A KIKMMAK márciusi irodalmi rendezvénye

Írta: Keresztesi Szilárd | Forrás: KMMI-sajtószolgálat | 2013. március 06.

Március 1-jén, a már megszokott helyen, a Polgárok Háza Dísztermében került sor a Kárpátaljai Írók, Költők, Művészek Magyarországi Alkotó Közösségének tavaszköszöntő kulturális estjére. A rendezvény moderátora ezúttal is Lengyel János történész-újságíró volt. A szervezők a meghirdetett programtól ezúttal is kénytelenek voltak eltérni, ugyanis dr. Szöllősy Tibor közíró betegsége miatt nem tudott jelen lenni. Az első előadó Kovács Sándor Kárpátalja-szakértő, gimnáziumi tanár, aki Szöllősy Tibor helyett ugrott be, a millenniumi emlékművekről tartott filmvetítéssel egybekötött élvezetes előadást.

A KIKMMAK márciusi irodalmi rendezvénye

A téma több szempontból is érinti Kárpátalját, hiszen az USÁ-ban élő Pákh család jóvoltából a csehszlovák megszállás idején lerombolt munkácsi emlékmű helyén újra őrt áll a turul. Az elszakított részeken, ha nem is eredeti állapotában, egyedül itt, a sokak által lesajnált Ukrajnában sikerült visszaállítani az egykori millenniumi emlékművet.

Dupka György író, láger-kutató, lapigazgató, könyvkiadó a kárpátaljai magyar könyvkiadásról beszélt. Bemutatta a Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportja Együtt című irodalmi és kulturális folyóiratának legújabb számát. Dupka Györgyről tudni kell, hogy komoly eredményeket ért el a szovjet lágerekbe elhurcolt magyarok sorsát kutatva. Nemrég jelent meg a legújabb kötete Hová tűnt a sok virág? címmel. Dupka György tavaly részt vett egy szibériai expedíción, amely során olyan egykori szovjet munkatáborok helyét keresték fel, ahol többek között magyar nemzetiségű foglyok is nyugszanak. Az útról a Magyar Televízió filmet is készített, amiből egy rövid részletet az est közönsége is láthatott. A szakember rámutatott arra, hogy a fasizmus bűneit már alaposan feltárták, a legalább háromszor annyi áldozatot követelő kommunizmusét még részletekben sem. Mintha a bűnnek és a fájdalomnak is kettős mércéje lenne. Kutlán András, a KIKMMAK képzőművészeti részlegének vezetője, megköszönte Dupka Györgynek és munkatársainak azt az áldozatos munkát, amit a magyarság egyik legfájóbb sorstragédiájának feltárásában kifejtettek.

Kovács Eleonóra történész-író, a kárpátaljai magyar irodalom fiatal nemzedékének képviselője a Szárnypróba című antológiát mutatta be. Ezt a válogatást a legfiatalabb irodalmárok, a szárnyaikat bontogató pályakezdők munkáiból állította össze Csordás László, az Együtt olvasószerkesztője. Eleonóra írásai is szerepelnek a kötetben, Lengyel János kérésére fel is olvasta az egyik novelláját.

Az est zenei aláfestését a Zoltáni Zsolt vezette Osztováta együttes szolgáltatta. Kárpátalja egyik himnusza mellett Juhász Ferenc, Áprily Lajos, Horváth Sándor és Lengyel János egy-egy megzenésített versét adták elő.

Hírek

  • „A könyvtár olyan találkozási pont, ahol helye van az életnek” – kisfilm készült a kárpátaljai könyvtárosokról

    A kárpátaljai magyar könyvtárosok mindennapjait, elhivatottságát és közösségépítő munkáját mutatja be az Országos Széchényi Könyvtár legújabb kisfilmje. Az alkotás a Széchényi Ferenc Könyvprogram keretében tett kárpátaljai látogatások tapasztalataiból született, és bepillantást enged abba, miként őr...

  • A zene valóban varázsolt a II. ZeneVarázslat Klasszikuszenei Táborban – Megtelt a szeretetbatyu

    A zene varázsol. Határokat, távolságokat és korlátokat bont le ember és ember között. Nincsenek benne nyelvi akadályok, mert ugyanazt az üzenetet képes eljuttatni a szívhez akkor is, ha különböző nyelveken beszélünk. A zene összeköt, felemel, vigasztal, s ebben a sok bizonytalansággal terhelt világb...

  • Elhunyt Lizanec Péter nyelvészprofesszor

    Életének 97. évében, 2026. augusztus 8-án hajnalban elhunyt dr. Lizanec Péter nyelvészprofesszor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének meghatározó oktatója, a Hungarológiai Központ volt igazgatója, a filológiai tudományok doktora, Ukrajna Érdemes Tudósa, valamint a Kárpátaljai Ma...

  • A háromszor felépült, kétszer lerombolt erősség

    Vidékünk egyetlen más középkori erődítménye sem járt be olyan kacskaringós történelmi utat, mint az ungvári vár. Háromszor, három különböző helyen építették fel, teljesen más várépítési stílusokban, és legutolsó, mai helyén is számos átalakítást ért meg. Ismerkedjünk hát meg kalandos történetével!

Események

Copyright © 2026 KMMI