A Himnusz születésére emlékeztek a nyíregyházi megyeházán

Írta: Tarnavölgyi Gergely | Forrás: szon.hu | 2012. január 23.

A nemzeti értékek megóvására és megőrzésére hívta fel a figyelmet dr. Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke a Magyar Kultúra Napja alkalmából a megyeházán tartott ünnepségen. A megyei közgyűlés elnöke beszédében kiemelte annak fontosságát, hogy egy olyan nemzedék felnevelése lenne a cél, amely nem hagyja elvesznia múlt értékeit.

A Himnusz születésére emlékeztek a nyíregyházi megyeházán

Ezek után a Kölcsey Társaság elnöke, a Nyíregyházi Főiskola rektora, prof. dr. Jánosi Zoltán beszélt Kölcsey Ferenc életéről, életének jelentőségéről.

– Vallom, hogy Kölcsey korának lelkiismerete, két lábon járó akaraterő volt – mondta az előadó.

“Saját hittel rendelkező emberek élnek nemcsak a határokon belül, hanem azon kívül is”

A köszöntőbeszédeket vers, ének (szatmári, erdélyi, szabolcsi népdalok), citeraelőadás is színesítette. Dr. Vinnai Győző megyei kormánymegbízott kiemelte, hogy a Kultúra Napján azt is ünnepeljük, hogy egy közös tőről fakadó nemzet vagyunk, saját kultúrával.

– Saját hittel rendelkező emberek élnek nemcsak a határokon belül, hanem azon kívül is. Kulturális és nemzeti identitásunk ápolása, erősítése segítette elő az ország fennmaradását. A Himnusz mondanivalója egybeforrott a magyarság történetével, és büszkék lehetünk arra, hogy ennek megírásának napja lett a Magyar Kultúra Napja – mondta a kormánymegbízott.

Az ünnepségen jelen volt és beszédet mondott még Sarkadi Pál, Szatmárcseke polgármestere is. Az ünnepi szavak után a megemlékezés a Megyeháza előtt folytatódott. Öröm és meghatottság kevergett a hallgatóság lelkében, amint végighallgatták nemzeti himnuszunkat Szőke József Bence, egy harmadikos kisdiák előadásában. A Magyar Kultúra Napja Kölcsey Ferenc szobrának megkoszorúzásával zárult.
 

Hírek

  • Ma is él Egry Ferenc és az egykori harangöntöde emléke Kisgejőcön

    Kisgejőcön ma is találkozni lehet Egry Ferenc emlékével: az iskola, a templomok harangjai és az egykori öntöde nyomai mind az egykori harangöntő mester örökségét és mesterségét őrzik.

  • „Nagyon szép gyermekkorom volt” – interjú Petrusevics Vivien Nikolett festőművésszel

    A Munkácsy Mihály Magyar Ház évek óta rendszeresen ad otthont kárpátaljai művészek kiállításainak. Számos ismert és kezdő festőművész is bemutathatta már itt alkotásait az érdeklődő közönségnek. Szeptember 10-én Petrusevics Vivien Nikolett, az Irka gyermeklap illusztrátorának műveiből nyílt kiállítá...

  • Helyi hagyományok napja a Szinevéri kistérségben

    Első alkalommal rendezték meg a helyi hagyományok napját a Szinevéri kistérségben. A szeptember 12-i rendezvénynek egy tanya adott otthont, ahol helyi mesterek, termelők, lakosok és turisták találkoztak.

  • Hetedik éve töretlenül zajlik a néptáncoktatás

    Most, amikor ilyen nehéz helyzet uralkodik az országban, még fontosabbá válik az itthon maradt gyerekek figyelmét a kultúrára, örökségünk felé fordítani, és a programok talán egy picit hozzásegítik őket a szülőföldön való maradáshoz. Az is fontos, hogy a kulturális programok ne csak a nagyobb telepü...

Események

Copyright © 2026 KMMI