A Polónyi Katalin Textilmúzeum titkai

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Polónyi Katalin Textilmúzeumát azzal a céllal hozták létre, hogy megőrizze és bemutassa Kárpátalja népművészetének egy szeletét, a beregi szőttest. A kiállításon különböző technikával készült szőttesek, illetve az azok elkészítéséhez szükséges eszközök tekinthetők meg. Az érdeklődők a teremben kiállított szövőszéken a szövést is kipróbálhatják, illetve megismerkedhetnek a vidék mintakincsével.

A kiállítóterem Polónyi Katalin nevét viseli, aki évekkel ezelőtt 92 darabból álló textilgyűjteményt adományozott a főiskolának. A kérése egyszerű és teljesíthető volt, mégpedig, hogy az általa készített kézimunkák eljussanak az érdeklődőkhöz. Hogy az évek során mekkorát növekedett, és miképpen működik a textilmúzeum, arról Gál Adélt kérdeztük, aki 2011 óta munkatársa az intézménynek, és nem áll távol tőle ez a tevékenység, hiszen néprajz iránti szeretete már iskolás korában megmutatkozott.

– Az eltelt évek alatt a főiskola tanárai és diákjai gyűjtötték a textíliákat, a múzeumnak adományozták, így kezdett gyarapodni a készlet. Ez mind a mai napig működik, örömmel fogadjuk a régiségeket, mindennek találunk helyet, és az említett 92 darab mára 550-re nőtt – magyarázta Adél.

A szőttesmúzeum egyik célja, hogy bemutassa a beregi textíliákat, azok tipikus motívumait, mintakincsét, illetve a textíliák elkészítéséhez szükséges eszközöket. A múzeum immár három részből áll. A lenti teremben szövőszék, több varrógép van. A fő kiállítótérben a több méter hosszú vitrinsorban azok a textíliák kaptak helyet, amelyeket Polónyi Katalin adományozott annak idején a múzeumnak. Ezek főként beregi (tulipános, farkasnyomos, szegfűs, makkos) hímzéssel díszített textíliák, de amióta beindult a gyűjtés, egész Kárpátaljáról vannak textíliák, különböző hímzésekkel.

– Mindegyiknek igyekszünk a színvilágát bemutatni. Viszont a textíliáknak az üveges vitrinben való tárolási módja nem helyénvaló, ugyanis kifakulhatnak, így hamarabb tönkremehetnek, ezért van egy raktárrészünk is, ahol zárt szekrényekben, felcsavarva tároljuk a textíliák zömét – mondta Adél.

A fő kiállítóteremben láthatóak a viseletek is, amelyek az életnagyságú babákon hűen ábrázolják a különböző tájegységek öltözékét.

– Múzeumunk büszkesége a legrégebbi darabunk, az 1902-ből származó nagydobronyi férfi surc, és nálunk található az utolsó eredeti nagydobronyi női fekete gyászviselet is. Emellett van egy eredeti, 1958-as derceni menyasszonyi ruha, a mellékelt fotó alapján csak a pártát kellett elkészíttetnünk – mutatta a régi ruhadarabokat Adél.

Kárpátalján megannyi nemzetiség képviselői élnek. Ezért a múzeumban jó néhány népviselet látható.

– Ki van állítva például egy beregi színpadi viselet, ami hozzátartozik a Beregvidékhez. Emellett látható ruszin, hucul, dolisnyák, lemkó, bojkó viselet, valamint van egy máramarosi román viseletünk is. Ezek a ruhák után-varrottak, vagyis reprodukciók, fényképek alapján készíttettük el őket – magyarázta vendéglátónk.

Mivel sok régi tárgyat is kapnak, annak ellenére, hogy textilmúzeumról beszélünk, ezeket is kiállítják. A vitrinen különböző korokból származó, szebbnél-szebb kis kancsók, korsók, petróleumlámpák, gyertyatartók, dísztárgyak láthatók. Ezeket tematizálva mutatják be. Igazán érdekes, hogy számos, a szovjet korszakból származó dísztárgy igencsak ismerős, mint például a szaruból készült tulipáncsokor, az őzikét és más állatkákat formáló nippek és még sok-sok „porfogó”.

A múzeumba látogatóknak tehát van miben gyönyörködniük. Mint azt Adél elmondta, ha csoportok szeretnék felkeresni a múzeumot, előzetesen kell regisztrálniuk. Az utóbbi időben sok ukrán turista volt a vendégük, de a környékbeli iskolákból is gyakorta hoznak gyerekeket. A fiataloknak „gyereknyelven” magyarázzák el, mi miért érdekes, és miért érdemes arra nagyobb figyelmet fordítani. A kisebbeknek pedig egyáltalán rendhagyó tárlatvezetést tartanak. Kérdezz-felelek alapon mutatják be a kiállított tárgyakat, viseleteket. Ez így sokkal érdekesebb nekik, jobban le lehet őket kötni, sőt, ha az idő engedi, feladatokat is kapnak, kézműves foglalkozáson vehetnek részt.

– Van néhány apró, kivarrott szalvétánk, amelyeket azért hagytuk meg, hogy a gyerekek kockás papírra piros és fekete filccel átrajzolhassák a keresztszemes mintát. Ezt minden egyes alkalommal nagy élvezettel csinálják, hiszen azt hazavihetik, és ezzel már többet kaptak egy egyszerű tárlatvezetésnél – hangsúlyozta Adél.

Számomra is több volt egy tárlatvezetésnél mindaz, amit láthattam, hiszen kicsit visszaemlékezem a gyermekkoromra, a naponta használt tárgyakra, melyeket jó volt újra látni.

Polónyi Katalin Beregszászon született. 1958-ban a nagyberegi kolhozban megalakította a szövő- és hímző csoportot. 1967-1974 között az Ungvári Művészeti Alapnál dolgozott művészeti vezetőként, majd Nagydobronyban is szövőcsoportot alapított. Az irányítása alatt dolgozó asszonyok munkái Ukrajna több nagy városában is kiállításra kerültek. Az ő kezdeményezésére vezették be a Nagyberegi Középiskolában a szövés és a keresztszemes hímzés kötelező oktatását.

A Kárpátaljai Állami Népi Együttes és számos néptáncegyüttes számára tervezett és kivitelezett ruhákat, kellékeket. A Kijevi és Moszkvai Népgazdasági Kiállításon több ízben értékelték arany- és ezüstéremmel. 1982-ben a népművészet terén elért munkásságáért, a beregi szőttes- és hímzéskultúra újjáélesztéséért, motívumkincsének feldolgozásáért Ukrajna Érdemes Népi Iparművésze kitüntetésben részesült.