A hónap embere: Szent-Györgyi Albert, a C-vitamin atyja

A háborút elítélte, a tudomány rejtelmeire rácsodálkozott Szent-Györgyi Albert, aki 1941. június 13-án jelentette be a C-vitamin szabadalmát. Nobel-díjas tudósunk a rejtélyes ignóz („nem tudni, milyen cukor”) felfedezéséért ugyanannyit küzdött, mint igazának bizonyításáért elsőbbségi vitájában, ám ha ideje engedte, a laboratórium falain túlra is kitekintett. Hitt a gondolatok és a vélemények ütköztetéséből fakadó párbeszédben, és az emberiség jövőjét illető aggodalmait sem rejtette véka alá.

„Szent-Györgyi anyaga”

Az alma nem esett messze a fájától. Az anyai ágon orvosi – Lenhossék – családból származó Szent-Györgyi Albert 1893. szeptember 16-án született Budapesten.

Megjárta az első világháborút, ám a fronton átélt élményeit nehezen dolgozta fel: úgy „szökött” haza, hogy a saját karjába lőtt, noha a hadseregben az öncsonkítás főbenjáró bűnnek számított. Egy interjúban azt mondta, hogy bár úgy mondták, hogy a legnagyobb dicsőség a királyért meghalni, ő ezt csak maszlagnak tartotta. Az olasz frontról is hazajutott, 1917-ben pedig már átvehette az orvosi diplomáját.

Ugyan sokat köszönhetett Szeged városának, mégsem fedi teljesen a valóságot, hogy ő az egyetlen természettudós, aki magyarországi kutatásaiért kapta a Nobel-díjat. Az I. világháború után európai tanulmányútra indult, Groningenben és Cambridge-ben évekig dolgozott, és már ekkor hozzáfogott a későbbi sikereit megalapozó kutatásokhoz. Amikor 1927-ben kémiából doktorált, már ismerte a rejtélyes antioxidáns anyagot, amelyet Cambridge-i kollégái csak „Szent-Györgyi anyaga” néven emlegettek.

A vegyületet összetételét rejtély övezte, csak annyit tudtak róla, hogy cukorszerű és savas kémhatású anyag. Neve is a bizonytalanságból ered: ignóz, amely latinul annyit tesz, „nem tudni, milyen cukor”. Az elnevezéssel nem voltak elégedettek a publikáció előkészítői, és bár Szent-Györgyi javasolta a godnóz nevet is (God knows, amely magyarul annyit tesz, Isten tudja), végül hexuronsavra keresztelték a jövő C-vitaminját.

1928-ban, Klebelsberg Kunó hívására fogadta el a Ferenc József Tudományegyetem (ma Szegedi Tudományegyetem) meghívását, és lett az Orvosi Vegytani Intézet tanára, ám mielőtt elkezdte volna hazai munkásságát, két év fizetés nélküli szabadságot kért. Az Egyesült Államokban, a híres Mayo Klinikán dolgozott, ahol a hexuronsav minél hatékonyabb kinyerésén dolgozott. (Egy év alatt 25 grammot sikerült izolálni marhavágóhidakról kapott mellékvesékből.)

1930-ban még mindig szemtelenül fiatal, de nemzetközi viszonylatban már elismert kutatónak számított a biológiai oxidációval kapcsolatos kutatásai miatt, noha az igazi áttörés csak ezután következett. A C-vitaminhoz vezető úton egy hazánktól elszakadt kutató és tengerimalacok siettek Szent-Györgyi Albert segítségére. A tengerentúlról érkező Joseph Svirbely 1931-ben csatlakozott a kutatócsoporthoz, és tengerimalacokon végzett tesztekkel tudta megállapítani, hogy egy anyag skorbutellenes – azaz C-vitamint tartalmazhat – vagy sem. (Az emberhez hasonlóan a tengerimalac sem tud C-vitamint szintetizálni.)

A vegyület élettani hatását – többek között a skorbut révén – régóta ismerték, tehát a felfedezés nem volt teljesen újkeletű, bár az anyag felépítésére és hatásmechanizmusára korábban nem derült fény. A kísérleteket 1931–1932 telén siker koronázta, bebizonyosodott, hogy Szent-Györgyi hexuronsava valóban megegyezik a C-vitaminnal. Azok a tengerimalacok, amelyek nem kapták meg a később már aszkorbinsavnak nevezett anyagot – vagy citromlevet –, elpusztultak.

Svirbely Szent-Györgyi jóváhagyásával tájékoztatta az eredményekről korábbi amerikai munkatársát, King professzort, aki rövid cikket közölt 1932. április 1-jén a Science-ben, amellyel egy hosszadalmas elsőbbségi vitát robbantott ki. Noha Szent-Györgyi cikke csak április 16-án jelent meg a Nature-ben, az Orvosegyletben tartott budapesti előadásáról már március 26-án – bár magyar nyelven – hírt adott az Orvosi Hetilap, amelyet egy német újság is közölt még ebben a hónapban.

Ezek a dokumentumok igazolták, hogy a magyar tudós megelőzte riválisát, és már korábban kijelentette, hogy a hexuronsav a C-vitaminnal azonos. A vitának a legnagyobb vesztese éppen a jószándékú Svirbely lett, aki lelkiismeretesen odaállt Szent-Györgyi elé, és megkérdezte, hogy közölheti-e egykori mesterével az eredményeket. Erre Szent-Györgyi így válaszolt: „Ha az én tanítványom lennél és nekem nem mondanád meg, hogy egy másik professzornál milyen eredményt értetek el, akkor komisz fickó lennél.” Hiába cselekedett etikusan, Svirbely nevét örökre elfeledte a tudománytörténet.

Szent-Györgyi folytatta a kutatásokat, és szintén elsőként nagy mennyiségben és kellő tisztaságban tudott C-vitamint izolálni paprikából. A korábban kinyert mennyiség sokszorosára, pár hét alatt másfél kilogrammra (ehhez 2 tonna paprika felvásárlására volt szükség) tett szert 1932-ben. A felfedezéshez anekdota is társul. A feltaláló nem szerette a paprikát, de visszautasítani sem akarta a felesége által felkínált adagot. Arra hivatkozott – jó humorérzékről tanúbizonyságot téve –, hogy ennek C-vitamin tartalmát még nem vizsgálta meg. Miután a laborban elvégezte a kísérletet, fény derült a paprika legnagyobb titkára: valóságos vitaminbánya. A lépcsősor, ahol azon a napon lesétált a paprikával, ma már Szent-Györgyi lépcsőként a város nevezetessége.

A szegedi paprikaipar a tudománynak köszönhetően újra szárnyalni kezdett – a sajtó figyelme is az új csodaszer felé fordult. Nem véletlenül kapott hálálkodó leveleket Szent-Györgyi a Szeged és Szegedvidéki Fűszerpaprikatermelők Szövetségétől és a Szegedi Paprikajelleg-megállapító Bizottságtól is, sőt, egyes elöljárok azt indítványozták, hogy közadakozásból emeljenek villát a neves professzornak.

Már 1934-ben jelölték az orvosi Nobel-díjra, ám azt csak 1937-ben kapta meg – szintén a tévhittel ellentétben – nem kizárólag a C-vitamin felfedezéséért, hanem a „biológiai oxidációs (égési) folyamatok kutatása terén elért eredményekért, különös tekintettel a fumársav-katalízis és a C-vitamin jelentőségének tisztázásáért”. Érdekesség, hogy az 1937-ben a kémiai Nobel-díjak sem voltak teljesen „paprikamentesek”. Norman Haworth szintén a szegedi paprikából kivont C-vitaminnal kapcsolatos kutatásaiért kapta meg az elismerést.

Szent-Györgyi a felfedezés üzleti oldalát sem hanyagolta el. Több C-vitamin tartalmú termék előállítására nyújtott be szabadalmat, ám pacifista lelkületének bánatára a németek vásárolták legnagyobb arányban produktumait, hogy a tengeralattjárók legénységét ne fenyegesse a skorbut. Vitaprik néven forgalmazott készítménye az angolszász területen nem volt kelendő – a prick a hímvessző egyik legdurvább angol kifejezése –, ám miután felvilágosították a rossz marketingről, termékét a pritamin névre keresztelte át.

A C-vitaminon túl is van élet

Szent-Györgyi és tudományos munkatársai nem csak a C-vitamin miatt érdemelnek elismerést. 1936-ban a hajszálerek áteresztő-képességét szabályozó flavonoidokat izoláltak, amelyet P-vitamin néven ismerünk. Az izomszövetek oxigénfelvételét tanulmányozva vizsgálták a tejsav széndioxiddá alakulását, s azt tapasztalták, hogy négy szerves dikarbonsav katalitikus módon fokozza a szövetlégzést – ez a felismerés a citrátkör (vagy ciklus) felfedezéséhez vezetett, amelynek megfejtése a szintén Nobel-díjjal kitüntetett Hans Krebs érdeme, bár a folyamatra Szegeden büszkén hivatkoznak Szent-Györgyi – Krebs-ciklus néven.

Végtelen kíváncsiságából adódóan a laboratóriuma falain túlra is kitekintett, és aktív szerepet vállalt az egyetem életében. A pedagógiáról korát meghaladó nézeteket vallott, a középiskola szerepéről már az 1930-as években a következőképpen nyilatkozott: „Ez az intézmény abban látja fő feladatát, hogy a hallgatóinak fejébe 100 vagy 200 kilónyi könyv tartalmát átpréselje, azután ismét szabadlábra helyezvén őket”. Tanügyi reformot szorgalmazott, amelyben fontos szerepet szánt a sportnak és a testkultúrának is.

Az egyetemről 1936-ban úgy nyilatkozott, hogy az „életre felkészítő szakiskola szerepét is be kell töltenie”, továbbá „a tanításnak le kell szállnia a katedráról és tudomásul kell vennie, hogy nem csak agyvelőkkel, hanem fiatal emberekkel van dolga”. Meggyőződéseit kiváló szónoki képességét csillogtatva adta tovább hallgatóságának.

Humorérzékét és történetmesélői képességét élete végéig megőrizte, amelyet az alábbi, televíziós nyilatkozata is hűen szemléltet: „Fiatal koromban nagyon lassú észjárású voltam, és a családom amiatt aggódott, hogy idióta vagyok. Elég későn kezdtem érni. A nagybátyám, aki a családom meghatározó alakja volt, és emellett jól ismert tudós volt, ellenkezett a legjobban, amikor elmondtam, hogy tudós pályára akarok lépni. Később aztán megenyhült és beleegyezett abba, hogy kozmetikát tanuljak. Amikor aztán előrébb léptem, hozzájárult, hogy fogorvos legyek. Még később pedig már ő is nagyon sokra tartott, és azt mondta, lehetnék proktológus. Neki ugyanis aranyere volt, ezért érdeklődött a test ezen része iránt. Így amikor egyetemre mentem, és megkezdtem a kutatást, a végbélnyílás felépítése lett a szakterületem. Hogy úgy mondjam, rossz végén fogtam meg a tudományt.”

Gyakran fejtette ki gondolatait a történelem előrehaladásáról és az emberiség erkölcsi dilemmáiról is. A II. világháborút és a szélsőséges eszméket mélységesen megvetette, titkos diplomáciai küldetést is vállalt, és amikor 1944 őszén a politikai légkör fojtásának már ő sem tudott ellenállni, illegalitásba vonult.

Egy alkalommal, hogy ne kerüljön a nácik kezére, a svéd követségről kellett átcsempészni a szovjet ellenőrzés alatt álló területre. A traumák ellenére megőrizte a jövőbe vetett hitét, nem véletlen, hogy a II. világháború utáni újjászervezésből is kivette részét, különösen a tudományszervezés – a Magyar Tudományos Akadémia – megreformálásának volt elkötelezett harcosa.

1947-ben már kiábrándultan, az elnyomó pártállam elől az Egyesült Államokba utazott, és a massachusettsi Woods Hole-ban telepedett le, munkáját az Oceanográfiai Intézet számára létrehozott Izomkutató Laboratóriumban folytatta. Az emberiség önpusztításáról Az őrült majom című – angolul 1970-ben, magyarul csak 1989-ben megjelent – könyvében fejtette ki elképzeléseit: aggodalommal állapította meg, hogy az ember egy vulkánon ül, mert többé nem tudja érzékszerveivel irányítani az új, idegen világot.

1976-ban tagja volt a Szent Koronát hazahozó amerikai delegációnak, hazaszeretete élete utolsó éveit is meghatározta. 1986. október 22-én hunyt el otthonában, emlékét Szegeden szobor, mellszobor és emléktábla őrzi, nevét viseli a Szegedi Tudományegyetem Klinikai Központja, valamint számos iskola az országban.

Szegeden állandó kiállítás mutatja be a hagyatékát, személyes tárgyait, munkaeszközeit és a Nobel-díj másolatát. Tisztelgésül tudományos eredményei előtt, 2012-ben Szent-Györgyi Emlékévet tartottak hazánkban. A C-vitamin szabadalmának bejelentése (1941. június 13.) 2008 óta a magyar feltalálók napja.