A Kárpát-medencei Örökségvédelmi Program 2013. évi eredménye

Írta: Tudósító | Forrás: Felvidek.Ma | 2013. november 27.

A következő esztendőben is az ideihez hasonló nagyságrendű forrást szán a magyar kormány a Kárpát-medencei örökségvédelmi programra. Idén Felvidéken a felsővályi és tornai templom újult meg. A programon kívül felújították az alsósztregovai kúriát, s jövőre a borsi kastélyon a sor. Hölvényi György az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Hammerstein Judit az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős helyettes államtitkára és Répás Zsuzsanna a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára november 26-án közös sajtótájékoztatón számolt be a Kárpát-medencei Örökségvédelmi Program 2013. évi eredményeiről.

A Kárpát-medencei Örökségvédelmi Program 2013. évi eredménye

Identitásformálás és megőrzés, nemzetmegtartó erő, az európai egyetemes kultúra értékeinek megmentése – így foglalta össze a Kárpát-medencei örökségvédelmi program eredményeit a három együttműködő államtitkárság.

A projekt előzménye: csaknem tizenöt évvel ezelőtt indult először útjára a Kárpát-medencei örökségvédelmi program, amelyet 1999-ben az első Orbán-kormány vezetett be, és egészen 2003-ig élt 1,2 milliárd forintos keretet fordítva a határon túli műemlékek kulturális örökségvédelmére – idézte fel Hammerstein Judit. Ennek folytatásaként indult el a három államtitkárság összefogásával 2012-ben a Kárpát-medencei örökségvédelmi program - emlékeztetett a projekt keddi budapesti sajtótájékoztatóján az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkára.

Hammerstein Judit tájékoztatása szerint a kormány a program keretében tavaly 70 millió, idén pedig már 115 millió forintot fordított több tucat határon túli magyar műemlék felújítására.

Hammerstein Judit az MTI-nek beszámolt arról is, hogy a Kárpát-medencei örökségvédelmi programon kívül a magyar állam további határon túli műemlék-felújítási projektekben is részt vesz, egy szlovák-magyar EU-projekt keretében újulhatott meg például az alsósztregovai Madách-kúria, és a két állam hasonló együttműködésben tervezi a borsi Rákóczi-kastély rekonstrukcióját is.

„A program erős pillére a határon túli épített örökség védelme. A hármas együttműködést elsősorban a forrás szűke tette szükségessé, azonban más is indokolja: a műemlékek megóvása ugyanis nemcsak esztétikai és kultúrpolitikai, hanem egyházi és nemzetpolitikai kérdés is" – hangsúlyozta a helyettes államtitkár, aki hozzátette: a határon túli területeken zajló örökségvédelem a közösségek vokális identitásának megtartását, valamint az egyetemes európai kultúra értékeinek megőrzését egyaránt segíti.

Hölvényi György, az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a program kultúr-, egyház- és nemzetpolitikai céljai egymástól elválaszthatatlanok, hiszen a kezdeményezés hozzájárul ahhoz, hogy a határon túli magyarok hitükben, kultúrájukban megerősödve közösségeket alkothassanak. Jó példa erre a korábban csaknem 50 évig elhagyatva álló alvinci református templom, amely felújítása után ismét egyházi hely lett, és így egy szétszóródóban lévő közösség éledt újra - jegyezte meg.

Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára szintén hangsúlyozta, hogy a határon túli területeken a kulturális örökség megőrzésének jelentős nemzetmegtartó ereje van. A program keretében megújuló műemlékek a magyar jelenlét akár ezeréves bizonyítékai, emellett élő közösségi színterek is - mutatott rá.

A projektnek köszönhetően megújulhatott többek között a radnóti Kornis-Rákóczi-kastély, a mezőgecsei Kajdy-kúria, a vedresábrányi, a küküllővári, a szászsebesi, a székelydályai, a borbereki, az égei, a siteri, a felsővályi, a magyarvistai, a tornai és a huszti templom, és a magyar állam hozzájárult a gyulafehérvári székesegyház fejedelmi kapujának restaurálásához is - közölte a helyettes államtitkár.

Répás Zsuzsanna az MTI kérdésére azt mondta, hogy a projekt folytatását jövőre is hasonló nagyságrendű forrással tervezi a kormány.

„A kulturális örökségvédelem nemzetmegtartó erőként és identitásbázisul szolgál az ott élő közösségeknek: ezek az épületek a több mint ezeréves jelenlét bizonyítékai, miközben a mai közösségi élet színterei” – fejtette ki Répási Zsuzsa, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára. Hozzátette: az idei évben Magyarság Házában nyílt „Megújuló épített örökségünk – értékmentés a Kárpát-medencében”című tárlat körútra indult, így Beregszászon, Kassán, Rimaszombatban, illetve számos erdélyi helyszínen lesz majd látható.

Hírek

  • Kárpátalja anno: Méhes Samu, Beregszász építésze

    Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.

  • Elvesztett Ungvár: Laudon István háza

    Amikor Ungváron az orosz vagy szovjet vonatkozású utcák átnevezéséről beszéltek 2022 tavaszán, az egyik javaslat az volt, hogy a belvárosban található Krilov utcát nevezzék át Laudon István utcára. Ezután a közösségi médiában kritikák özöne támadt: „Nevezzük el az összes utcát Istvánokról”, „Kitörik...

  • Karády Katalin dalai csendültek fel a beregszászi színház évadnyitóján

    A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...

  • Minőségi előadások, maradandó élmények – Folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján

    A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...

Események

Copyright © 2026 KMMI