Írta: Minorics Tünde etnográfus | Forrás: KMMI | 2012. január 16.
A Duna jobb partján fekvő baranyai kisváros Horvátország határától 8 km-re fekszik. Busójárás elnevezésű karneválját az UNESCO 2009. szeptember 30-án, Abu Dhabiban felvette „Az emberiség szellemi kulturális örökségének” reprezentatív listájára, melynek célja elsősorban az, hogy a figyelem felkeltésével helyi, nemzeti és nemzetközi szinten is tudatosítsa a közösségek örökségének jelentőségét, és ezzel elősegítse annak megőrzését.
Az egyezmény szerint a szellemi kulturális örökség a közösségek által folyamatosan továbbadott és újraalkotott hagyomány: szokások, ábrázolások, kifejezési formák, tudások, készségek és az ezekkel összefüggő eszközök, tárgyak, műalkotások, kulturális színhelyek, melyeket a közösségek kulturális örökségük részeként ismernek el. Ezért a 2009. évi döntés egyszerre ismeri el a mohácsiak maszkos farsangvégi télűző népszokását mint egy állandóan változó, de a jellegét megőrző szokásfolyamatot, és mint a város lakosságának, a busóknak, az őket kísérő zenészeknek, táncosoknak, a maszkfaragóknak és más eszközöket készítő kézműveseknek a közös tevékenységét. Az egész évben aktív busóközösségek a város önkormányzatával együttműködve alakítják, tervezik és szervezik az eseményeket.
Az eredetileg horvát nemzetiségű mohácsi sokácokhoz kötődő hagyomány mára a többnemzetiségű város szimbólumává vált. Miközben a mohácsiak sajátjukként élik meg az ünnepet, nem sajátítják ki, hanem érzékenyen óvják nemzetiségi jellegét. A busójárás idejére a város egész területe válik farsangi térré, ahol minden mohácsi számára általános érvényű és elfogadott a farsang rendje és a sajátos farsangi viselkedésformák. Ezért a „mohácsi busójárás” elnevezés nem csupán a helyet azonosítja, hanem egy város közösségi identitását is kifejezi.
Született mohácsiként számtalan emléket őrzök a busójárásról, így amikor már etnográfusként, fényképezőgéppel róttam az utcákat, emlékeim derengő élményvilágával próbáltam megragadni azokat a pillanatokat, amelyek visszaadják e farsangi hagyomány lényegét. 2002-ben kezdődő kutatásommal a busó rituális szerepének az egyén és közösség viszonyaként, reprezentációjaként történő megnyilvánulásait szerettem volna megismerni. Az ő szemszögéből láttatni és értelmezni a busójárás rejtett rítusvilágát, önmagán túlmutató lényegét, a „busóvá” válást, az átváltozást.
Ebben a sajátos, a hétköznapitól eltérő társadalmi-kulturális színtérben a cselekvések is eltérnek a megszokottól, felfüggesztődnek a hétköznapok normái, és a Victor W. Turner (1920–1983) nagyhatású, angol származású antropológus által „küszöbnek” nevezett tér, idő és cselekvések jönnek létre (Turner 2002: 108). Ebben a tér- idő- és cselekvéssorozatban a „küszöbemberek” egyszerre vannak bent és kint, szabadon közlekednek a „küszöbön” át, és sehol sem érhetők tetten. Valamiféle szakrális karakterrel rendelkeznek, mely a társadalmi normákról, struktúrákról való leválásukkal jön létre.
Mohácson, a busójárás alatt végzett terepmunkám során a résztvevő megfigyelés és az antropológiai fotózás célja és értéke az volt, hogy erről az állapotról minél több információt és adatot szerezzek. Szerettem volna megragadni az ünneplés, a társas szórakozás, a nyílt játéktér, a fellazult kommunikációs és interakciós csatornák, a káosz és szabálymechanizmus, a vágyak és kívánságok nyilvános térben történő különféle megjelenéseit, vagy megmutatkozásait.
Minorics Tünde etnográfus
Pécsi Tudományegyetem, Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar, Kultúratudományi Intézet
Kisgejőcön ma is találkozni lehet Egry Ferenc emlékével: az iskola, a templomok harangjai és az egykori öntöde nyomai mind az egykori harangöntő mester örökségét és mesterségét őrzik.
A Munkácsy Mihály Magyar Ház évek óta rendszeresen ad otthont kárpátaljai művészek kiállításainak. Számos ismert és kezdő festőművész is bemutathatta már itt alkotásait az érdeklődő közönségnek. Szeptember 10-én Petrusevics Vivien Nikolett, az Irka gyermeklap illusztrátorának műveiből nyílt kiállítá...
Első alkalommal rendezték meg a helyi hagyományok napját a Szinevéri kistérségben. A szeptember 12-i rendezvénynek egy tanya adott otthont, ahol helyi mesterek, termelők, lakosok és turisták találkoztak.
Most, amikor ilyen nehéz helyzet uralkodik az országban, még fontosabbá válik az itthon maradt gyerekek figyelmét a kultúrára, örökségünk felé fordítani, és a programok talán egy picit hozzásegítik őket a szülőföldön való maradáshoz. Az is fontos, hogy a kulturális programok ne csak a nagyobb telepü...
