A Dal új évada számos újdonsággal várja a jelentkezőket és a nézőket

Írta: | Forrás: hirado.hu | 2021. október 17.

Ismét az ország legjobbját keresi A Dal című műsor. A műfajában egyedülálló dalverseny évről-évre színesíti a hazai könnyűzenei palettát, és gyarapítja a fülbemászó dallamok repertoárját. Az új évad számos újdonsággal várja a zenészeket és majd a Duna Televízió nézőit.

A Dal új évada számos újdonsággal várja a jelentkezőket és a nézőket

A győztes dal előadója az életre szóló élményen és nyereményeken kívül „Az Év Dala 2022” címmel, illetve a Petőfi Zenei Díj „év dala 2022” elismeréssel gazdagodik. A showműsor új szériájában ismét versenyeznek a szövegek és szerzőik „A Dal 2022 Legjobb Dalszöveg Írója” elismerésért. A műsorba kerülő 40 produkció mindegyike részt vesz az online Akusztik Dalversenyben, és a közönség szavazata alapján egyikük megnyeri annak fődíját.

A verseny páratlan lehetőségeket nyújt az előadók számára, továbbá „A Dal az egyetlen olyan műsor, amely új magyar könnyűzenei művek megszületését és a teljes hazai zenei paletta színesítését szolgálja” – mondta Medveczky Balázs, a Duna Televízió csatornaigazgatója az M1 Ma reggel című műsorában.

„Eddig félplayback produkciókat láthatott a közönség A Dalban, a zene felvételről ment. A Dal 2022-ben mind a hét élő adásban eredeti hangszereléssel, élő zenével hangzanak el a dalok, amihez szükség esetén session zenészeket biztosítunk. Az elődöntő dalai akusztikus formában versenyeznek, a döntőben az MR Szimfonikusok harminc fős csapata kíséri a produkciókat” – tette hozzá.

Pályázni egy legfeljebb háromperces magyar nyelvű dallal lehet, amely még nem, vagy legkorábban 2021. március 30-a után került kereskedelmi forgalomba, médiafelületre (televízió, rádió, internet), illetve nem hangzott el nyilvános előadás keretében.

A jelentkezés és a pályázati feltételek megtalálhatók az adal.hu oldalon, amelyen keresztül november 15. (hétfő) éjfélig lehet jelentkezni az online jelentkezési lap kitöltésével és a szükséges mellékletek feltöltésével.

A végső győztes tízmillió forintot fordíthat produkciója fejlesztésére, és egy tízdalos nagylemezt készíthet. A legjobb négy további három tagja öt-ötmilliót kap produkciója fejlesztésére, a nyolcas döntő maradék négy előadója pedig egy-egymilliót. Idén is odaítélik a legjobb dalszövegíró, valamint a legjobb akusztikus produkció díját.

Hírek

  • Gyertyakészítés és hagyományos ízek a Nagyberegi Tájházban

    A gyertyakészítés hagyományos technikáival ismerkedtek meg a Guti Gimnázium alsó tagozatos tanulói a Nagyberegi Tájházban október 30-án. A 23 fős csoport számára szervezett foglalkozás során a gyerekek nemcsak új kézműves ismereteket szerezhettek, hanem a tájház mindennapjaiba, egykori használati tá...

  • Irodalmi Kilátó: versek, zene, könyvbemutató és kárpátaljai alkotók Beregszászban

    A háború árnyékában megélt mindennapok, a szülőföldhöz való ragaszkodás és az újrakezdés kérdései is középpontba kerültek az Irodalmi Kilátó legutóbbi rendezvényén október 29-én. Az eseménynek Magyarország Beregszászi Konzulátusa adott otthont. A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Köz...

  • Csütörtöktől látható az Élő Népművészet – XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban

    Megnyílt a magyar népi kézművesség egyik legjelentősebb seregszemléje, az Élő Népművészet - XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az ötévente megrendezett tárlat a Kárpát-medence legkiemelkedőbb kézműves alkotásait vonultatja fel, bemutatva a hagyományos mesterségek ...

  • Ma van a reformáció emléknapja

    Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára – ezt tekintjük a reformáció kezdetének.

Események

Copyright © 2026 KMMI