Mikes Kelemen memoáríró, műfordító, a XVIII. századi magyar prózairodalom legnagyobb alakja. Az erdélyi Zágonban (Háromszék megye) született 1690. 08. 08-án, református székely köznemesi családban. Édesapja Thököly Imre híve volt, császári börtönben halt meg. Nevelőapja hatására Mikes édesanyjával együtt a katolikus hitre tért, és a kolozsvári jezsuita kollégiumban tanult. Apai nagybátyja – az anya akarata ellenére – Rákóczi udvarában helyezte el az ifjút. A fejedelem belső inasa, később kamarása lett. Elkísérte a fejedelmet Lengyelországba, Franciaországba és Törökországba, és haláláig kitartott mellette, illetve később emléke mellett is.
1707-ben lett II. Rákóczi Ferenc apródja, s attól kezdve élete elválaszthatatlan volt a fejedelemtől. Részt vett a szabadságharcban, majd a bukás után Rákóczival együtt vállalta a száműzetést. Négy évtizeden át volt szemtanúja az emigráció életének. Erről adott képet Rodostóból írt "Törökországi levelek" -ben.
A Törökországi levelek, egy 207 levélből álló gyűjtemény, amelyek közül az első 1717. október 10-én, az utolsó 1758. december 20-án kelt. A levelek címzettje a Konstantinápoly mellett lakó kitalált P. E. grófné, akit Mikes édes nénémnek szólít leveleiben.
Mikes lev
elei mélységes hazaszeretetének tükörképei. Mikes magát és társait bujdosóknak nevezi, és minden levelét az elveszett Tündérország, Erdély iránti ragaszkodása fűti át. A levelekből képet kapunk a száműzöttek mindennapjairól, ugyanakkor számos történelmi, kortörténeti adalék is szerepel bennük.
A kézirat Magyarországra kerülésének módja nem tisztázott, az idők folyamán két feltételezés látott napvilágot: Toldy Ferenc és a legújabb kutatások szerint Bercsényi egyik tisztjének a fia hozta az iratokat Szombathelyre; míg Thaly Kálmán és Hopp Lajos úgy véli, hogy az írás Rákóczi egyik szolgájától került Bécsbe. A gyűjtemény első kiadását Kultsár István jelentette meg 1794-ben,
Miután a kuruc bujdosók sorra elhaltak mellőle,1758-ban ő lett a magyar kolónia vezetője.
Szerb Antal méltatása szerint „Benne teljesedik ki az erdélyi szellem önmaga felé forduló, magát tanulmányozó iránya, az individualista Erdély legfőbb irodalmi mondanivalója, és mély vallásosságnak meg széles humánumnak az a szintézise, ami szintén erdélyi hagyomány volt Dávid Ferenc óta."
