A Magyar Nemzeti Múzeumba került a vereckei honfoglalási emlékmű makettje

Írta: | Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum | 2023. május 21.

Matl Péter Munkácsy-díjas szobrászművész a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozta a Vereckei-hágón álló, nemzeti jelképpé vált magyar honfoglalás millecentenáriumi emlékmű makettjét, amelyet a múzeum főigazgatója, L. Simon László vett át.

A Magyar Nemzeti Múzeumba került a vereckei honfoglalási emlékmű makettje

Az emlékmű a Kelet és Nyugat közötti kaput jelképezi. Hét tömbből áll, amelyek a Kárpátokon átvonuló hét honfoglaló törzset szimbolizálják, és a „kapu” nyílásában a vérszerződésre emlékeztető oltárkő található.

A Vereckei-hágó ma az Északkeleti-Kárpátok egyik legjelentősebb átjárója, a magyar történelem egyik fontos helyszíne. A magyar törzsek többek között itt keltek át a Kárpátokon és foglalták el későbbi hazájukat, a Kárpát-medencét. A későbbiekben többször tört itt ellenség a magyar népre, pl. a 13. században a tatárok vagy az I. világháború idején az orosz cári erők, de súlyos harcok folytak itt a II. világháborúban is. A 18. század elején többször járt erre Rákóczi Ferenc is.

Az emlékművet bemutatva Matl Péter Magyar Örökség-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével elismert munkácsi szobrászművész így nyilatkozott korábban:

„A verecke szó a szláv nyelvben kaput vagy átjárót jelent. Ezért az emlékmű tervezésekor elsősorban egy olyan, a honfoglalásnak emléket állító művet képzeltem el, mely kapocsként állhat a nemzetek és a felekezetek között. Semmi nem volt véletlenszerű, hiszen ezt megelőzően éveken keresztül foglalkoztam a magyar szimbolikával és a magyar kultúrkörhöz köthető népek művészettörténetével.”

Hírek

  • Népzeneoktató módszertani képzés Beregszászban

    A Hagyományok Háza Hálózat szervezésében ismét megrendezésre került a kárpátaljai népzenetanárok módszertani képzése, melyet Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen tartottak meg. A kétnapos képzés résztvevőit Orosz Enikő, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai koordinátora ...

  • Közös éneklés, a béke misztériuma – Técsőn ismét megrendezték az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót

    Hat esztendő kihagyás után Técsőn ismét megtartották az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót, a szórványmagyarság egyik kiemelt rendezvényét. Amelyik egyedülálló módon abban az évben indult útjára, amikor megalakult a kárpátaljai magyarság legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a KMKSZ. Fontos, ho...

  • 200 éve a tudás és a társadalom szolgálatában

    Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Rákóczi Egyetemen a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját  A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel együttműködve minden év őszén, a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi meg a Fiatal Kárpáta...

  • Ungváron megnyílt Ihor Lucenko A munkácsi vár című tárlata

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...

Események

Copyright © 2025 KMMI