Ukrajnában minden évben október második vasárnapján méltatják a művészek napját. Ebből az alkalomból a Beregszászi Városi Tanács Oktatási és Művelődési Főosztálya kiállítást szervezett a beregvidéki festőművészek képeiből.
Írta: Sz. J. | Forrás: | 2021. október 06.
Ukrajnában minden évben október második vasárnapján méltatják a művészek napját. Ebből az alkalomból a Beregszászi Városi Tanács Oktatási és Művelődési Főosztálya kiállítást szervezett a beregvidéki festőművészek képeiből.
Az ünnepélyes megnyitóra október 6-án került sor. A városi művelődési ház előcsarnokában összesereglett művészeket és művészetkedvelőket Olga Szakalos, a tárlat egyik szervezője üdvözölte, aki röviden bemutatta a kiállító alkotókat. Ez alkalommal hét festő – Katran Jaroszlava, Gogola Zoltán, Szakalos Anatolij, Pecko Valerij, Kovács Éva, Bökényi Anna, Petenyko Nyina – 36 alkotását tekinthetik meg az érdeklődők. A képek különböző technikákkal készültek, változatos témákat ölelnek fel: csendéletek, tájképek, városképek.
Köszöntötték a művészeket, jó egészséget, munkakedvet, további alkotói sikereket kívánva számukra Babják Edit, a városi oktatási és művelődési főosztály vezetője, valamint helyettese Radik Okszana. Az alkotók szakmai ünnepük alkalmából, a képzőművészet beregvidéki népszerűsítéséért elismerő okleveleket vehettek át.
A rendezvény végén Tkacs Viktória és Kuznyecov Oleg dalokkal köszöntötték az művészeket, köztük az épp születésnapját ünneplő Katran Jaroszlavát. Ezután az érdeklődők megtekinthették a kiállítást, beszélgethettek a jelen lévő alkotókkal.
A kiállítás október 15-éig tekinthető meg a városi művelődési ház előcsarnokában.
A gyertyakészítés hagyományos technikáival ismerkedtek meg a Guti Gimnázium alsó tagozatos tanulói a Nagyberegi Tájházban október 30-án. A 23 fős csoport számára szervezett foglalkozás során a gyerekek nemcsak új kézműves ismereteket szerezhettek, hanem a tájház mindennapjaiba, egykori használati tá...
A háború árnyékában megélt mindennapok, a szülőföldhöz való ragaszkodás és az újrakezdés kérdései is középpontba kerültek az Irodalmi Kilátó legutóbbi rendezvényén október 29-én. Az eseménynek Magyarország Beregszászi Konzulátusa adott otthont. A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Köz...
Megnyílt a magyar népi kézművesség egyik legjelentősebb seregszemléje, az Élő Népművészet - XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az ötévente megrendezett tárlat a Kárpát-medence legkiemelkedőbb kézműves alkotásait vonultatja fel, bemutatva a hagyományos mesterségek ...
Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára – ezt tekintjük a reformáció kezdetének.