Ferkó Emília az Ungvári Közművelődési és Művészeti Koledzs negyedéves karmester szakos hallgatója. A tiszaújfalui lány rendkívül szorgalmas, érzékeny, igazi művészlélek. Legnagyobb vágya, hogy tanulmányai végeztével befutott előadó legyen.
– Mikor vált világossá számodra, hogy az éneklés az, amivel foglalkozni szeretnél?
– Mióta az eszemet tudom, azóta énekelek, zenélek. Szülőfalumban 8 évig jártam zeneiskolába, ahol zongorázni tanultam, később a Nagydobronyi Református Líceum növendékeként Horkay László nyugalmazott püspök megtanított gitározni is. Ennek ellenére sohasem gondoltam arra, hogy a középiskola befejezése után ezzel foglalkozzam, teljesen más elképeléseim voltak a jövőt illetően. Érettségi után egyik barátnőm jelentkezett az Ungvári Közművelődési és Művészeti Koledzs koreográfus szakára és említette, hogy az intézményben énektanulásra is lehetőség van. Tettem egy próbát. Jelentkeztem karmester tagozatra és felvettek. Most végzős vagyok.
– A tanórákon kívül is képzed magad?
– Az iskolában sok olyan tantárgyunk van, melyek inkább kiegészítik a tudásunkat. E szaktantárgyak többsége miatt háttérbe szorulnak az ének- és zongoraórák. Ezért itthon sokat gyakorlok. Naponta legalább másfél órát igyekszem énekelni.
– Az interneten feldolgozásokat is hallhattunk már az előadásodban.
– Igen, a nagybátyámmal, Ferkó Erikkel készítettünk néhány zenei feldolgozást. Én énekeltem, ő pedig zongorán kísért. Szerettem volna, ha ezt továbbfejlesztjük, s egy formáció alakul ki belőle, de ő külföldön dolgozik, így ritkán adódik lehetőségünk összeülni és új dalokat kreálni. Előfordul, hogy saját magamat kísérem zongorán vagy gitárral. Ahogy a mondás is tartja, magad uram, ha szolgád nincsen. Ő csupán hobbi szinten foglalkozik a zenével, de gyakran emlegeti, hogy neki is hiányzik az együttzenélés.
– Melyik zenei műfajt érzed leginkább magadénak? Vannak-e kedvenc előadóid?
– A jazz világában érzem otthon magam. Könnyed, bársonyos hangszínnel rendelkezem, talán ez is közrejátszik. A lassú, vontatott dalokat szeretem. Kedvenc előadóim közé tartozik például Mariah Carey vagy Whitney Houston.
– Vannak saját szerzeményeid?
– Két saját dalom született eddig. Mindkettőt szeretném majd stúdióban felvenni és videoklipet forgatni hozzá. Ezzel azonban még várnék. Addig is időnként előveszem, dolgozom, finomítok rajta. Van még hová fejlődni…
– Énekversenyeken is megmérettetted már magad, nem is akármilyen eredményt elérve.
– Először két évvel ezelőtt az énektanárom biztatására jelentkeztem énekversenyre. Tavaly decemberben volt a második. Minkét megmérettetést a járványügyi korlátozások miatt online térben rendezték meg. Éppen emiatt egészen furcsa érzés fogott el az előadás során, hiszen nem közönség előtt kellett énekelnem, hanem egy szobában egyedül a kamerába nézve. Az eredményhirdetés is egészen szokatlan volt, kaptunk egy linket, melyen megtekinthetőek voltak a helyezések. Természetesen hatalmas öröm volt számomra, mikor megtudtam, hogy mindkét vetélkedőn első helyezést értem el. yilván ez nem olyan érzés, mint amikor nagykoncerten, ünnepélyes keretek között hirdetik ki az eredményt.
– Milyen szerepe van a zenének a te életedben?
– Számomra olyan a zene, mint másnak a levegő, nélküle már el sem tudom képzelni az életemet. Nem telik el úgy nap, hogy ne üljek le a zongora elé, vagy ne vegyem a kezembe a gitárt és ne játszak rajta legalább egy órát.
– Szabadidő?
– A barátaimmal töltöm. A zene mellett ők azok, akik leginkább feltöltenek és jókedvre derítenek.
– Hogyan tovább?
– Magyarországon szeretnék továbbtanulni, a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karán vagy a Budapesti Liszt Ferenc Akadémián. Régi álmom, hogy legyen egy saját zenekarom. A technika világában nyilván könnyebb bekapcsolni egy zenei aláfestést, melyre már csak fel kell énekelni az adott dalt, de én sokkal jobban szeretek úgy énekelni, hogy van valaki mellettem, aki kísér zongorán vagy más hangszeren. Attól sem zárkózom el, hogy bárénekes vagy énektanár legyek. Bár régebben mindig azt hangoztattam, hogy belőlem sosem lesz tanár, erre most ezen töröm a fejem. Igaz az a mondás, miszerint soha ne mondd, hogy soha!
