Írta: | Forrás: MTI | 2023. január 30.
45 éve, 1978. január 30-án hunyt el Budapesten Nagy László Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító.
Paraszti családból származott, két nővére volt, és egy öccse, aki Ágh István néven szintén költő lett. A paraszti létforma, a küzdelem a földdel, a természettel egész életében és költészetében meghatározó élmény volt. A művészi hajlamot, a kézügyességet az egykor varrónőnek készülő édesanyjától örökölte, s ő ragaszkodott a gyerekek iskoláztatásához is.
Az elemi iskola első osztályait a falu iskolájában végezte. Tízéves volt, amikor csontvelőgyulladást diagnosztizáltak nála, a lábát majdnem amputálták, de végül a pesti Verebély-klinikán megoperálták, s ettől kezdve járógéppel, bicegve járt.
A betegség, a kórházi kezelés az amúgy is érzékeny lelkű fiút szorongóvá tette, a halálfélelem érzése egész életében elkísérte.
1938-ban Pápára került, ahol előbb a polgári iskolába, majd 1941-től a református kollégium kereskedelmi iskolájába járt. Ebben az időben sokat olvasott, Arany, Ady, József Attila, Sinka István voltak a kedvencei, s még többet rajzolt, lovakat, ökröket, portrékat, életképeket festett.
Verseket is írt már, de inkább csak titokban, egy maga készítette füzetecskébe rótta a sorokat.
A háború idején Iszkázon tartózkodott, a lába miatt nem sorozták be. 1945 júliusában leérettségizett, s egy évvel később felköltözött Pestre, ahol beiratkozott az Iparművészeti Főiskola grafikus szakára, többek között Borsos Miklós is tanította. Egy évvel később főiskolát cserélt, a Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, festészetet tanult, Kmetty János és Barcsay Jenő voltak a tanárai.
1947-ben költőként is kilépett a nagyközönség elé, a Valóság című folyóirat leközölte hét versét és egy rajzát. A kedvező fogadtatás fellelkesítette, még Veres Péter is megdicsérte, s ettől kezdve életét a költészet töltötte be. 1948-ban átiratkozott a pesti egyetem magyar-szociológia-filozófia szakára, majd az orosz szakot is felvette.
Egy évvel később a könyvnapokra megjelent első kötete is, a Tűnj el, fájás, amelynek darabjai népi ihletésű korai versei, illetve kissé sematikus alkotásai, később maga is szigorú kritikával illette őket.
1949-től 1952-ig írói ösztöndíjjal Szófiában tanult, a bolgár népköltészetet tanulmányozta és fordította.
Hazatérése után feleségül vette Szécsi Margit költőnőt, s egy évvel később megszületett fiuk, András. 1953-ban megjelent műfordításkötete, a Szablyák és citerák, s Zelk Zoltán meghívta a Kisdobos című gyereklaphoz szerkesztőségi munkatársnak.
Csaknem évente jelentek meg kötetei, amelyeken jól nyomon követhetők költészetének változásai, szemléletének és hangjának elkomorulása, képeinek egyre erőteljesebb és bonyolultabb szimbolikája.
Az 1956-os forradalom leverése mélyen megrendítette, belső feszültsége, rossz közérzete nehezen oldódott fel. 1957-ben megvált a Kisdobostól, s csak 1959-ben vállalt ismét állást, az Élet és Irodalom képszerkesztője, majd haláláig főmunkatársa volt.
1959-ben műfordítói munkásságáért a bolgár PEN Club díjával tüntették ki. 1965-ben hosszas hallgatás után új kötete jelent meg, a Himnusz minden időben. 1966-ban költői és műfordítói munkásságáért Kossuth-díjjal tüntették ki.
Az ezt követő időszakban egyre nőtt népszerűsége, versei, műfordításai több kötetben is megjelentek: Darázskirály, Babérfák, Arccal a tengernek, Versben bujdosó. Költeményeit Berek Kati és más művészek előadásában hanglemezen is kiadták.
A délszláv népköltészet magyarországi elterjesztéséért több külföldi elismerést is kapott: 1966-ban a strugai nemzetközi költői fesztiválon aranykoszorúval tüntették ki, 1976-ban Nemzetközi Botev-díjat vehetett át, s
Szmolján város díszpolgárává választották.
1975-ben ötvenedik születésnapján a magyar irodalmi élet nagy tisztelettel és szeretettel köszöntötte, a Fészek Klubban rendezett költői estjén Csoóri Sándor mondott köszöntőt.
1978. január 30-án budapesti otthonában szívrohamot kapott és meghalt.
Olvasólámpa című rovatunkban legutóbb az épített örökség vidékünkön található kiemelkedő alkotásait mutattuk be a „Kárpátaljai nemzeti identitás-jelek” című kiadvány alapján. A kötet a Kárpátaljai Értéktár sorozatban a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület gondozásában látott napvilágot. Ezút...
Egy könyv köré ülni le beszélgetni ma Ungváron jóval több, mint kulturális program: közösségteremtés, identitásőrzés és lelki kapaszkodó is. Az Ungvári Magyar Olvasóklub egy éve indult útjára egy személyes ötletből, mára pedig befogadó, élő közösséggé vált. A klub alapítójával, Balogh Renátával az i...
A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) február 4-én nyitotta meg idei kiállítási évadát Beregszászban. A Na’Conxypan Galéria falain a XV. Hollósy Simon Alkotótáborban született munkákból válogatott tárlat fogadja az érdeklődőket.
Ismerjük a mondást: a szó elszáll, az írás megmarad. Ha valaki könyvet ír, akkor a mondanivalója fontos. Ha papírra veti, akkor fontosabb, mint egy elmondott szó, mint egy beszélgetés. Hatványozottan igaz ez egy püspök esetében, akinek minden szava tekintély, leírt szavai pedig átelmélkedett, áti...
