A holokauszt áldozataira emlékeztek a Sztojka-líceumban

Írta: Gál Adél | Forrás: Kárpátalja.ma | 2014. április 23.

A magyarországi Holokauszt Emlékév rendezvényeihez kapcsolódva Kárpátalja több településén is megemlékeztek a zsidó elhurcolás tragikus eseményeiről. A tudatosan megszervezett, a történelemben eddig példa nélküli népirtás következtében több millióan pusztultak el koncentrációs táborokban. A legkegyetlenebb üldözésnek a zsidók voltak kitéve, akik közül közel hatmillióan váltak a terror áldozatává.

A holokauszt áldozataira emlékeztek a Sztojka-líceumban

1944 tavaszától kezdődő deportálások keretében Kárpátaljáról hivatalosan 85 ezer, de egyes szakirodalomi adatok szerint közel 100 ezer zsidó nemzetiségű lakost hurcoltak el.

Rájuk emlékeztek április 16-án a Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban is, ahol szinte az egész nap ennek jegyében telt. Már reggel, a tanítás megkezdése előtt röviden elmondták a tanulóknak a nap jelentőségét és szomorú történelmi eseményeit. S ennek folytatásaként a nap folyamán a túlélők visszaemlékezéseiből, történelmi dokumentumok és statisztikai adatok részleteiből olvastak fel, ezzel is ismertetve a történelem eddigi legkegyetlenebb üldözésének tragikus eseményeit. A tanórák közötti szünetekben a Godinger Vlk „WILLI",-vel, egykori beregszászi zsidó lakossal készített interjú részleteit játszották le.

A diákok a nap folyamán Koltai Lajos Sorstalanság című filmjét nézték meg, mely a Nobel-díjas Kertész Imre azonos című könyve alapján készült.

Hírek

  • „A könyvtár olyan találkozási pont, ahol helye van az életnek” – kisfilm készült a kárpátaljai könyvtárosokról

    A kárpátaljai magyar könyvtárosok mindennapjait, elhivatottságát és közösségépítő munkáját mutatja be az Országos Széchényi Könyvtár legújabb kisfilmje. Az alkotás a Széchényi Ferenc Könyvprogram keretében tett kárpátaljai látogatások tapasztalataiból született, és bepillantást enged abba, miként őr...

  • A zene valóban varázsolt a II. ZeneVarázslat Klasszikuszenei Táborban – Megtelt a szeretetbatyu

    A zene varázsol. Határokat, távolságokat és korlátokat bont le ember és ember között. Nincsenek benne nyelvi akadályok, mert ugyanazt az üzenetet képes eljuttatni a szívhez akkor is, ha különböző nyelveken beszélünk. A zene összeköt, felemel, vigasztal, s ebben a sok bizonytalansággal terhelt világb...

  • Elhunyt Lizanec Péter nyelvészprofesszor

    Életének 97. évében, 2026. augusztus 8-án hajnalban elhunyt dr. Lizanec Péter nyelvészprofesszor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének meghatározó oktatója, a Hungarológiai Központ volt igazgatója, a filológiai tudományok doktora, Ukrajna Érdemes Tudósa, valamint a Kárpátaljai Ma...

  • A háromszor felépült, kétszer lerombolt erősség

    Vidékünk egyetlen más középkori erődítménye sem járt be olyan kacskaringós történelmi utat, mint az ungvári vár. Háromszor, három különböző helyen építették fel, teljesen más várépítési stílusokban, és legutolsó, mai helyén is számos átalakítást ért meg. Ismerkedjünk hát meg kalandos történetével!

Események

Copyright © 2026 KMMI