A Berekfürdői Írótáborban

Írta: ZL | Forrás: BH | 2010. szeptember 26.

Berekfürdő Község Önkormányzata és a Bereki Irodalmi Társaság ez évben is megrendezte a Körmendi Lajos írótábort, melyet minden év szeptemberében tartanak Berekfürdőn. Dr. Hajdú Lajos polgármester és Kocsis Csaba táborvezető köszöntőjében kiemelte, hogy a kunság írója, Körmendi Lajos haláláig szervezte az eseményt, s rá emlékeztek ez alkalommal is a táborba érkező írók, akiknek első útja a berekfürdői temetőbe vezetett

A Berekfürdői Írótáborban

, ahol egy szál virágot helyeztek el az immár hatodik éve halott barátjuk, írótársuk sírjára.  A bereki írótábor idei vendége volt többek között Jókai Anna, Mezey Katalin, Oláh János, Sarusi Mihály, Dienes Eszter, Vári Fábián László, Dupka György, Gálfalvi György, Gittai István, Gulyás . Gazdag programban részesültek a tábor írói, többek között napirendjén szerepelt B. Molnár Zsuzsa kiállítása, a Tűzmenedék együttes verskoncertje, Kocsis Csaba fotógrafikai kiállítása, Berecz András felnőtteknek való mesemodása, a hortobágyi kényszermunkatáborok áldozatainak emlékére kiadott 60 év – Kulák-gulág Magyarországon 1950-2010 című gyűjtemény bemutatója. A berekfürdői református templomban Trianonról másképpen címmel tartott előadást Jókai Anna, Gálfalvi György, Vári Fábián László és a Hangraforgó együttes. Az írótábor résztvevői rendkívüli irodalomórákat is tartottak a hajdúsági, nagykunsági, sárréti településeken. Vári Fábián László és Dupka György a kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium osztályaiban mutatkoztak be, és meséltek a diákoknak a kárpátaljai magyarságról, kitértek múltjára és jelenére, az iskola és a templom magyarságmegtartó szerepére.
A Körmendi Lajos Írótábor és a Bereki Irodalmi Társaság részvevői közül néhányan Kárpátalját is felkeresik a közeljövőben, hogy részt vehessenek a MÉKK-KMMI által szervezett író-olvasó találkozókon.

Hírek

  • 200 éve a tudás és a társadalom szolgálatában

    Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Rákóczi Egyetemen a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját  A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel együttműködve minden év őszén, a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi meg a Fiatal Kárpáta...

  • Ungváron megnyílt Ihor Lucenko A munkácsi vár című tárlata

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...

  • Magyar tiszteletbeli konzulátus nyílt Csernyivciben

    November 7-én ünnepélyesen megnyitották Magyarország tiszteletbeli konzulátusát a délnyugat-ukrajnai Csernyivci városában. A tiszteletbeli konzuli feladatokat Ljubomir Makovijcsuk látja el.

  • Emléknap Lehoczky Tivadar tiszteletére Munkácson

    November 5-én Munkácson emléknapot tartottak Bereg vármegye történetének egyik legjelentősebb kutatója, Lehoczky Tivadar halálának 110. évfordulója alkalmából a Munkácsy Mihály Magyar Ház (MMMH) szervezésében. A Lehoczky Tivadar-nap három helyszínen zajlott, ahol a helyi II. Rákóczi Ferenc Középisko...

Események

Copyright © 2025 KMMI