A Csemadok kapta a Duna Televíziós Díjat

Írta: Tudósítónk | Forrás: Felvidek.ma | 2015. december 25.

Az idén a negyedik alkalommal adták át a Duna Televíziós Díjat. A rangos kitüntetést a grémium a Csemadoknak, a Felvidék legnagyobb taglétszámú kulturális egyesületének ítélte oda. Ebben az évben a Duna Televíziós Díjban a Csemadok, a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség részesült. A Magyar Rádió Márványtermében december 21-én megtartott ünnepségen Bencsik János képzőművész bronz Madonna-szobrát, és az ehhez társuló egymillió forintos pénzjutalmat Bárdos Gyula, a Szövetség országos elnöke Dobos Menyhéttől, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatójától vehette át.

A Csemadok kapta a Duna Televíziós Díjat

A díjátadón megjelent, s laudációt mondott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

„A Duna Televízió Felvidéken is minden magyar családban népszerű és az információk egyik legfontosabb forrása – köszönte meg a díjat Bárdos Gyula. - A Csemadok a maga szerény eszközeivel évtizedek óta támogatja a magyar közszolgálati csatorna nemes céljait. A jutalom nemcsak a jelenlegi vezetőségnek és tagságnak szól, hanem a 65 éve létező szövetség munkájának is méltó elismerése.”,

A Duna-díj megalapításával a közmédia megbecsülését kívánja kifejezni mindazoknak, akik támogatásukkal és munkájukkal tevékenyen hozzájárultak a televízió nemzeti és kulturális küldetéséhez. A díjátadás ünnepi időzítése is szimbolikus: a Duna Televízió 1992. karácsonyán, II. János Pál pápa áldásával kezdte meg adását. Az alapítók célja nem vesztett aktualitásából: azt a törekvést folytatja, hogy „égi köldökzsinórként” kösse össze a XX. század első felében egymástól elszakított nemzetrészeket.

A Duna Televízió negyedszer adja át a kitüntetést, a díjat 2012-ben Csoóri Sándor, 2013-ban Sára Sándor, 2014-ben pedig Tőkés László kapta.

Hírek

  • Kárpátalja anno: Méhes Samu, Beregszász építésze

    Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.

  • Karády Katalin dalai csendültek fel a beregszászi színház évadnyitóján

    A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...

  • Minőségi előadások, maradandó élmények – Folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján

    A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...

  • Berecz Vilmos műveiből nyílt tárlat Ungváron

    Berecz Vilmos festő- és grafikusművész, pedagógus és restaurátor alkotásaiból nyílt kiállítás a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban. A Szülőföldem című tárlat annak az alkotónak állít emléket, aki nemcsak művészként, hanem múzeumi szakemberként is fontos szerepet töltött be Kárp...

Események

Copyright © 2026 KMMI