A kárpátaljai magyarság mindenese: Dupka György 60 éves!

A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet kollektívája, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége és az Együtt szerzői gárdája sok szeretettel köszönti Dupka Györgyöt 60. születésnapja alkalmából! Saját tétova gondolataink helyett álljon itt Pomogáts Béla irodalomtörténész méltatása a jubilánsról, amely 2009-ben hangzott el Székelyföldön, a Julianus-díj átadásakor.

A tegnapokkal fogy az élet,
A holnapokkal egyre nő,
S szemedben mégis mindörökké
A mának arca tűn elő.
(...)
Ezért ha illan ez az év is,
S a múltba szállva szétomolt,
Lelkedben ott a kincs örökre,
Amely valaha benne volt.

Mihai Eminescu

A kisebbségi lét, jól tudják ezt itt Erdélyben, még a Székelyföldön is, ahol ennek a létnek, minthogy a magyarság itt többséget alkot, nincs olyan súlya, amelyet igazán nehéz volna elviselni, szóval a kisebbségi lét mindig elszánt és hűséges embereket kíván: áldozatos munkát, állandó készenlétet, meg nem alkuvó bátorságot. Máskülönben elszakadnak a nemzeti közösség egybentartó kötelékei és a széthulló társadalom maga alá temeti az anyanyelvet, a nemzeti kultúrát és a nemzeti történelmet. Olyan emberekre - írókra, publicistákra, szerkesztőkre, kutatókra, könyvkiadókra van szükség, akik vállukra veszik egy veszélyeztetett nemzeti közösség terheit, gondozásukba veszik a közös örökséget - fényeket gyújtanak abban a rideg homályban, amelyet a nemzeti kizárólagosságot képviselő rendszerek – zsarnokságok a demokrácia maskarájában – próbálnak fenntartani annak érdekében, hogy őshonos nemzeti közösségeket számoljanak fel.

Kevesen vannak az ilyen emberek, és minél kisebb a gondjukra bízott nemzeti közösség, annál kevesebb a rátermett, tapasztalt és áldozathoza-talra kész vezető. Dupka Györgyről beszélek, aki most veszi át a Julianus-díjat: azt a kitüntetést, amely az áldozatos nemzeti szolgálatot ismeri el. Ennek a díjnak mára kétségtelenül rangja van, és ahogy ez általában szokott lenni, ezt a rangot mindig azok alapozzák meg, akik a kitüntetést átveszik. Az ő erkölcsi állhatosságuk, nemzeti elkötelezettségük és pihenőt sohasem ismerő munkálkodásuk ad jelentőséget annak a kis szobornak, amely állhatatosságukat (mint amilyen a magyarság keleten maradt rokonait felderíteni akaró Julianus állhatatossága is volt) elismeri.

Dupka Györgyöt mindenki ismeri Kárpátalján, igen sokan ismerik Magyarországon, a Felvidéken és Erdélyben, valójában a teljes magyar nyelvterületen, mindenekelőtt abban a közösségben, amelyet annak idején Illyés Gyula a „haza a magasban" fogalmával jelölt meg. Nem tudom, vajon itt a Székelyföldön mennyit tudnak róla, ezért felsorolok néhány adatot. A most kitüntetett kárpátaljai magyar író és közéleti személyiség 1952-ben a Beregszászhoz közeli Tiszabökényben született (alig néhány kilométerre a magyar határtól), szülőfalujában, majd a péterfalvai Kölcsey Középiskolában tanult, végül az ungvári egyetemen szerzett magyar szakos tanári diplomát. Kétkezi munkásként dolgozott, sorkatonai szolgálatra rendelték, súlyos baleset érte, hadirokkantként szerelt le. A hetvenes évek végétől a Kárpáti Igaz Szó című lap munkatársa, később a Kárpáti Kiadó magyar osztályának szerkesztője, 1992-től az Intermix Kiadó vezetője, 1994-től a Kárpátaljai Vállalkozásfejlesztési Központ igazgatója. Irodalmi munkásságát hol engedélyezett, hol betiltott értelmiségi körökben kezdte, a rendszerváltozás után a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség egyik megszervezője, 1993-tól a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének alapítója, elnöke, 1991-től az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség egyik létrehozója, elnökségének tagja, 2008-tól a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet igazgatója.

Negyven éve jelennek meg szépirodalmi, publicisztikai és történeti művei - verseskötetek, alapos tanulmányok és dokumentumkötetek. Nagy érdeme, hogy az ő forráskiadványai dokumentálták először és hitelesen azt a közösségi kálváriát, amelyet a kárpátaljai magyarságnak 1944-1945 telén és tavaszán át kellett élnie. Ugyancsak nagy érdeme, hogy az ő művei: publicisztikai írások, történelmi dokumentumok emeltek szót - a hitelesség és az érvek nyelvén - először a kárpátaljai magyarság kulturális autonómiája mellett, amely azonban ma is késlekedik, mi több, beláthatatlan messzeségbe került.

Dupka György, mint a kárpátaljai önkormányzati intézmények felelős képviselője, mint magyar szervezetek és intézmények irányítója, mint nemzetpolitikai és szépirodalmi művek (közöttük az Együtt című irodalmi folyóirat) kiadója gazdag és hatalmas munkát végzett. Nem kellett keresnie a feladatokat - a feladatok keresték és találták meg őt. Egyszemélyes intézmény, a kárpátaljai magyarság mindenese, mintha negyvennyolc órából állna a munkanapja, hiszen mindig szerkesztenie, előadnia, utaznia kell. Bizonyára tett meg már akkora utat, mint Julianus barát, csak nem egyszerre, a Volga vidékére, hanem mindig a Kárpát-medencében: mindig a nemŹzet szolgálatában, mindig küzdve a jelen tatár kánjaival. Örvendek annak, hogy Dupka György is bekerült a Julianus-díjasok közösségébe, és örülök annak, hogy (mint régebbi Julianus-díjas) elsőnek most én köszönthetem.

Együtt, 2009/4: Pomogáts Béla