„A nyomor, a szenvedés ugyanaz volt”

A Szolyvai Emlékparkbizottság, a MÉKK, a KMMI és a Pécsi Német Kör szervezésében pénteken Beregszászban, az Európa-Magyar Házban „Ez volt a végállomás”, III. – Időutazás az Urálba, a magyar és német rabok nyomában címmel nemzetközi konferenciára került sor a sztálini táborokba elhurcolt Kárpát-medencei magyarok és németek emlékére.

A konferencia résztvevőit Zubánics László köszöntötte. A KMMI elnöke elmondta, a dokumentumfilm (ami bemutatásra került) készítői megpróbálták nyomon követni azt az utat, amelyet a Kárpátaljáról 1944-ben elhurcolt férfiak megtettek. Csak a szívósabbak jutottak el az Urál közeli térségbe, a gyengébbek már a Kárpátokban, az ukrajnai fogolytáborokban meghaltak. Az orosz állam az adósság fejében vállalta, hogy azokat a területeket, ahol megmaradtak a fogolytáborok és temetők nyomai, a továbbiakban ápolni fogják. Pjotr Motrevics professzor, illetve a jekatyerinburgi magyar főkonzulátus is közreműködik abban, hogy az említett emlékhelyek fennmaradjanak.

A Pécsi Német Kör és egy kisebb kárpátaljai csoport a nyáron elindult Szibériába, és végigjárták a még meglévő fogolytáborokat, temetőket. Az expedíció útjáról szóló film a konferencia keretében bemutatásra is került.

Dupka György, aki a Szolyvai Emlékparkbizottság titkáraként vett részt az expedícióban (rajta kívül Kárpátaljáról Fusch Andrea és Alekszej Korszun nyugalmazott ezredes utazott Szibériába), röviden beszámolt a kutatóút állomásairól, majd a filmkockákat kommentálva egyenként bemutatta a helyszíneket. A kutatóútról egy több mint 200 oldalas szociográfiai kötet is íródott, amely a napokban lát napvilágot az Intermix Kiadó gondozásában.

Stumft Bálint és neje, Ilona a Pécsi Német Kör képviselőiként vettek részt az eseményen, no meg ők is részesei voltak a nagy utazásnak. Bálint elmondta, az ő édesanyja három évig raboskodott.

– Felejthetetlen út volt, több ezer kilométert tettünk meg, ezért arra figyelmeztetném azt, aki vállalna egy ilyen utat, csak olyan kísérővel tegye, aki valamelyest jártas ilyesmiben. Ha nekünk nem lett volna segítségünkre Motrevics professzor, aligha értünk volna célt: bolyongtunk volna a nagy Oroszországban – szögezte le Stumft Bálint.

– Mi, nők, kicsit érzékenyebbek vagyunk az ilyen dolgokkal kapcsolatban – vette át a szót Stumft Ilona. – Jómagam lelkileg teljesen kikészültem, amikor szembesültem az ottani dolgokkal. Biztos vagyok abban, hogy ha a Pécsi Német Kör nem áll az utazás megszervezése mögé, soha nem tudtunk volna eljutni azokra a helyekre, ahol még nem is olyan rég magyarok voltak kénytelenek „élni”.

Pocsai Vince református lelkész, illetve édesapja, Vince bácsi is eljött a rendezvényre. Könnyes szemmel nézte végig a filmet, azokra a sorstársaira gondolt, akik azt az utat tették meg.

– Sok mindent elfelejtettem már, de még mindig vannak emlékképeim. Engem Szolyváról Szamborba vittek, az uráli rész számomra idegen. Viszont a körülmények, a nyomor, a szenvedés ugyanaz volt – mondta a 93 éves túlélő.