A Dnyepertől a Dunáig – zenei utazás Kárpátalja sokszínűségében

Fergeteges hangulatban telt a Kárpátaljai Megyei Filharmónia Magyar Melódiák Kamaraegyüttesének A Dnyepertől a Dunáig című ukrán–magyar estje. A műsor nem véletlenszerű válogatás volt, hanem gondosan felépített út a Dnyepertől a Dunáig, az ukrán dallamtól a magyar csárdásig, a népdal egyszerűségétől az operett fényéig.

A Havata Diana, Ukrajna érdemes művésze által vezetett együttes olyan műsort állított össze, amelyben természetesen fértek meg egymás mellett a különböző műsorszámok. A koncert azt mutatta be, ami Kárpátalján mindennapi valóság: a különböző nyelvek, hagyományok és sorsok békés egymás mellett élését.

Az est a Hucul fantáziával indult, amely visszhangozta a Kárpátok sokszínűségét. A zene táncban is megelevenedett: Torbics Andrea mozdulatai még élőbbé tették a hegyvidéki ritmusokat és a hucul karaktert.

A folytatásban Olekszandr Szadvarij, Ukrajna érdemes művésze, Halusz István és Miroszlava Svakh-Pekar énekelt. Egy-két lírikusabb dallam után könnyed, humoros műsorszámok szórakoztatták a közönséget, amelyben megjelent a „népi íz” és a játékosság is.

A magyar blokkot a szatmári csárdás nyitotta, amely azonnal más lendületet adott, majd magyar népdalok és nótacsokrok mutatták be a magyar kultúra sokszínűségét.

A koncert záró szakaszában az operett került előtérbe. A Magyar Melódiák repertoárjában, az ukrán művek és a magyar népdalok mellett, régóta különleges helyet foglalnak el a magyar zeneszerzők leghíresebb operettslágerei, és ezúttal is kiderült, a zenészek milyen természetesen mozognak ebben a világban. Szirmai Albert Mágnás Miska című operettjéből a Cintányéros cudar világ Torbics Andrea táncával elevenedett meg, majd Kálmán Imre Csárdáskirálynőjéből Halusz István A jányok, a jányok című dalt adta elő. Az estet Miroszlava Svakh-Pekar zárta Kálmán Imre Hej, rózsám című gyöngyszemével.

A szervezők emlékeztettek arra, hogy ma Ukrajnában az, hogy egy teremben zenét hallgathatunk, mosolyoghatunk, ünnepelhetjük a kultúrát, nem magától értetődő. A fronton harcolók szolgálata és áldozata teszi lehetővé mindezt, amiért köszönetet mondtak.

A koncert után Havata Diana művészeti vezető arról beszélt, hogy ilyen időkben a zenének különös felelőssége van.

– Nem gondolom, hogy a zene meg tudja oldani azt, amit a háború elvett tőlünk. De adhat egy órát, amikor az ember levegőhöz jut. Amikor nem a híreket hallgatja, hanem valami szépet. Ez nem valamiféle menekülés a valóság elől, hanem erőgyűjtés ahhoz, hogy másnap is helyt tudjunk állni” — fogalmazott.

Azt is őszintén hozzátette, hogy a háború az együttes mindennapjait is átalakította.

– Nekünk sem könnyű most dolgozni. A férfi táncos kollégánk elment, pedig a csárdás alapvetően párostánc. Magyar női énekesünk sincs, pedig mennyi gyönyörű női dal és operettrészlet van, amelyet szeretnénk megszólaltatni magyarul. Sok mindent újra kell gondolnunk, alkalmazkodnunk kell, de nem szeretnénk elengedni azt, amit felépítettünk az elmúlt közel 80 évben. A Magyar Melódiák azért jött létre, hogy hidat tartson kultúrák, emberek, nyelvek között. Most talán még fontosabb, hogy ez a híd megmaradjon – mondta Havata Diana, Ukrajna érdemes művésze.

– Kárpátalján tudjuk, mit jelent békében egymás mellett élni a különbözőségek ellenére is. Ez nem mindig könnyű, de nagyon nagy érték. Azt szeretnénk, ha a közönség nemcsak dallamokat vinne haza egy-egy koncertről, hanem egy érzést is, hogy érdemes türelmesebbnek, szeretetteljesebbnek lenni egymáshoz, nyitottan állni a világhoz. Különösen ma, amikor sokan szeretnének éket verni közénk, fontos, hogy mi magunk ne segítsük ezt elő indulatainkkal vagy előítéleteinkkel.