A nyári éjek hangoskodója

Most is, mikor e sorokat írom, épp az ablakom előtti körtefán méltatlankodik egyikőjük, mely lassan két éve az Ubul névre hallgat (nem igaz, nem hallgat semmilyen névre, hiszen vadmadár), és mára éppúgy hozzátartozik a portához, mint a vén körtefa, amin esti monológját mondja. Persze nem volt egyszerű elfogadtatni a családdal és a szomszédokkal, hogy márpedig Ubulnak akceptált jogai vannak a portámon, de végül sikerült.

Sikerülnie kellett, hiszen Ubul népe az egyik legkedvesebb és legkultúrakövetőbb bagolyfaj. A régi görögök Pallas Athéné szent madarának tartották, mely ott ül az istennő vállán, és bölcs tanácsokat súg a fülébe. Ez persze éppúgy mese, mint halálmadári mivolta, de a kuvik akkor is megérdemli a védelmet, hiszen a házak környékén több egeret-pockot fogdos össze, mint három pákosztos és tolvaj macska. Nyárközépi fékevesztett hangoskodása pedig azzal magyarázható, hogy a fiókák ilyenkor kezdenek új vadászterületet foglalni.

„Apuka” és „anyuka” pedig hangosan igyekszik rábírni őket, hogy tessék elhagyni a mamahotelt, mert mostanra bizony saját szárnyatokon kell megéljetek.

Néha bizony még oda is kell egyik-másik ragaszkodóbb fióka fejebúbjára koppintani, hogy most pedig aló-mars!, és ez bizony nem megy hangoskodás nélkül. Kegyetlennek tűnik? Szerintem nem, csak olyan, amilyennek a természet elrendelte. A kuvikok mindemellett pedig a hűség példaképei is. Párt egy életre választanak, és a kuvik-házasok bizony a költési időn kívül is, egyikük haláláig, kitartanak egymás mellett. Szóval ne a halálmadarat lássuk benne, ha megszólal ablakunk alatt, hanem egy kedves albérlőt, aki az egerek és kellemetlenkedő verebek legnagyobb ellensége.