A kárpátaljai alkotóközösség „ezermestere”

Írta: Simon Rita | Forrás: KISZó | 2023. október 12.

A tavaly elhunyt Brinkács István festőművész olajképeiből és bőrkollázsaiból nyílt kiállítás az Ungvári Magyar Házban.

A tárlatot dr. Zubánics László, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet elnöke nyitotta meg, aki köszöntötte a családtagokat és a vendégeket, többek között Magyarország Ungvári Főkonzulátusának képviseletében Albertné Simon Edinát.

A kárpátaljai alkotóközösség „ezermestere”

Tarasz Uszik festőművész „ezermesternek” nevezte kortársát. Elmondta, egy ember addig él, amíg emlékeznek rá, ezért nagyon jelentősek az ilyen események.

Erfán Ferenc képzőművész, a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeum igazgatója szintén unikálisnak nevezte a művész munkásságát, és elmondta, nagyon sokan beleesnek abba a hibába, hogy csak egy dologra koncentrálnak, István esetében ez nem fordult elő, folyamatosan csiszolta egyedi stílusát.

Olena Prihogyko művészettörténész a művész méltatása közben kiemelte, Brinkács István műveiből sugárzik a szülőföldje iránti szeretet, és az, hogy milyen csodálatos belső szépérzékkel volt megáldva.

A kiállítás ötletgazdája, Meskó János köszönetet mondott a családnak, amiért a rendelkezésükre bocsátották az alkotásokat, és reményét fejezte ki, hogy még számos helyszínen be tudják mutatni a nagyközönségnek ezeket a kivételes festményeket és bőrkollázsokat.

Brinkács István Ungváron született 1949. október 3-án. Gondolatait igen korán kezdte ceruzák és tollak segítségével ábrázolni. Tízéves korától látogatta a Bakonyi Zoltán által vezetett rajzstúdiót, ahol a középiskola befejezéséig tanult.

1967-ben az Odesszai Usinszkij Főiskola művészeti grafika szakán tanult egy évet. Utána Dikszon szigetén dolgozott. Tényleges katonaként az Északi-tengeri Flotta kötelékében szolgált. Ezután hazatért és megújult lendülettel vette kezébe az ecsetet és a palettát. Az ungvári Képzőművészeti Alapnál helyezkedett el, művészeti makettezéssel foglalkozott. 1971-től megyei, köztársasági, össz-szövetségi, külföldi, ezen belül magyarországi tárlatok, külföldi alkotóműhelyek állandó résztvevője volt. Több műfajban tevékenykedett: festészet, grafika, ikonfestés, kollázs, bőrművesség, fafaragás, makettezés. A művész munkái igen népszerűek a rajongók körében szerte a világban.

Galéria

Hírek

  • Népzeneoktató módszertani képzés Beregszászban

    A Hagyományok Háza Hálózat szervezésében ismét megrendezésre került a kárpátaljai népzenetanárok módszertani képzése, melyet Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen tartottak meg. A kétnapos képzés résztvevőit Orosz Enikő, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai koordinátora ...

  • Közös éneklés, a béke misztériuma – Técsőn ismét megrendezték az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót

    Hat esztendő kihagyás után Técsőn ismét megtartották az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót, a szórványmagyarság egyik kiemelt rendezvényét. Amelyik egyedülálló módon abban az évben indult útjára, amikor megalakult a kárpátaljai magyarság legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a KMKSZ. Fontos, ho...

  • 200 éve a tudás és a társadalom szolgálatában

    Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Rákóczi Egyetemen a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját  A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel együttműködve minden év őszén, a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi meg a Fiatal Kárpáta...

  • Ungváron megnyílt Ihor Lucenko A munkácsi vár című tárlata

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...

Események

Copyright © 2025 KMMI