szekérkerekekben is fantáziát látnak. A gyűjtőnek ugyanis ezekből is van szép számmal.
– Sokan a nyaralóba, vadászházba láncokra felszerelve csillárt készítenek a kerekekből – magyarázza. – Valóban hangulatossá teszi a helyiséget, és újabban nagy divat. Az 5–6 literes befőttes üvegeket pedig befestetik, és csodálatos, egyedi vázát varázsolnak belőlük egy szempillantás alatt.
S hogy hol tárolja a rengeteg régiséget?
– A pince, a kamara, az előszoba, szinte minden az én kedves tárgyaimmal van tele – mondja. – A feleségem szerencsére jól tűri a hóbortomat, sőt legutóbb egy saját készítésű polccal lepett meg. Ezen kapott helyet jó néhány, már útban lévő tárgy. S talán a legnagyobb boldogság, hogy a tízéves fiamnak, Dominiknak is szívügye a régiségek kutatása. Sokszor, ha itt-ott talál valamit, azt hazahozza és kérdezi: „Apa! Ez régi?” És ha én azt válaszolom, hogy igen, akkor a saját kis gyűjteményéhez rakja. De újabban már Anita lányom is kedvet kapott mindehhez. Szeretnék egy régiségboltot nyitni. Üde színfoltja lenne városunknak.